Zúzzunk acélt! - a Transformers 3 kritikája

Michael Bay nagyot markol a Transformers 3-mal, az alakváltó robotok összecsapásait a végletekig fokozza, a látványorgián pedig még többet dob a szinte tökéletes 3D. De ami a film legnagyobb erénye, az a hátránya is, mindenből annyira a legtöbbet akarja nyújtani a mozi, hogy a néző egy idő után vagy beleun, vagy a kezdeti ámulat után szinte kikapcsol az agya.

Steven Spielberg néhány héten belül két olyan filmet is jegyzett producerként, amely egyik kedvenc témáját járja körbe, nevezetesen azt, hogyan nézne ki a földönkívüliekkel való találkozás. A különbség annyi, hogy amíg a Super 8 a nyolcvanas évek régi vágású, gyerekszereplős kalandfilmjei előtt tiszteleg, addig a Transformers 3 szinte minden képkockája a modern technikára épül. Bár a két filmet nyilván nem érdemes összehasonlítani, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a legendás rendező két teljesen más korosztályt megszólító mozi felett is bábáskodott. Már csak azért sem, mert mindkettő az amerikai történelem egy-egy érdekes szegmesét értelmezi újra, a Super 8 a rejtélyes 51-es körzet legendáját, a Transformers pedig a holdraszállás történetét.

Tagadhatatlanul az utóbbi markol nagyobbat. Az egész Transformers-trilógia jellemzője, hogy a rivális alakváltó robotok - a jó Autobotok és a gonosz Álcák - küzdelmét történeti, reális dimenzióba helyezi. Amíg az első rész (kritikánk) megmaradt annál a fikciónál, hogy a földönkívülieknek köszönhetjük a huszadik századi technológiák alapját, addig a második epizód (kritikánk) a piramisok történetét, a harmadik rész pedig a hidegháborús fegyverkezési versenyt értelmezi újra. Az ókor újragondolása ugyan néhol nevetséges volt, a holdraszállást újramesélő harmadik rész viszont sokkal okosabban építkezik. Nem pusztán azért, mert a Kennedyről készült archív felvételek szépen átváltanak a mozifilm fiktív jeleneteire, hanem azért is, mert következetesen végigviszi ezt a szálat egészen a csernobili atomkatasztrófáig.

A harmadik epizód alig kapcsolódik a második részhez, inkább az első Transformers-filmmel együtt alkot szerves egészet. Azt meséli el, hogyan keveredtek a Földre az Autobotok saját bolygójukról, a Cybertonról, hogyan csapódott be az előőrsnek szánt űrhajójuk a Holdra, a roncsok megszerzéséért folytatott küzdelem pedig hogyan indította be a hatvanas években az amerikai-szovjet fegyverkezési versenyt. Ezzel párhuzamosan továbbviszik a földönkívülieknek segédkező srác, Sam Witwicky történetét is, akivel az alkotók a második részben alig tudtak mit kezdeni. A hétköznapi srácot megformáló Shia LaBeouf új barátnőt kap (a furcsa szájú Rosie Huntington-Whiteleyt), ráadásul az első munkahely megszerzésének feladatával is meg kell küzdenie.

Transformers 3 | Rosie Huntington-Whiteley

Michael Bay sokkal grandiózusabb módon, de ugyanazt folytatja, amire már az első résznél ráérzett: az alakváltó robotokat teszi meg főszereplőnek, akiknek az elő szereplők csak asszisztálnak. Bár a Transformers 3 nem sok eredeti ötlettel rukkol elő, az Alien-től a Terminátor-on át a Mátrix-ig szinte minden fontosabb sci-fit megidéz, az Autobotok jelenetei azonban tagadhatatlanul egyediek. Elegendő az átalakulások páratlan fémes hangjára, vagy arra az autós üldözésre gondolni, amikor Witwicky száguldó autója, Űrdongó hirtelen robottá alakul, majd a levegőben repülő srác alatt újra autóvá alakul vissza. Működnek az óriásrobotokat magasztaló patetikus jelenetek is, amelyek sokszor heroikusabbnak hatnak, mint a hús-vér szereplőkre épülő szuperhős-filmek.

A fémes zúzásra rátesz még egy lapáttal a szinte tökéletes 3D, amely sokszor annyira élethűre sikerült, hogy még az a néző is beleszédül a toronyházból való zuhanásba, akinek soha életében nem volt tériszonya. Szemgyönyörködtető a 3D annál a film eleji pár percnél is, amely az alakváltók bolygóján a hatalmas acélpárkányokon futkosó, csatázó robotokat mutatja. A látványorgia csúcsát mindenképpen a filmvégi közel negyvenperces csata jelenti, ahol még a legelképesztőbb jeleneteket is számos szemszögből láthatjuk.

Transformers 3 | Shia LaBeouf

Azonban ami a film erénye, az a hátránya is: mindenből oly mértékben a legtöbbet akarja nyújtani, hogy a néző a kezdeti ámulat után vagy beleun, vagy kikapcsol az agya, és már értelmezni se akarja a látottakat. Transformers 3 gátlástalanul eltúloz mindent, és nem csupán a lehető legnagyobb rombolásokat, zúzásokat akarja szállítani, de még az emberi szereplők ábrázolásánál is túlzásokba esik. Elég az összeesküvést leleplező kínai (Ken Jeong) agymenéseire, vagy a határozottan, de érthetetlenül beszélő John Malkovich által megformált figurára gondolni, akik nem csupán szürreálisan hatnak egy akciófilmben, de teljesen feleslegesek is. Ráadásul Megan Fox lecserélése Rosie Huntington-Whiteleyra sem bizonyult jó ötletnek, amíg előbbi mocskosan, olajosan a történet része tudott maradni, utóbbi megmarad sterilnek, még a legnagyobb összecsapások közepén is világít a fehér blúzában.

Chicago a Transformers 3-ban

Különös az is, hogy Bay leplezetlenül vitte vászonra a politikai szimpátiáját is. A konzervativizmus a korábbi részekben is érezhető volt, amelyek valósággal felmagasztalták az amerikai hadsereget. A Transformers 3-ban ez még inkább tetten érhető. Witwickyt szinte minden alkalommal semmibe veszik, amikor arról beszél, hogy kitüntetést kapott a demokrata Barack Obama elnöktől, egy alkalommal pedig azt is megkapja, hogy "mi itt inkább republikánusok vagyunk". Belemagyarázásokra adhat okot az is, hogy a film utolsó harmadában épp azt a Chicagót rombolják porig, ahonnan Obama politikai karrierje is indult.

Bár Transformers 3 a zseniális első résszel nem veszi fel a versenyt, határozottan jobbra sikerült viszont a botladozó második résznél. Az akcióra éhes közönségnek mindenképpen kötelező darab.