Meghalt Tony Curtis

Vágólapra másolva!
Csütörtökön, 85 éves korában meghalt Tony Curtis, magyar származású színészlegenda, a Van aki forrón szereti, a Spartacus, A megbilincseltek, A siker édes illata című filmek és a Minden lében két kanál című tévésorozat sztárja. A színész lánya Jamie Lee Curtis megerősítette a halálhírt, de nem szolgált további részletekkel. A The First Post nevű brit lap értesülése szerint Curtis Las Vegas-i otthonában halt meg, szívroham következtében.Nézz még több képet Tony Curtisről! | Képek Tony Curtis filmszerepeirőlTony Curtis Bernard Schwartzként született New Yorkban, 1925-ben, egy Mátészalkáról kivándorolt magyar zsidó házaspár, Emaunel és Helen Schwartz legidősebb fiaként. Keserű gyerekkora volt: a szülei örökké marták egymást, anyja verte, állandó pénzszűkében éltek és a világgazdasági válság idején annyira elszegényedtek, hogy öccsével, Juliusszal együtt a szülők rövid időre árvaházba is adták őket.Curtis, hogy elmeneküljön a nyomasztó otthoni légkörtől, a második világháború alatt beállt a haditengerészethez. A hadsereg támogatását kihasználva drámaórákra járt és a zsidó színház tagjaként turnézni kezdett. Feltűnően szép férfi volt; hamar felfedezték maguknak a hollywoodi stúdiók és leszerződtek vele. Ekkor változtatta nevét Anthony Curtisre. A huszonhárom éves színész Burt Lancaster 1949-es filmjében, a Criss Cross-ban tűnt fel először, a névtelen dzsigoló szerepében.Criss Cross | Tony Curtis első filmjében | Tony Curtis filmszerepei1953-ban eljátszotta a szabadulóművészt a Houdini című filmben, az igazi kiugrást azonban az 1957-es A siker édes illata (előzetes)jelentette számára, amelyben egy manipulatív ügynököt formált meg. Az 1958-as A megbilincseltek-ben egy szökött fegyencet játszott, ezért az alakításáért Oscar-díjra jelölték. Az 1960-as Spartacus-ban egy szicíliai rabszolgát formált meg, aki elhagyja a gazdáját és Spartacushoz (Kirk Douglas) csatlakozik, azonban a film végén arra kényszerül, hogy élet-halál harcot vívjon vele.A megbilincseltek | Sidney Poitier és Tony Curtis | Tony Curtis filmszerepeiLeghíresebb szerepe mind a mai napig az 1959-es Van, aki forrón szereti Joe-ja, a zenész, aki barátjával (Jack Lemmon) együtt tanúja lesz egy leszámolásnak, ezért kénytelen női ruhába öltözve menekülni a szemtanúkat eltüntetni akaró gengszterek elől. Így ismerkedik meg a bájos Sugarral (Marilyn Monroe), akihez kétféle álcában is közel férkőzik, mielőtt a film végén egymáséi lesznek.Van, aki forrón szereti | Nézd meg a híres csókjelenetet!Hiába játszott a legnagyobb hollywoodi sztárok oldalán, Curtis a magyarokban leginkább talán a Minden lében két kanál pimasz Danny Wilde-jaként maradt meg, aki Roger Moore brit arisztokratája mellett osztogatta a pofonokat és fektette le sorra a hosszúcombú nőket. Az eredetileg 1971 és 1972-ben futó sorozat elképesztő siker lett Európában.Az utolsó jelentős főszerepét A bostoni fojtogató-ban játszotta 1968-ban. Curtis arra számított, hogy ezért az alakításáért megkapja az Oscar-díjat, de még csak nem is jelölték. "Azután nem voltak különösebben érdekesek a filmjeim, viszont a gyerektartást kellett fizetnem" - nyilatkozta 2000-ben a Seattle Timesnak.F. Scott Fitzgerald Az utolsó filmcézár-jának 1976-os adaptációjában Robert De Niro oldalán szerepelt. Utolsó filmes munkája a 2008-as David & Fatima című, Rómeó és Júlia történetét izraeli-palesztin környezetbe áthelyező dráma egyik mellékszerepe volt.Minden lében két kanál | Roger Moore és Tony Curtis | A sorozat főcímeHollywood hercege című életrajzi könyve tavaly jelent meg magyarul. Híres volt hódításairól, szeretőiről. Fiatal, kezdő színészként Mari
Vágólapra másolva!