Vágólapra másolva!
Az idei cannes-i filmfesztiválon Lars von Trier elhozza a világvégét, Almodóvar nővé operál egy férfit, David Cronenberg egymásnak ereszti Keira Knightley-t és Sigmund Freudot, Szabó István pedig házvezetőnőt csinál Helen Mirrenből. A hivatalos programot csak április közepén jelentik be, de mi már most összeszedtünk minden filmet, amit valószínűleg láthatunk majd a Croisette-en májusban.
Vágólapra másolva!

Az ajtó (The Door)
Rendező:
Szabó István

Forrás: MTI

Szabó István angol nyelvű adaptációja Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből, ami egy írónő és házvezetőnője ellentmondásos kapcsolatát meséli el. A szereplőgárda nemzetközi: az írónőt Martina Gedeck alakítja, Emerencet, a házvezetőnőt Helen Mirren formálja meg, az írónő férjét Eperjes Károly játssza. Ha valóban beválogatják a versenybe, az 1988-as Hanussen óta ez lesz az első Szabó-film, ami Cannes-ban debütál, de elképzelhető az is, hogy nem lesz kész a fesztivál idejére.

* * *

The Tree of Life - előzetes
Rendező: Terrence Malick

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A nagyon ritkán rendező és akkor is nagyon lassan dolgozó Terrence Malick (Sivár vidék, Az őrület határán) filmjét a tavalyi cannes-i filmfesztiválra remélték, de addigra nem készült el. Most viszont már az amerikai forgalmazó is megerősítette, hogy a The Tree of Life ott lesz Cannes-ban. A nagyszabású film egy fiú felnövéséről és útkereséséről szól. A felnőtt férfit Sean Penn alakítja, az apját pedig a gyerekkori jelenetekben Brad Pitt játssza.

* * *

A Dangerous Method
Rendező:
David Cronenberg

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A Christopher Hampton The Talking Cure című színdarabján alapuló film Sigmund Freud (Viggo Mortensen), Carl Gustav Jung (Michael Fassbender) és Sabina Spielrein (Keira Knightley) bonyolult kapcsolatáról szól. Spielrein először Jung, később Freud páciense volt, és maga is pszichoanalitikus lett. Junggal szerelmi kapcsolat is szövődött közöttük. Az egyik magyar filmforgalmazó cég munkatársa már látta az előzetest, amiből ugyan kevés derült ki, mert "másodperceként van benne egy vágás", de az biztos, hogy a filmben lesz szex, és az is látszott a klipen, hogy "van benne valami beteg dolog", szóval nem közönségfilmre kell számítani.

* * *

Melancholia
Rendező:
Lars von Trier

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Von Trier "lélektani katasztrófafilmje" azt mutatja be, hogy különböző emberek hogyan reagálnak, amikor kiderül, hogy közeleg a világvége, mert a Föld összeütközni készül egy másik bolygóval. A középpontban két, a tragédiát különbözőképpen megélő lánytestvér (Kirsten Dunst és Charlotte Gainsbourg) áll. Filmforgalmazásban dolgozó forrásunk a Melancholia előzetesét is látta már, amiben családi drámára és sci-fire utaló jelenetek keverednek. Mutatják benne Kirsten Dunstot, amint "elektromágneses dolgok" jönnek ki a kezéből.

* * *

La Piel Que Habito (The Skin I Live In)
Rendező:
Pedro Almodóvar

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Almodóvar "ijesztgetés nélküli horrorfilm"-ként írta le új alkotását, amelyben Antonio Banderas egy plasztikai sebészt alakít, aki bosszúból foglyul ejti lánya megerőszakolóját és nővé (Elena Anaya) operálja. A film két okból tűnik különösen izgalmasnak: valószínűleg sokkal sötétebb lesz, mint a rendező bármelyik korábbi munkája, és az 1990-es Kötözz meg és ölelj! óta ez az első alkalom, hogy Almodóvar Banderasszal dolgozott. Almodóvar nagy kedvenc a Croisette-en, úgyhogy alapesetben biztosra lehetne venni a szereplését, de a rendező úgy nyilatkozott, hogy mivel a film végén csavar van, és csak ősszel kerül a spanyol mozikba, nem szeretné már májusban lelőni a poént - ezért lehet, hogy végül Velence lesz a premier helyszíne.

