Vágólapra másolva!
Négy filmmel jelentkezik idén a friss Oscar-díjas Natalie Portman, de még messze nem untuk meg. Lassan két évtizede a csúcson van, pedig még mindig csak 30 éves - épp június 9-én, csütörtökön. Születésnapját azzal ünnepeljük, hogy összegyűjtöttünk 30 okot, amiért imádnivaló. Nem volt nehéz, hiszen bérgyilkostanonc gyereklányként, vadul rappelve, eszét vesztő parabalerinaként és szemérmes sztriptíztáncosnőként is elbűvölő.
Vágólapra másolva!

1. Fekete hattyú: Rengeteget méltattuk már Darren Aronofsky mesterművét (kritika a velencei premierről, tudósítás a londoni filmfesztiválról és kritika a magyar bemutató idejéről), amely a megérdemelt díjesővel kísérve egyértelmű megkoronázása egy egyébként is lenyűgöző karriernek.

Forrás: [origo]
Fekete hattyú

2. Natalie egy iszonyatosan tökös rapper: A látszat ellenére nincs nála keményebb csaj a telepen, ráadásul megmondja, hogy a gyerekek, akik felnéznek rá, bekaphatják a f*sz*t.


3. Kacér, de elérhetetlen: A Fekete hattyú-ig a legszemérmesebb hollywoodi színésznők között tartották számon, aki akár át is íratta a forgatókönyvet, ha le kellett volna vetkőznie egy jelenetben (pontosan ez történt a Mindenütt jó esetében). Az utóbbi időben viszont felszabadult, aminek első áldásos jeleit a Hotel Chevalier című kisfilmben élvezhettük. "- Holnap irtó szarul fogjuk érezni magunkat. - Részemről oké." - hangzik a keserédes párbeszéd a két egykori szerelmes nosztalgiadugása előtt, nem csoda, hogy a srác utána egy egész indiai utat végigagonizált.

Wes Anderson: Hotel Chevalier

4. 13 éves kora óta következetesen jó filmekben szerepel: Pár mellényúlás be-becsúszott, de nem sok olyan egykori gyereksztárt tudunk felsorolni, aki gyerekkora óta folyamatosan Hollywood A-ligájában tudott maradni.

5. Rendezők alapján választ szerepeket: Az igazán nagy színésznők megengedhetik maguknak, hogy tisztességes iparosok helyett izgalmas művészek filmjeiben vállaljanak szerepet. Natalie listája impresszív: Luc Besson, Woody Allen, Michael Mann, Anthony Minghella, George Lucas, Mike Nichols, Tom Twyker, Darren Aronofsky, Jim Sheridan, Milos Forman, Wes Anderson, Wong Kar-wai, Kenneth Branagh, David Gordon Green.

Forrás: [origo]
George Lucasszal és Milos Formannal

6. Övé minden idők legcukibb meghallgatása: A Leon, a profi főszerepére eredetileg nem őt választották, mert túl fiatalnak találták (bár a szerelmi szál így is csak a később kiadott rendezői változatba kerülhetett be), de ezen a meghallgatáson már látszik, hogy ott lesz az alakításában az a kétértelmű pajkosság, ami a film dinamikájához kellett.


7. Mellékszerepekkel is beéri:
Rafináltan választ szerepeket, mert nem akarja feltétlenül egyedül cipelni a hátán a filmeket, így gyakran mellékszereplőként nyúlta le a filmet. Így történt a Közelebb! és a My Blueberry Nights esetében is, míg a Hideghegy-ben, a Gyönyörű lányok-ban és a Szemtől szemben-ben pedig impozáns szereplőgárda részeként csillogott pár percig. Az idén pedig az Oscar és a megerőltető Fekete hattyú-forgatás után hátradőlt, és könnyedebb műfajú filmekhez adta a nevét, illetve rövid jelenlétét (Thor, Király!).

Forrás: [origo]
fent: Thor, Szemtől szemben | lent: Hideghegy, Gyönyörű lányok

8. Jól áll neki a tangabugyi: Ami pedig a Király! című szívós kalandfilmet illeti, nem sok jót hallottunk róla azon kívül, hogy Natalie tangabugyira vetkőzik benne. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy hetekig minden geek az előzetesen élvezkedjen.

9. Nem adta el magát a Star Wars után: A második Csillagok háborúja-trilógia sokaknak csalódást okozott, de Natalie karrierjét kellően meglódította ahhoz, hogy egy rakás nyári blockbusterhez leszerződhetett volna jó pénzért. Ő inkább beiratkozott a Harvardra pszichológiát tanulni.

Forrás: [origo]
Natalie Portman 2002-ben a Harvardon

10. Utalás a Social Network-ben: A harvardi múltnak köszönhetően Natalie nem csak a tavalyi év egy, de két legjobb filmjében is szerephez jutott. A Social Netwok-ben csak utalnak rá, mint az egyetem egyik leghíresebb diákjára, de Aaron Sorkin, a forgatókönyvíró bennfentes infókat is kapott tőle.

11. Alakítása a Közelebb!-ben: A szereposztás, a rendező és a téma alapján minimum a világ egyik legjobb filmjének vártuk annak idején a Közelebb-et. A mesterkélt és életszerűtlen párbeszédek miatt azonban egy fura film lett Mike Nichols párkapcsolati drámája, az ember azt sem tudja, sírjon, vagy nevessen rajta. Van azonban néhány hipnotikusan erős jelenete, amelyek közös jellemzője, hogy Clive Owen és/vagy Natalie játszik bennük. Nem véletlen, hogy ők zsebelték be a film legfőbb elismeréseit, és az sem, hogy nagyjából innentől szokás Natalie-ra nőként és nem kislányként gondolni.

Forrás: [origo]
Közelebb | Natalie Portman és Clive Owen

12. Színpadon is elbűvölő: Kislányként Anna Frankot játszotta a Broadway-n, és állítólag rendszeresen sírógörcsöt kapott a darab végére, annyira megérintette az alapanyag. E sorok írója pedig Nyinaként látta A sirály 2001-es New York-i előadásában, ahol Meryl Streep, Christopher Walken, John Goodman, Kevin Kline és Philip Seymour Hoffman partnere volt.

Forrás: [origo]
Az Anna Frank naplója-előadás plakátja Natalie Portman és Kevin Kline A sirály-ban

13. Az év leszbikus szexjelenete: a Mulholland Drive óta nem láttunk olyan izgalmas leszbikus szexjelenetet amerikai filmben, mint amilyennel Natalie és Mila Kunis ajándékozza meg a nézőt a Fekete hattyú-ban.

14. Iszonyú idétlenül röhög: Az idei Golden Globe köszönőbeszédéből kétségtelenül ez a kacaj maradt a legemlékezetesebb.


15. Szereti Párizst:
A Párizs, szeretlek! című omnibuszfilm tele van pár perces kincsekkel; egyikük a Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Parfüm) rendezésében készült True vagy Faubourg Saint-Denis címeken is ismert rövidfilm, amely Natalie és egy vak srác szerelmének a történetét meséli el.

Tom Tykwer: True

16. Szereti New Yorkot: A városnézős filmtabló műfaja olyannyira megtetszett Natalie-nak, hogy a párizsinál lényegesen gyengébb New York-i kalandhoz már két filmecskével is hozzájárult. Mira Nair kissé szájbarágós multikulti epizódjában a zsidó és indiai szokásokat szemléltette színésznőként, saját rendezésében pedig a "ne ítélj elsőre" aranyigazságot sulykolta cuki kisgyerek és helyes színes bőrű fiú segítségével.

A Natalie Portman által rendezett epizód a New York, szeretlek-ben

17. Rendezői ambíciói vannak: A New York, szeretlek!-beli szárnypróbálgatása (ő még egész jól járt, hiszen Scarlett Johansson rendezése kimaradt a végleges filmből) után rendezett egy tisztességes, különálló rövidfilmet is Lauren Bacall, Ben Gazzara és Olivia Thirlby ("aki legutóbb Juno barátnőjeként dumált a hamburgertelefonba") főszereplésével. Sajnos nem tudni, hogy az Eve-et hol lehet egészben megtekinteni, de Varga Ferenc kollégám megnézte Velencében, és olyan szépen, részletesen leírta benyomásait, hogy úgy érzem, mintha már én is láttam volna. Ráadásul az utolsó előtti bekezdésben a Facebook és Humphrey Bogart kapcsán az elmúlásról szóló elmélkedés olyan kellemes hidegrázást ad, amilyet a film maga biztos nem.

Forrás: [origo]
Natalie Portman az Eve című filmje velencei vetítésén

18. Ez a pillanat: Őrültség, de a Fekete hattyú beharangozó honlapján néhány kiragadott pillanatból álló montázst órákig el lehet nézegetni. Közülük talán ez a piros szemes részlet okozhatja a legtöbb rémálmot.

19. Négyéves kora óta táncol: Sok szempontból ideális volt a Fekete hattyú főszerepére, nem utolsósorban, mert megvolt az előképzettsége a balettjelenetekhez. Táncdublőrje, Sarah Lane azonban azt állítja, hogy Natalie mindössze a táncjelenetek 5%-án látható, a munka java részét ő végezte. Natalie védelmére kelt partnernője Mila Kunis, rendezője Darren Aronofsky (szerinte 80%-ban Natalie táncol a filmben) és koreográfusa/élettársa, Benjamin Millepied is, aki viszont 85%-ra saccolja Natalie közreműködését.

Forrás: [origo]
Fekete hattyú

20. Kopaszon is imádnivaló: A V mint vérbosszú képregény-adaptáció kedvéért dobott egy Ripley-t, és élesben, a kamera előtt borotválta le a haját. Szabályos babaarcát persze még inkább kihangsúlyozta a tar fej, később még indiántaréjjal is látták, amint Javier Bardemmel bulizott Madridban (a Goya kísértetei-t forgatták együtt).

