Sem izgalom, sem varázslat

Egy elveszett fiú megint hazatér, egy család megint velejéig rothadt, és áldatlan szerelem is szövődik. Mundruczó Kornél visszatérő motívumait újabb mítoszba bugyolálta, egy szótlan suhanc képében Frankenstein démoni teremtménye éled újra, hogy egy lepukkant bérházban kísértsen. A csoda, amit az eddigi Mundruczó-filmekben megkaptunk, most elmarad, és elfogja a nézőt a gyanú, az amatőr szereplő talán mégsem csalhatatlan csodaszer. A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv kritikája.

Frecska Rudolf, a film egyik főszereplője

A nyitójelenet zavarba hoz. A filmrendezőt (vagyis saját magát) alakító Mundruczó Kornél a pesti rakparton autózik, közben telefonon osztja meg gondolatait producerével (a hang a vonal másik végén az állandó alkotótársé, Petrányi Viktóriáé) a castingolás nehézségeiről és az amatőr szereplők hitelességéről. Közben hívja egy rádióriporter, lezavarja a másfél perces rutininterjút. Teljesen emberi, fesztelen, hétköznapi jelenet - szokatlan felütés egy Mundruczó-filmben.

Be is húzna egy pillanat alatt, ha nem akadna közben torkomon a szépen, illedelmesen számba rágott alkotói ars poetica. Az amatőr szereplő az élő anyag? A telefonálás közben felskiccelt módszertan összetéveszthetetlenül Mundruczó sajátja; ő kutat fel filmjeihez - többek közt ehhez is - amatőr szereplőket, itt éppen Frecska Rudolfot és Csíkos Kittyt. De rég rossz, ha mellékelni kell a magyarázatot. A jelenet persze önironikus, főleg a csuklóból lökött rádiós interjú, nesze nektek újságírók. De kényszeredetten vigyorgok, mert addigra már azon járatom az agyam, hogy ez olyan, mint Mundruczó minden egyes vetítés előtt kiállna mikrofonnal a vászon elé, és elmondaná, hogy "ezt azért csináltam, mert", "én úgy gondolom, hogy".

Közben megérkezünk a történet helyszínére. A börtönszerű bérház szuggesztív helyszín, a nyomasztó lichthof, az omladozó padlás, az elhagyatott gang, az ólomnehézséggel nyitódó kapu magukba zárják a történet hőseit. Nem is mozdulunk innen a film majdnem teljes hosszán át.

A bérház nemcsak szimbolikájában erős, vizuális lehetőségei se utolsók. Gyönyörűen megkomponált képsorokban most sincs hiány, de hiába szép a párhuzamosan kígyózó függőfolyosók ritmusa, a szürke bérház nem egy Duna-delta. A látvány most nem fogja a hátára emelni a filmet, mint a Deltá-t.

Frecska Rudolf

Ide érkezik meg a címbeli "szelíd teremtés", az intézetből szökött fiú (Frecska Rudolf). Anyját keresi, de egy castingba csöppen, Mundruczó éppen sírásra vezényli a jelentkezőket. Ez a jelenet a film kiindulópontjául szolgáló színházi előadásban még komikus volt, szusszanásnyi pihenő a nyomasztásban. A filmben kilúgozódott belőle a humor. A tagbaszakadt, hallgatag fiú, akinek az arcát Derzsi Jánoséból és Mundruczó saját ábrázatából gyúrhatták össze (ha számítógéppel kellett volna modellezni, akkor sem alkothattak volna jobbat), belép, tele van feszültséggel, máris tudjuk, hogy ebből bajok lesznek.

Klasszikus Mundruczó-hős: csendes, vad, civilizálatlan, romlatlan, dacos. Szelídnek már nem annyira szelíd. Ellövik az első petárdát a filmben, de nem igazán robban. Illene érezni valamit, de nem történik semmi. A rossz színésznőt alakító Kiss Diána Magdolna pedig van olyan rossz és idegesítő, hogy ne kívánjunk neki több időt a vásznon. (Szép cici ide vagy oda.)