* * *

Restless - előzetes
Rendező: Gus Van Sant

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Úgy tűnik, egy kísérletezgetősebb korszak után Gus Van Sant visszatér a populárisabb darabokhoz ezzel a tinifilmmel, ami egy gyógyíthatatlan beteg lányról (Mia Wasikowska) és egy rokonait gyászoló, hobbiból temetésekre járó fiúról (Henry Hopper) szól.

* * *

Shame
Rendező:
Steve McQueen

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A kiváló Éhség rendezője, az eredetileg képzőművész Steve McQueen második nagyjátékfilmjében is Michael Fassbenderre osztotta a főszerepet. A színész ezúttal egy szexfüggő férfit alakít, akinek feje tetejére áll az élete, amikor a húga (Carey Mulligan) beköltözik hozzá.

* * *

On the Road (Úton)
Rendező:
Walter Salles

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Walter Salles (Központi pályaudvar, Che Guecara: Egy motoros naplója) filmesítette meg Jack Kerouac legendás könyvét. Salt, a narrátor főhőst Sam Riley alakítja, haverját, Dean Moriartyt Garrett Hedlund játssza, Dean egyik szerelmét, Marylou-t Kristen Stewart, másik szerelmét, Camille-t Kirsten Dunst formálja meg.

* * *

The Descendants
Rendező:
Alexander Payne

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A Kerülőutak rendezőjének Hawaiion játszódó új filmjében George Clooney egy megözvegyült férfit alakít, aki két lányával útra kel, hogy megkeresse elhunyt felesége szeretőjét.

* * *

We Need to Talk About Kevin
Rendező:
Lynne Ramsay

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Kilenc évet kellett várni a Patkányfogó és a Morvern Callar rendezőjének új filmjére. Tilda Swinton egy anyát játszik, akinek a tizenéves fia mészárlást rendez az iskolában. A történtek után a nőnek szembe kell néznie saját felelősségével és azzal a kérdéssel, hogy valaha szerette-e a fiát.

* * *

This Must Be the Place
Rendező:
Paolo Sorrentino

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Az Il Divo rendezőjének új filmjében Sean Penn egy külsőre Robert Smithre hasonlító rocksztárt játszik, aki elhatározza, hogy felkutatja apja náci gyilkosát.

* * *

Habemus Papam (We Have a Pope)
Rendező:
Nanni Moretti

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A színész-rendező Nanni Moretti (A fiú szobája) filmje egy új pápáról (Michel Piccoli) szól, aki úgy érzi, nem alkalmas a feladatra, és depresszióba zuhan. A filmben Moretti is szerepel.

* * *

The Loneliest Planet
Rendező:
Julia Loktev

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A thriller egy fiatal párról (Gael García Bernal és Hani Furstenberg) szól, akiket egy idegenvezető többnapos hegyi túrára visz Grúziában. Az összezárt trió tagjai közt egyre fokozódik a feszültség.

* * *

Un Amour de Jeunesse (Goodbye First Love)
Rendező:
Mia Hansen-Love

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A Gyermekeim apja rendezőjének új filmje egy Camille nevű lány első szerelméről szól. Camille tizenéves korában halálosan szerelmes Sullivanbe, és alig éli túl, amikor el kell válniuk. Évekkel később minden jól megy az életében, építészként kezd beindulni a pályája, amikor ismét felbukkan Sullivan, és Camille-ban minden megint a feje tetejére áll.

* * *

Un Été Brulant (That Summer)
Rendező:
Philippe Garrel

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

Philippe Garrel filmjében a fia, Louis Garrel játssza a főhőst, egy festőművészt, aki nagy szerelemben él egy színésznővel (Monica Bellucci), azonban a nő elhagyja egy másik férfi kedvéért.

* * *

I Wish
Rendező:
Hirokazu Kore-eda

Forrás: CANNES FILM FESTIVAL

A lírai Anyátlanok rendezője ismét testvérekről mesél: filmje két fivérről szól, akik egymástól távoli városokban laknak, és arról álmodnak, hogy egyszer majd újra találkoznak. A gyerekfőszereplők az életben is testvérek. A filmet Japánban júniusban mutatják be, tehát biztosan készen lesz a májusi fesztiválra.

* * *

Le Havre
Rendező:
Aki Kaurismaki

Aki Kaurismaki utoljára öt éve jelentkezett nagyjátékfilmmel (Külvárosi fények), de új alkotásának főhőse tipikusan kaurismakis figurának tűnik: egy cipőtisztító, aki megpróbál megmenteni egy menekült gyereket. A film Franciaországban forgott, részben francia nyelven, és az Antoine Doinel-filmek főszereplője, Jean-Pierre Léaud is szerepel benne.

* * *

Le Gamin au Velo (The Kid with a Bike)
Rendező:
Jean-Pierre és Luc Dardenne

A már duplán Arany Pálma-nyertes (Rosetta, A gyermek) belga rendezőpáros most egy kisfiúról csinált filmet, akit apja (Jérémie Renier) egy nevelőotthonban hagy. A srác megszökik, és a gyámügyesek elől menekülve egy ismeretlen nőnél (Cecile de France) köt ki.

* * *

Poulet aux prunes
Rendező:
Vincent Paronnaud & Marjane Satrapi

A Persepolis alkotóinak új, immár előszereplős filmje Marjane Satrapi nagyapja (Mathieu Amalric) életének utolsó hetét meséli el, és szintén Satrapi saját képregényén alapul.

* * *

Wuthering Heights
Rendező:
Andrea Arnold

Az Akvárium rendezője megcsinálta Emily Bronte Üvöltő szelek-jének legújabb adaptációját Kaya Scodelario (A titánok harca) és a még ismeretlen James Howson főszereplésével.

* * *

Twixt Now and Sunrise
Rendező:
Francis Ford Coppola

Coppola egy álmán alapul az állítólag Edgar Allan Poe műveinek hangulatát idéző film. Egy férfiról (Val Kilmer) szól, aki egy erdőn keresztül igyekszik haza a feleségéhez, amikor találkozik az ördöggel.

* * *

Impardonnables (Unforgivable)
Rendező:
André Téchiné

André Techiné (Legkedvesebb évszakom, Tolvajok) filmje a Betty Blue írójának, Philippe Djiannak a regényén alapul. A krimiben eltűnik egy második házasságában élő idős író (André Dussolier) színésznő lánya (Mélanie Thierry), és a férfi azt a magánnyomozót béreli fel a megkeresésére, aki egykor a szeretője volt.

* * *

In the Qing Dynasty
Rendező:
Jia Zhang-ke

A Velencében Arany Oroszlánt nyert Csendélet rendezője szakított korábbi realista drámáival, és Johnnie To produceri irányítása alatt egy a 20. század elején játszódó, nagyköltségvetésű filmet rendezett. Az In the Qing Dynasty Kína 1912-es köztársasággá kikiáltásának idején játszódik, és azt mutatja be, hogy a császárság eltörlése után milyen változások következnek be egy kínai városban.

* * *

L'empire
Rendező:
Bruno Dumont

A Flandria rendezőjének új filmje egy furcsa figuráról szól, aki a természetben él és vadászatból tartja fent magát. Jóban van egy lánnyal, aki a közeli faluban él, és mint kiderül, akár gyilkolni is hajlandó érte.

* * *

Life Without Principle
Rendező:
Johnnie To

A termékeny hongkongi rendező (legutóbb a 2009-es Vengeance-szel szerepelt Cannes-ban, de évente gyakran két filmet is készít) filmjében három átlagember sorsa találkozik valamiképpen, egy uzsorás és egy emberrablási ügy miatt.

* * *

Love and Bruises
Rendező:
Lou Ye

Lou Ye (Egy szirén szerelme, Summer Palace) filmének férfi főszerepét A prófétá-ban megismert, kiváló Tahar Rahim játssza: egy párizsi férfit alakít, aki megismerkedik és viszonyt kezd egy kínai nővel. Állandóan megalázza a nőt, aki elhatározza, hogy elhagyja, de rájön, hogy teljesen függővé vált a férfitól.

* * *

Alps
Rendező: Yorgos Lanthimos

A 2009-es cannes-i filmfesztiválon bemutatott bizarr Dogtooth rendezőjének új filmje a főszerepben ismét Aggeliki Papouliával. A hangvétel valószínűleg marad groteszk: a film főhőse egy olyan éjszakai nővér, aki kollégáival együtt különleges szolgáltatást nyújt azoknak, akiknek elhunyt valakijük: vállalják, hogy eljátsszák a halott szerepét.

* * *

Elena
Rendező:
Andrei Zvyagintsev

A visszatérés rendezőjének harmadik nagyjátékfilmje egy idős nőről szól, akinek gazdag a férje, a fia viszont alkoholista és rossz körülmények közt él. A nő megpróbál segíteni a fiának, hogy az a saját családjának jobb körülményeket tudjon teremteni, mint számára egykor az anyja.

* * *

Faust
Rendező:
Alexander Sokurov

A lelkét az ördögnek eladó Faust legendáján, illetve részben a történetet feldolgozó Goethe- és Thomas Mann-műveken alapul a 19. században játszódó film. A Faust egy négy filmből álló ciklus lezárása, amelynek mindegyik tagja azt a témát boncolgatja, hogy hogyan korrumpálja az embert a hatalom. A korábbi filmek a Hitlerről szóló Moloch (1999), a Leninről szóló Taurus (2001) és a Hirohito japán császárról szóló A nap (2005) voltak. A film orosz állami támogatással készült, és állítólag Putyin is a szívén viselte, hogy elkészüljön.

* * *

La premier homme
Rendező:
Gianni Amelio

Gianni Amelio (A ház kulcsai) Albert Camus Az első ember című, befejezetlen regényét filmesítette meg.

* * *

Terraferma
Rendező:
Emanuele Crialese

Az Aranykapu rendezőjének új drámája Szicília turisták által nem ismert arcát mutatja be.

* * *

Once Upon a Time in Anatolia
Rendező:
Nuri Bilge Ceylan

A Messze és a Három majom rendezőjének új filmje egy orvosról és egy ügyészről szól.

* * *

Paradies
Rendező:
Ulrich Seidl

A Kánikula rendezőjének új filmje három női történetet mesél el, amelyek szexualitásról, hitről és lánykereskedelemről szólnak.

* * *

The Assassin
Rendező:
Hou Hsiao-hsien

A kínai születésű tajvani rendező (Mambó az ezredfordulón) új filmje egy női bérgyilkosról szól.

* * *

Post Tenebras Lux
Rendező:
Carlos Reygadas

A Japán és a Mennyei háború mexikói rendezőjének új filmje.

* * *

Si tu meurs, je te tue
Rendező:
Hiner Saleem

A Vodka Lemon rendezőjének új filmje.

* * *

Les Amants
Rendező:
Nicolas Klotz

A Bengáli éjszakák és a La question humaine rendezőjének új filmje.

* * *

Loverboy
Rendező: Catalin Mitulescu

A Hogyan éltem túl a világvégét rendezőjének új filmje.