90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

A hárommellű nőt sem hagyják ki az új Emlékmásból

Varga Ferenc|2011. 08. 02., 23:43|Utolsó módosítás:2011. 08. 03., 20:52|

Amikor bejelentették, hogy újra filmet csinálnak Az emlékmás című Schwarzenegger-klasszikusból, a legtöbb emberben két kérdés fogalmazódott meg. Az egyik, hogy mi értelme van remake-elni egy egészen kiváló filmet úgy, hogy az új verzió rendezője (Len Wiseman) egy lapon sem említhető az eredeti rendezőjével (Paul Verhoeven)? A másik pedig, hogy vajon benne lesz-e az új filmben a hárommellű nő? Az első kérdésre adható válasz még várat magára, viszont a Wiseman biztosította a Collider riporterét arról, hogy bizony, az ő filmjében is fel fog bukkanni sokak kedvenc szereplője az eredetiből, a hárommellű nő.

A hárommellű nő jelenése Az emlékmás című filmben

Az új Az emlékmás-ban Colin Farrell alakítja a főhőst, Kate Beckinsale lesz a felesége, Jessica Biel pedig az egykori szeretője. A főgonoszt Bryan Cranston alakítja, Bill Nighy pedig Quatto lesz, az ellenállás vezetője. Egy cameo erejéig Ethan Hawke is felbukkan, aki állítólag egy ötoldalas monológot ad majd elő. A filmet 2012. augusztus 3-án mutatják be az amerikai mozik.

Érdemes elolvasni az 1990-es Az emlékmás meglepően tartalmas magyar Wikipédia-oldalát, mert megtudhatjuk például, hogy a főszerepre eredetileg Patrick Swayze-t választották ki, hogy David Cronenberg is kacérkodott a rendezés gondolatával, hogy a filmet tíz hónapig forgatták, valamint, hogy Sharon Stone annyira beleélte magát az egyik verekedős jelenetbe, hogy eltörte Schwarzenegger ujját. A hárommellű nőt különben egy Lycia Naff nevű színésznő játszotta, aki mostanában főleg újságíróként tevékenykedik.

----------

Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »