Bokornyíró az arcba, bozótvágó a fejbe

A már vagy tizenöt éve tartó Tarantino-kultusz melléksodrásán lett sztárrendező Robert Rodriguezből, aki a fillérekből összehozott El Mariarchi, majd hollywoodi remake/folytatása, a Desperado idején valóban képviselt valami friss, vakmerő új stílust, még ha az javarészt ázsiai akciómozik és videótékákba száműzött trashfilmek szaporán vágott és véres összekatyvaszolásából állt is.

Quentin Tarantino és Robert Rodriguez Velencében kedden

A lényegesen sokoldalúbb Tarantino egy cseppet sem bánta, hogy Rodriguez nevét gyakran összemossák az övével, sőt, gyakran produceri befolyását és színészi (anti)talentumát is kölcsönadta kollégájának. A baráti együttműködés végül egy közös filmet is szült, bár senkit nem hibáztathatunk, ha elkerülte a figyelmét, hogy a Halálbiztos és a Terrorbolygó eredetileg Grindhouse néven együttes duplafilm volt.

Miután a párban vetített, régi trashfilmek világát megidéző Grindhouse óriásit hasalt az amerikai kasszáknál (az [origo] filmklubnak adott interjújában Rodriguez nem győzi védeni: "Egyáltalán nem volt rossz a fogadtatása, olyan jó kritikákat kapott mint a Sin City, csak a forgalmazást cseszték el.") a Weinstein stúdió a világ többi részén már külön-külön vetítette a két filmet, teret adva ezzel Tarantino első igazi bukásának is.

Danny Trejo a Macheté-ben

A Halálbiztos-t ugyan bepréselték a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, Rodriguez részéből állítólag nem kértek a Riviérán. Itt, Velencében azonban mindkettőjüket imádják, Quentin zsűrielnökként nézte meg ("Végigröhögte, nagyon tetszett neki" - mondja Rodriguez) barátja versenyen kívül vetített újdonságát, a Macheté-t. A párhuzamra egyébként azért vesztegettem ennyi sort, mert egyrészt a Machete konkrétan a Grindhouse két része között vetített ál-mozielőzetesek egyikéből ered, másrészt pedig Tarantino a Grindhouse bukása után megcsinálta karrierje egyik legjobb filmjét, a Becstelen briganty-kat - Rodriguez pedig ezt.

A Machete ugyanis körülbelül ugyanannyira jó film, mint a Terrorbolygó, vagy a Volt egyszer egy Mexikó, azaz semennyire. Élvezetes, mert gyors és vannak benne poénok, de 15 perccel később már szépen ki is száll az ember fejéből és semmi új élményt nem nyújt.

Lindsay Lohan a Macheté-ben

Oké, hogy a töppedt mexikói gyilkológép egy egész emeleten keresztül rángatja valakinek a vastagbelét, majd ledönt pár dögös macát és felkapom a fejem arra, hogy tiszteletét teszi Steven Segal, Robert DeNiro és Don Johnson, illetve az elvonóból frissen érkezett Lindsay Lohan apácajelmezben lövöldözik, de egy valamirevaló forgatókönyv nélkül ez egy fáradt, ötlettelen vér- és poénhalmaz.

Danny Trejo, Jessica Alba és Robert Rodriguez Velencében a Machete díszbemutatóján szerdán éjszaka

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a velencei közönség nagy része odavolt a Machetéért, mellettem például két olasz mamma fetrengett a röhögéstől, amikor sokadjára elhangzott az a vicc, hogy "Machete don't text" (Machete nem SMS-ezik) és sokan sikkantgattak vagy tapsra fakadtak örömükben a repkedő, lenyisszantott testrészek láttán. Ennek fényében nem csoda, hogy Rodriguez arra a kérdésre, hogy nem érzi-e úgy, hogy ismétli önmagát és kipróbálhatna végre egy új stílust azt felelte: "Nem, egyáltalán nem."

A Robert Rodriguezzel készült interjúnk november végén, a Machete magyarországi bemutatója idején olvasható majd, Antal Nimród vendégszerepléséről a Macheté-ben pedig itt tudhatsz meg többet.