Vágólapra másolva!
Egy évben született Keira Knightley-val, de később indult a pályán. Lemaradását villámgyorsan behozta: első főszerepéért rögtön Oscarra jelölték, és a héten bemutatott Ne engedj el!-ben Knightley már csak másodhegedűs mellette. Bemutatjuk a sokak által új Audrey Hepburnként ünnepelt, elbűvölő Carey Mulligant.
Vágólapra másolva!

1. Az 1985-ös születésű Carey Mulligannek különleges gyerekkora volt: mivel apja egy szállodaláncnak dolgozott, éveken keresztül különböző hotelekben laktak, főleg Németországban és Ausztriában. Szülei Ausztriában vettek is egy házat, Carey a mai napig oda jár lazítani. Szülei azt szerették volna, ha egyetemre megy, ő viszont tizenéves korában már színésznő akart lenni, titokban jelentkezett három drámaiskolába is, de egyikbe se vették fel. Kezdettől tudatosan alakítja a karrierjét: első filmszerepét a 2005-ös Büszkeség és balítélet-ben annak köszönheti, hogy felvette a kapcsolatot Julian Fellowes-zal, miután az Oscar-díjas színész-író a középiskolájában tartott egy előadást. Fellowes ismertette össze azzal a casting ügynökkel, aki elintézte, hogy meghallgassák Kitty Bennet szerepére.

Forrás: carey fan

2. A nagy kiugrást a 2009-es Egy lányról jelentette, amiben egy tizenéves diáklányt alakít a 60-as évek elején, aki összejön egy jóval idősebb fickóval (Peter Sarsgaard). Ez volt az első főszerepe, és alakításával rögtön BAFTÁ-t nyert és Oscar-díjra is jelölték, az újságírók pedig Audrey Hepburnhöz hasonlították. A film forgatásán élte meg addigi pályájának legszebb napját, amikor együtt dolgozhatott példaképével, Emma Thompsonnal. Erről így mesélt az [origo]-nak: "Ilyenkor az ember izgul, hogy a másik megfelel-e majd az elvárásainak, de ő minden várakozásomat felülmúlta. Akkor én már egy hete forgattam, és kábéra sikerült is megjegyeznem minden kolléga nevét, ő pedig megérkezett, és két óra alatt megtanulta az összes nevet. Öröm volt látni, ahogy viselkedik az emberekkel. Egy napot volt csak ott, de estére mindenkinek szerzett pizzát és bort."

Forrás: ecranlarge
Carey Mulligan az Egy lányról-ban

3. Az Egy lányról-t még be se mutatták, máris lendületet adott Carey karrierjének: rendezője, Lone Scherfig mesélte egy interjúban, hogy casting ügynökök már a forgatás alatt szétvittek kis részleteket a filmből, és Carey több szerepajánlatot is kapott ezek alapján. Első hollywoodi stúdiófilmjében (ha nem számítjuk a Közellenségek-ben játszott nyúlfarknyi jelenését mint Johnny Depp figurájának egyik prostituáltja), a Tőzsdecápák 2-ben is az Egy lányról miatt kapott szerepet. Se a film, se Carey picsogásban kimerülő alakítása nem nyújtott sokat, de legalább egy szimpatikus sztárpár született: Stone szerint a forgatás első percétől evidens volt, hogy a filmben is párt alakító Shia LaBeouf és Carey közt erotikus szikrák pattognak. A szerelem 2010 őszéig tartott; Carey azóta már Marcus Mumford zenésszel jár.

Forrás: [origo]
Shia LaBeouf és Carey Mulligan a Tőzsdecápák 2-ben

4. Nagyon szeret színházban játszani, ahol érzése szerint sokkal jobban kézben tudja tartani a dolgokat, mint filmen, ahol akkor is megmarad az alakítása az örökkévalóságnak, ha éppen nem sikerült jól. Annak ellenére imádja a színházat, hogy bevallása szerint eddig csak egy olyan szerepe volt, amit igazán magáénak érzett: Nyina a Sirály-ból, amit Londonban és a Broadway-n is bemutattak (itt ismét Peter Sarsgaard csábítja el). Meglepő módon egyik legrosszabb szakmai élménye is a Sirály-hoz kötődik: egyik este úgy érezte, hogy nagyon gyenge alakítást nyújtott, és utólag, az öltözőben tudta meg, hogy Kate Winslet és Sam Mendes is megnézte aznap az előadást. Sírva fakadt, aztán bevágta magát egy taxiba. Jelenleg Ingmar Bergman Tükör által homályosan-jának színpadi adaptációjában játssza a főszerepet New Yorkban.

Forrás: AFP
Carey Mulligan a Sirály New York-i premierjének estéjén 2008. október 2-án

5. A cannes-i filmfesztiválon bemutatott Drive-ban (kritika) viszonylag kis szerepe van: Ryan Gosling figurájának szomszédját alakítja, egy kisgyerekes anyát, akinek nem mennek túl jól a dolgai. Ezt is részben rámenősségének köszönheti: annak ellenére jelentkezett a szerepre, hogy a forgatókönyvben latin-amerikai nő szerepelt. Amikor találkozott a rendezővel, Nicolas Winding Refnnel, rögtön lenyűgözte őt, és a kedvéért átdolgozták a forgatókönyvet. Carey azt tartja magáról, hogy korban széles spektrumot képes felölelni, és igaza van: a Ne engedj el!-ben tizenévest és késő huszonévest is játszik, a Drive-ban pedig teljesen hihető fiatal anyukaként. A kisfiús Goslinggal vibrál köztük a levegő, és a filmtörténet egyik legbizarrabb csókjelenetét köszönhetjük nekik.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XphbFKPy4FUOxefu
Ryan kocsikázni viszi Carey-t a Drive egyik jelenetében

+1 A jövő is rózsásan fest: Carey nemrég Michael Fassbender húgát alakította Steve McQueen (Éhség) második, izgalmasan hangzó filmjében. A valószínűleg a velencei filmfesztiválon debütáló Shame-ben Fassbender egy szexfüggőt alakít, aki próbálja titkolni szégyenteljes magánéletét, de miután beköltözik hozzá a Carey által megformált húga, ez nem megy tovább. Carey júliusban már Baz Luhrmannal és fantasztikus szereplőtársakkal forgatja az érthetetlen módon 3D-ben készülő A nagy Gatsby-t. Daisy Buchanant játssza, a Leonardo DiCaprio megformálta Gatsby szerelmét, a Joel Edgerton alakította Tom Buchanan feleségét. Aztán reméljük, egyszer még összejön Sam Mendes tervezett Ian McEwan-adaptációja, az On Chesil Beach is, a gyakorlatilag kétszereplős film igazi álomszerep lenne Carey-nek.