Kiss Diána Magdolna

Elkezdődik valami teljesen más, amit viszont már a korábbi Mundruczó-filmekből gyúrtak össze. De nem egy igazi Mundruczó-film, hanem annak halvány másolata. Ahol a szereplők minden mozdulat előtt várnak pár másodpercet (míg odaér a kamera), ahol nem beszélnek, csak nagyokat néznek, ahol végzetesnek szánt érzelmek fénytelen tekintetekben öltenek testet, és ahol egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság után bénán állnak a tetem felett.

Ha paródiát forgattak volna, sem lehetett volna pontosabban megragadni a magyar művészfilmes manírokat, amatőr szereplőstül, Monori Lili-Székely B. Miklós házaspárostul, kihalt és lerobbant helyszínekkel együtt, örök reménytelenséget sugallva - na tessék, ezt vidd haza magaddal, néző.

Csíkos Kitty, Frecska Rudolf

A színházi verzióból dialógusok maradnak el. Mundruczó eredetileg elmesélt, kibontott kapcsolata Monori Lilivel a filmben utalásszerű félmondattá zsugorodik. A férj, akinek sorsa a darabban legalább nagy vonalakban kikövetkeztethető, a filmben súlytalan árnyalak, jelen sincs. Lassan telik az idő, nagyok a csöndek. Szerelem szövődik (láthatatlan). Emberek halnak meg (hangtalan). Rejtélyekre derül fény (érthetetlen). És sorsok dőlnek el (érdektelen).

Pedig a sztoriból akár lehetett volna valami izgalmasat és vérfagyasztót is csinálni. Nem csak klasszikus thrillert - bár annak is mennyivel több értelme volna -, de valami olyat, ami zsigerileg borítja ki a nézőt. Ehelyett csak bambulunk, és várjuk, hogy történjen már valami a szereplőkkel, ami kizökkenti őket ebből a viaszbábu állapotból. Meg talán minket is.

Frecska Rudolf

Nem történik. Visszatér a színre Mundruczó, a színész. Elhagyjuk vele és a szomorú szemű Frecska Rudival a hullaházat, elindulunk a hóba. Jó lenne tudni, hova tartunk, de ez is homályban marad, figyelünk akkor inkább arra, kialakul-e kapcsolat kettőjük között. Be van lengetve a remény és a feloldás, de aztán már meg sem lepődünk, amikor nem kapjuk meg.

A film öngólja, hogy a nyitójelenetben hosszan fejtegetett "amatőr szereplő" jelenséget saját maga cáfolja meg. Frecska Rudolf néz, néz szótlanul, de tekintete egy idő után már nem tud adni újat. Most lehetne hasonlítgatni, hogy ugyanez a történet, ugyanezek a karakterek színházban, profi színészekkel működni tudtak, nem is akárhogy. Persze nem tudom, hogy színházi környezetből kiemelve, a csupasz bérházban az a játékstílus hogyan hatott volna. De itt és most a két szereplő nem bírja el a történet súlyát. Főleg, hogy nem segít nekik sem lélegzetelállító természeti szépség, sem dialóg, sem kiélezett dráma.

Mundruczó Kornél

A fiatal magyar filmeseket ma úgy szokták emlegetni, hogy a "Mundruczó-nemzedék", meg hasonlók. Vagy ha így, direkt nem mondják ki, akkor is az ő neve az első a felsorolásban. Szóval Mundruczó nemcsak valaki, hanem az egyes számú Valaki ebben a szakmában. El tudom képzelni, hogy egyre nehezebb így teljesíteni.

Nyilván erőteljesen érzi az elvárásokat - itthonról, hogy bukjon már meg, kintről pedig, hogy csináljon valami varázslatosat. Belülről meg talán már sürgeti valami, hogy jó volna eggyel tovább lépni. Ennek a terhe meg is látszik a Szelíd teremtés minden pillanatában.