Forrás: [origo]
V mint vérbosszú

21. My Blueberry Nights: Az egyébiránt briliáns Wong Kar-wai első angol nyelvű rendezésének is az volt a baja, mint a Közelebb-nek: a felfokozott elvárások. Bár a mai napig tartom, hogy nagy hiba volt Norah Jonest szerződtetni a főszerepre (mennyivel érdekesebb lett volna például ha éppen Natalie játssza el a főhősnőt), de talán pont az erőtlen központi alakítás miatt a mellékszereplők tudtak igazán csillogni ebben a csodaszép képekből összeálló road movie-ban. Köztük is elsősorban a szőke rövid hajjal mutatkozó, korábbi karaktereivel szöges ellentétben álló szélhámosnőt megformáló Natalie, akit korlátozott játékidejénél sokkal tovább elnézegetne az ember.

Forrás: [origo]
My Blueberry Nights


22. Tud gonosz is lenni: Nem a legjobban sikerült filmje A másik Boleyn lány, de középkori kegyetlen manipulátorként új oldaláról ismerhettük meg. Először logikusabbnak tűnt volna, hogy Scarlett Johansson formálja meg a csábító végzet asszonya karaktert, és Natalie szenvelegjen Boleyn Máriaként, de Hollywood akkori legkapósabb huszonéveseinek jót tett az elvárásokkal való szembemenetel.

Forrás: [origo]
A másik Boleyn lány

23. Szerepelt Paul McCartney videoklipjében: Az ex-Beatle állítólag azzal hívta fel, hogy "Helló, én vagyok Stella apja!" A klip a 2007-es Dance Tonight-hoz készült, és Natalie szellemként jelenik meg benne, stílusából pedig könnyen rá lehet jönni, hogy a rendező Michel Gondry.

Paul McCartney: Dance Tonight

24. Szerepelt Davendra Banhart videoklipjében: A bohókás folkrocker pedig egyszerűen azzal tudta rávenni a világsztárt, hogy indiai hacukákban illegesse magát a Carmensita klipjében, hogy akkoriban vele járt. Magánéletében egyébként mindig a művészekhez vonzódott, hiszen mostani balett-táncos barátja és a zenész Banhart előtt Lukas Haashoz, Gael García Bernalhoz, Hayden Christensenhez, Rodrigo Santoróhoz és Mobyhoz is gyengéd szálak fűzték.

Davendra Banhart: Carmensita

25. Natalie egy büszke zsidó nő: Izraelben született, és hároméves koráig ott is élt, kettős állampolgár, de saját bevallása szerint a szíve Jeruzsálembe húzza. Vallása a szerepválasztásaira is hatással van, lásd Anne Frank a színpadon, a rövidfilm a New York, szeretlek-ben és főszerep Amos Gitai izraeli rendező filmjében, a Free Zone-ban.

Forrás: [origo]
Free Zone

26. Nem tűri az antiszemitizmust: Idén januárban a Dior reklámarca lett a Miss Dior Cherie kampányban. Amikor egy hónappal később nyilvánosságra kerültek a Dior tervezői között húzónévnek számító John Galiano antiszemita kirohanásai, Portman közleményben ítélte el a "sokkoló és undorító" megnyilvánulást. Szerződést már nem bontott a Diorral, de sokak által osztott véleménye fontos érv lett Galiano rövidesen bekövetkezett kirúgása mellett.

Miss Dior Cherie-reklám | rendező: Sofia Coppola

27. Jól öregszenek a filmjei: A Leon, a profi ma is megállja a helyét akár eredeti, akár kibővített rendezői változatban. Ellentmondásosabban fogadott filmjei, a Közelebb! vagy A régi környék pedig kifejezetten megérdemelnek egy második esélyt - sokkal élvezetesebbek, amikor már tudjuk, mire számíthatunk.

A régi környék című film leghíresebb jelenete (Natalie magyar hangja: Kovács Patrícia)

28. Natalie vicces: Ez persze már a rappelős videóból is kiderült, de az idén két teljesen idióta komédiában is szerepet vállalt: a Király!-lyal kapcsolatban nem sok jóra számítunk, viszont a Csak szexre kellesz kellemes meglepetés volt, ami némi életet lehelt az elcsépelt műfajba, és még Ashton Kutchert is vállalható színésszé tette. Egyébként ebben az interjúban Natalie maga is azt vallja, hogy komédiákból jó ha ötévente egy értékelhető születik.

29. Bármelyik pillanatban megszülethet első gyermeke: Február végén az Oscar-díjat már 5 hónapos terhesen vette át, így gyakorlatilag bármelyik pillanatban hírt kaphatunk a Fekete hattyú forgatásán megismert táncpartner-koreográfussal közös gyermekük születéséről.

Forrás: [origo]
Natalie Portman és Benjamin Millepied május 24-én New Yorkban

30. Ajánlott Natalie-maraton: Ha valaki szeretné tisztességesen megünnepelni Natalie szülinapját, akkor ezt a filmmaratont javasoljuk a hétvégére: 1. Fekete hattyú 2. Leon, a profi 3. Közelebb! 4. My Blueberry Nights 5. Hotel Chevalier (+ Utazás Darjeelingbe) 6. A régi környék 7. Gyönyörű lányok 8. V mint vérbosszú 9. Testvérek 10. Csak szexre kellesz