Marton Csokas: A hortobágyi lovaglás a kedvenc emlékem

2011.11.15. 17:15

Az apai ágon magyar származású, új-zélandi Marton Csokas A Gyűrűk Ura-filmekben Celebornt játszotta, szerepelt az Aeon Fluxban és a Mennyei királyságban, most pedig kőkemény Moszad-ügynököt alakít Az adósság című, részben Magyarországon forgatott thrillerben. A budapesti premieren beszélgettünk a negyvenöt éves színésszel, aki rendszeresen jár hozzánk, magyar irodalmat olvas, és apja tiltakozása ellenére is megszerezte a magyar állampolgárságot.

Fotó: Pályi Zsófia

- Angolul kell beszélgetnünk (átvált magyarra) csak kicsit beszélek magyarul, nagyon kicsit.

- Gyerekkorodban, amikor még együtt éltek a szüleid, apukád hangsúlyt fektetett arra, hogy megismerd a magyar hagyományokat, vagy inkább az volt a cél, hogy minél jobban beilleszkedjetek Új-Zélandon?

- Természetesen hatással volt a gyerekkoromra apám magyarsága, hiszen az ő cselekedeteit, viselkedését bizonyos mértékben meghatározta, hogy magyar. Ugyanakkor szükségképpen az ember figyelme középpontjában az új hazája áll, és azt hiszem, ő úgy látta jónak, a mi érdekünkben, ha inkább előre tekint. De én mindig is sok kérdést tettem fel neki a múltról, és mindig is fontos volt számomra az életem magyar vonatkozása. Mindenkinek más a szüleihez fűződő viszonya, ami engem illet, apám minden nap velem van lélekben. Amikor már elég idős voltam ahhoz, hogy eljöjjek otthonról, rögtön Magyarországra utaztam.

- Körbeutaztad Európát és végül itt kötöttél ki, ugye?

- Igen, Magyarország volt a cél. Érettségi után melóztam, összespóroltam némi pénzt, és idejöttem, főleg azért, hogy megkeressem a rokonaimat.

Fotó: Pályi Zsófia

- De ez a rokonkeresés nem egészen úgy sült el, ahogy remélted, ha jól tudom.

- Apám egyke volt, és a második világháborúban elveszítette a szüleit. Tizenkét éves korában megölték az apját, tizenöt éves korában pedig egy bombatámadásban elveszítette az anyját, és utána az utcán élt. A dokumentumok egy része elveszett. Naivan álltam hozzá a kereséshez, azt hittem, hogy a rokonaim nyomára akadok. Elég kijózanító, ugyanakkor pozitív élmény is volt. Maradjunk annyiban, hogy fontos utazás volt.

- Aztán többször is visszatértél. Mi a kedvenc helyed Magyarországon, vagy a legkedvesebb emléked innen?

- Amikor először jöttem ide apámmal, nagyon érdekes volt megfigyelni a viselkedését. Megszereztem a magyar állampolgárságot, amit ő eredetileg nagyon ellenzett a rossz emlékei miatt. Tudta, hogy minden megváltozott a háború óta, de mégis zsigeri szinten elutasította a dolgot. Végül mégis sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön el velem, és öröm volt látni, ahogyan újra felfedezte az utcákat, ahol egykor lakott, és jó volt beszélgetni vele az anyjáról és az apjáról.

Fotó: Pályi Zsófia

De az egyik kedvenc emlékem az, amikor lementem a Hortobágyra. Szinte senki nem volt ott, csak néhány gyerek, akik lovagolni tanultak. Tudok lovagolni, de az ottaniak nagyon szigorúak voltak velem, és egy egészen precíz stílust erőltettek, ami egyébként hasznos volt. Három nap alatt bebizonyítottam nekik, hogy tényleg tudok lovagolni, és utána elmehettem egyedül a pusztába, amit már régóta terveztem. Régi istállókban húztam meg magam, csodálatos volt ott lenni vidéken, éjszaka egyedül a sötétben, a csillagok alatt.

És kedvelem a magyar irodalmat is, amit persze fordításban olvasok. Szeretem Márai Sándort, Kosztolányi Dezsőt, a romantikus dolgokat. És Ady Endre verseit. A hangulatomtól függ, hogy mikor mit.

- A szakmáddal jár, hogy állandóan utazol, amit úgy tűnik, nagyon élvezel is. Van igazi otthonod?

- Hát, van egy kislányom Londonban, és igyekszem minél több időt tölteni vele, de egyébként mindig ott élek, ahol éppen dolgozom. Van egy lakásom Kaliforniában, de otthonom még nincs. Sok helyen jól érzem magam, többek közt itt Budapesten is. A városok olyanok, mint az emberek, mindegyiknek más a személyisége, mást nyújt, és más a viszonyod velük aszerint, hogy milyen célból vagy ott. Kikapcsolódásként is szeretek utazni, de számomra az az ideális, amikor munka miatt utazom valahova. Így hosszú ideig egy helyen lehetek, pénzt keresek, amiből megélek azon a helyen, tényleg van okom ott lenni, és szabadidőmben ismerkedhetek a várossal. Megvannak az előnyei és a hátrányai is ennek az életformának: az ember nem tud olyan mély kötődéseket kialakítani, olyan mélyen gyökeret ereszteni, mint ha egy helyen lakna, és ez néha hiányzik. De az, hogy most már van egy lányom, sokat segít ebben.

Fotó: Pályi Zsófia

- A részben Magyarországon forgatott Az adósság egy izraeli film remake-je. Hogyan kezdtél el dolgozni a figurádon, megnézted az eredeti filmet?

- Tűnődtem rajta, hogy megnézzem-e, mert volt már olyan, hogy minden elérhető forrást felkutattam egy szerephez, de most úgy gondoltam, hogy mivel remake-ről van szó, túlságosan belém ivódnának az eredeti film képei, és ezt nem akartam. De azért belelestem az előzetesébe, épp csak, hogy elkapjam a hangulatát. Viszont elég sokat olvastam az izraeli politikáról, el is mentem Izraelbe, és Krav Maga órákat vettem.

- Ez kötelező volt nektek?

- Nem. Szerettem volna, ha a produkció kifizeti az utamat, de sajna nem voltak hajlandók. De találtam egy krav magás buszos körutat. Napi nyolc órát edzettünk, és közben megnézhettük Jeruzsálemet, Haifát és más fontos helyeket. A felkészülésben némiképp nehézséget jelentett, hogy a Moszadról értelemszerűen nem találni túl sok információt, úgyhogy csak feltettem az izraelieknek a naiv kérdéseimet, és nem árultam el, hogy egy film miatt kérdezősködöm.

Forrás: outnow
Jessica Chastain és Marton Csokas Az adósság című filmben

- Az egyik Moszad-társadat alakító Jessica Chastain egy év leforgása alatt bekerült a köztudatba, vagy öt filmjét mutatták be egymás után. A forgatás során érezted, hogy ebből a lányból sztár lesz?

- Nagyon koncentrál, keményen dolgozik és abszolút természetes jelenség, úgyhogy furcsa vele kapcsolatban a sztárságot emlegetni, hacsaknem úgy értjük, hogy jó abban, amit csinál. Nagyon megbízható, belefekteti a munkájába a szükséges időt és energiát. Örülök a sikerének, de a sztárság nem fokmérője semminek.

- A régebbi nyilatkozataidból úgy tűnik, nem igazán vagy kibékülve Hollywood működésével. Manapság hogyan boldogulsz, van stratégiád a karrierépítésre vagy mindig csak egy filmre előre gondolkodsz?

- Inkább egy napra előre, úgy mondanám. Nincs stratégiám. Az embernek lehetnek tervei, de aztán az élet úgyis mindig mást hoz. A hollywoodi rendszerre nem lehet alapozni, és csak gazdasági szempontból létezik: a neved mellett van egy bizonyos összeg, hogy mennyit hoztak a filmjeid, hány sikerfilmed volt, és ez határozza meg az értékedet. És létezik egy másik út is, azoké, akik a független filmek terepén bizonyultak különösen sikeresnek. De ez távolról sem nevezhető meritokráciának: készülnek kiváló filmek, amelyekről nem beszélnek, és vannak kiváló rendezők, akik sosem kerülnek reflektorfénybe. Teljesen kiszámíthatatlan.

Fotó: Pályi Zsófia

- Terrence Malick Az új világ stáblistáján köszönetet mond neked, miért?

- Amikor elkészült a forgatókönyv, megmutatta, és azt akarta, hogy én játsszam a főszerepet, de végül az imént említett anyagi okból más mellett kellett döntenie (a film főszerepét Colin Farrell játszotta - a szerk.). Két éven keresztül kapcsolatban álltunk, és rendszeresen beszéltünk a filmről, ami annak ellenére nagyon jó élmény volt, hogy végül nem én kaptam a szerepet. Nagyon jól kijöttünk egymással, kikérte a véleményemet, és hálás volt a meglátásaimért. Azóta sem láttam a filmet, nem azért, mert nem akartam, hanem mert mindenképp nagyvásznon szerettem volna megnézni, és sosem volt rá alkalmam. Nem bánom, hogy így alakult, mert ha az ember folyton olyasmi után vágyakozik, amit nem kaphat meg, akkor milyen értéket tulajdonít a saját életének? Abban kell megtalálni az örömöt, amit csinálsz.