A legjobb magyar pasik - befejező rész

Vágólapra másolva!
Elkészítettük nagy sikerű legjobb csajos összeállításunk párját: most hazánk jó pasijait kerestük. Csányi Sándor és Fenyő Iván után már eleget bomlottunk, jöjjenek a fiatalok. A tizenöt legvonzóbb harminc év alatti magyar férfiszínészünk névsorát három részben tesszük közzé. A top ötbe jutott klasszikus férfiszépség, pofoznivaló pimasz macsó, a magyar Kovac doki, egy örjőngő bika, valamint erdélyi szívtiprók.
Vágólapra másolva!

Cikksorozatunk első részét itt találod, a másodikat pedig itt.

5. Ötvös András
Születési idő:
1984. május 3.

Az eddig Egerben játszó fiatal színész bumfordi fiú így elsőre. Miért került ő mégis listánkon az előkelő ötödik helyre? Aki látta színpadon, nem kérdez ilyet. Ha Ötvös András színpadon van, a szomszédban is érezni a kisugárzását. És ezt nemcsak mi vettük észre. A POSZT zsűrije tavaly a legígéretesebb 30 év alatti színésznek választotta. Ráadásul ő a legszeretetreméltóbb figura az egész bagázsban. Papnak készült, majd szociális munkás akart lenni, később végzett színészként gyerekeknek tartott workshopokat. Kedved lenne összeborzolni a haját, csak úgy, lelkesedésből. Ha a pletyka igaz, az igazgatóváltás miatt szétzilálódott egri társulatból egykori osztályfőnöke, Máté Gábor menti át a Katona József Színházba, így számíthatunk rá, hogy többet fogjuk Pesten látni ezután.

Fotó: Gárdonyi Géza Színház
Fotó: Gárdonyi Géza Színház

+ + +

4. (megosztva): Adorjáni Bálint
Születési idő:
1980. július 27.

A Csíkszeredán született színész a klasszikus férfiszépség mintapéldánya. Atletikus termetét a Küsz 2 előzetesében lehet szemügyre venni (ő ugrik át félmeztelenül a kerítésen), színészi kvalitásait a Radnóti Színházban mutogatja. Szexepiljét eddig kevés alkalommal nyílt lehetőségünk közelebbről tanulmányozni, mivel anyaszínházában inkább a másodvonalba küldik harcolni, de hogy itt egy szép férfiről beszélünk, ahhoz kétség sem fér. És intelligens is lehet, ami szintén jó hatással van a nőkre. Közgázt végzett, szerzett egy jogi másoddiplomát, a színművészetin Zsámbéki-Zsótér osztályba járt.

Fotó: Kollányi Péter
Fotó: Kollányi Péter / MTI

+ + +

4. (megosztva) Faragó Zénó
Születési idő:
1986. január 24.

Az aradi születésű langaléta színészt Balázs Zoltán, a Maladype társulat vezetője csábította át a Temesvári Csiky Gergely Színházból Budapestre, így figyelhettünk fel rá mi is. Már csak magassága okán is kiemelkedik kollégái közül (szemre legalább két méter), ehhez hozzáadódik impozáns görögös orra, lányosan hosszú szempillája, hullámos hátrafésült haja és melegbarna tekintete. Hosszú végtagjait ellenállhatatlan szexisséggel lóbálja ide-oda, főleg combjai domborodnak ingerlően a testhez simuló bőrnadrágban. A borosta nagyon jól áll neki; a Zsótér Sándor rendezte Figaro házasságá-ban sajnos már csupasz állal játssza a hősszerelmest, de reméljük, hamar arcszőrzetet növeszt újra.

Fotó: Kállai Tóth Anett (Maladype)
Fotó: Kállai Tóth Anett

+ + +

3. Polgár Csaba
Születési idő:
1982. március 18.

Polgár Csaba a magyar Kovac doki, eggyel slankabb, de éppolyan delejes kiadásban. Nagyszerűen megy sötét hajához az azúrkék öltöny, ennél jobban már csak az egy szál alsó áll neki, szélesre tárt fürdőköpennyel. Az örkényes színész erotikus kisugárzásáról azonban semmit sem tud az, aki nem látta ezt a kisfilmet. Ebből kiderül, Polgár Csaba szexisen hánytatja a nőket, de iszonyatosan kívánatos akkor is, mikor sokatmondóan rángatja a szemöldökét, pimaszul vigyorog, fehér atlétatrikóban csocsózik, autó tetején hentereg (ezek mind a Roadmovie című rövidfilmben fordulnak elő). Legszexisebb, mikor csókol. Ha ehhez hasonló összeállítás születne a magyar filmtörténet legforróbb csókjeleneteivel, benne lenne Bánfalvi Eszter és Polgár Csaba kettőse. Az ifjú színész rendez is egyébként (HOPPART-előadásokat), valamint politikailag öntudatos.


+ + +

2. Makranczi Zalán
Születési idő:
1979. július 20.

A Nemzeti Színház őrjöngő bikája korengedménnyel csusszant be a második helyre, azt a pár hónapocskát kénytelenek voltunk elnézni egy ilyen szépséges férfinak. Makranczi Zalán magas, dögös, és pont annyi macsóság van benne, ami még izgalmas. A szívdöglesztő után az ő neve áll az értelmező szótárban. Hasonlít arra a teniszezőre, aki a Nagy Ő-ben virágot osztott a nőknek, de Zalán extrém szituációkban sem satnya műmájer. Alföldi Róbert nyilvánvalóan osztozik rajongásunkban, mert sok jó szerepet oszt a fiatal színészre - például a Nyugalom című filmjében is, ahol Zalán az őrült Udvaros Dorottya személyiségzavaros fiát alakította. Ez utóbbi alkotásból derül ki, hogy az ifjú színész lábujjai kedvesen szétállnak szeretkezés közben.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

+ + +

1. Szabó Kimmel Tamás
Születési idő:
1984. október 9.

Naná, ki más. A színész, aki után aprófát pisilnek a lányok. Aki miatt komoly családanyák kótyagos fejjel, sóhajtozva mennek haza a Nemzetiből. Csáberejét mutatja, hogy korábbi, korhatár nélküli cikkünkben a hetedik helyre jutott a legszebb magyar férfiak versenyében. És igen, harminc év alatti kategóriában csakis ő lehet a befutó. Hiába, őbenne egyesül a jópasiság minden ismérve: fantasztikusan énekel, a gitárt is tudja használni, nagy zsivány, de közben szeretnivaló kölyök is, pofoznivaló pimasz macsó, gátlástalan szívtipró, kedves mamlasz. Tehetséges, mint a nap, diószemei pedig ragyognak, mint a csillagok. Rizottót főz a TV Paprikán? Vagy szakadt farmerben csókolja Udvaros Dorottya száját? Mindenképp ellenállhatatlan.

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok
Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok