Meghalt a Micsoda nő és a Pókember producere

Vágólapra másolva!
Hatvanegy éves korában, mellrákban meghalt Laura Ziskin, aki többek közt a Micsoda nő, a Pókember-filmek és a Lesz ez még így se! producere volt. Ziskin a 70-es években producerasszisztensként indult a pályán, 1984-ben Sally Fielddel együtt céget alapítottak: a Field főszereplésével készült Murphy románca volt az első mozifilm, amely Ziskin produceri irányítása alatt készült. 1994-ben a 20th Century Fox alá tartozó Fox 2000 Pictures elnöke lett, vezetése alatt olyan filmek készültek a stúdiónál, mint a Harcosok klubja és Az őrület határán. 2000-től a Columbia stúdiónak dolgozott, ahol a Pókember-filmek producere is volt. A franchise harmadik része a stúdió eddigi legsikeresebb filmje 890 milliós összbevétellel. 2002-ben Ziskin volt az első nő, aki önállóan töltötte be az Oscar-díjkiosztó produceri szerepét, 2007-ben ismét ő volt a gála producere.Laura Ziskin januárbanZiskint 2004-ben diagnosztizálták mellrákkal. 2008-ban másokkal együtt létrehozta a Stand Up to Cancer nevű kezdeményezést, amelynek a rákkutatás támogatása és a rákkal kapcsolatos ismeretterjesztés a célja. Utolsó produceri munkája az Andrew Garfield főszereplésével készült A csodálatos Pókember volt, amelynek a forgatása májusban ért véget, és 2012. július 2-án mutatják majd be.
Vágólapra másolva!