2011. október 25-én az Európa Pontban, Magyarországon második alkalommal látható Feo Aldag Die Fremde című filmje, amit Till Attila "Csicska" című díjnyertes filmje kísér a rendező részvételével.
A vetítésre a belépés ingyenes!

Időpont: 2011. október 25. (kedd) 19:00
Helyszín: Európa Pont
1024. Budapest, Lövőház u. 35.
Vendég: Till Attila filmrendező
A vetítés kurátora Bujdosó Bori újságíró, a házigazda Gyárfás Dorka.
Október 25-én, kedden 19.00 órakor az Európa Pontban Till Attila részvételével két kiváló filmet láthat a közönség. Az egyik Tilla Csicska című kisfilmje, a másik a tavalyi év Lux díjas filmje a Die Fremde (Az idegen), ami számos fesztiválon szerepelt már sikerrel, és Magyarországon mindössze egyszer vetítettek. Forgalmazó hiányában egyelőre nincs is kilátás arra, hogy a mozikban látható legyen.
Az eseményről bővebb információt a http://www.facebook.com/event.php?eid=228837160506120 címen talál.
A filmekről:
Az idegen (Die Fremde, 2010, 119 perc) Rendező: Feo Aladag
A huszonöt éves török anya kisfiával együtt megszökik férjétől, akivel Isztambulban boldogtalan házasságban élt. Vissza szeretne költözni Berlinben élő szüleihez, hogy aztán önálló életet kezdhessen. Tudja, hogy szülei és testvérei nem helyeslik a döntését, de abban bízik, hogy szeretetük erősebb, mint a társadalmi kényszerek. Ám hamarosan rá kell ébrednie, hogy a család nem szakíthat teljesen a hagyományokkal.
Csicska (2011, 20 perc) Rendező: Till Attila
Balogh István egy nem túl gazdag farmer, aki teljes irányítás alatt tartja feleségét, családját és egy szolgáját. Mindent megtesz, hogy megőrizze a szigorú hagyományok által kialakított családi képet. A szereplők közeli, de szokatlan kapcsolataik révén szembesülnek tragikus sorsukkal. A modern rabszolgaságot bemutató filmet cikkek, híradások ihlették, valamint olyan emberek emlékei, akik hasonló helyzeteket éltek túl.
A Lux-díjról:
A Lux-díjat 2007 óta, évente adja át az Európai Parlament azon filmeknek, melyek az európaiak életéről, véleményükről, kétségeikről, identitásukról valamint az EU-integráció vitás pontjairól szólnak. A győztest minden évben egy nemzetközi zsűri választja ki.
Az első Lux-díjat az Auf der anderen Seite nyerte 2007-ben. 2008-ban a Le silence de Lorna, 2009-ben pedig a Welcome című film lett a győztes. 2010 győztes alkotása a Feo Aladag rendezte, Die Fremde című német film.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.