Kristen Stewart után kapkodnak a nagy produkciók, Taylor Lautner nem vált be akcióhősként, Robert Pattinson tehetsége előtt David Cronenberg is meghajol. Áttekintjük, hogyan folytatódik a három fiatal sztár karrierje az Alkonyat-sorozat után.
|
Habár az Alkonyat-rajongóknak még egy teljes évet kell várniuk a sorozat fináléjára, a három főszereplő a kötelező promóciós köröket leszámítva végzett az Alkonyat-univerzummal: az utolsó film is leforgott, Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner januártól szabadok. Tavaly nyáron már áttekintettük, hogy a három sztár milyen irányokban építi tovább a karrierjét, de azóta sok minden megváltozott.
A legmeglepőbb talán az, hogy a népszerűséggel járó terheket közismerten nehezen viselő Kristen Stewart, akit a színészkedés mellett a fotózás és az írás is érdekel, továbbra is franchise-gyanús filmekben vállal szerepeket. Igaz, játszott Jack Kerouac Úton-jának még bemutatás előtt álló adaptációjában is, amiről sokszor lenyilatkozta, hogy mennyire közel áll a szívéhez, de aztán nem ment tovább indie-irányba, inkább elvállalta a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) főszerepét. A nálunk jövő májusban mozikba kerülő filmet nyilvánvalóan az Alkonyat-rajongókra szabták: az előzetes felvillantja a barokkos látványt és a pompázatos akciójeleneteket a páncélban csörtető, harcos Hófehérkével. Csak nehogy a gonosz mostoha Charlize Theron izgalmasabbnak bizonyuljon Stewart figurájánál. Máris pedzegetik, hogy siker esetén folytatják majd a filmet, de közben Stewartot megtalálta egy másik nagy produkció is. Múlt héten felajánlották neki az Akira című 80-as évekbeli manga első élőszereplős filmváltozatának női főszerepét. Jaume Collet-Sera (Az árva, Ismeretlen férfi) két filmben dolgozza fel a kultikus képregény-sorozatot, aminek a helyszínét a jövőbeli Tokióból áthelyezik a jövőbeli Manhattanbe. Az már biztos, hogy Garrett Hedlund alakítja a főhőst, egy motoros banda vezetőjét, telepatikus képességekkel bíró öccse szerepére pedig most keresik a megfelelő színészt. Amennyiben Stewart elvállalja a felkérést, ő lesz Kei, egy földalatti mozgalom résztvevője, aki azért küzd, hogy a kormány ne faraghasson élő fegyvert a különleges képességekkel bíró árvákból.
Taylor Lautnerről már tavaly nyáron írtuk, hogy láthatóan nagyon tudatosan és ügyesen építgeti a karrierjét a Keanu Reeveszé válás felé. Az okos döntések megmaradtak, épp csak az irányon kellett módosítania kissé. Hogy Lautner megállja-e a helyét filmsztárként, annak az Elhurcolva című, szeptemberben bemutatott akciófilm volt a tesztje, és a széles mosolyú, korlátozott mimikájú fiú bizony elbukott a próbán. A film az USA-ban a mai napig nem hozta vissza a gyártási költségét, ami nem teljesen meglepő: az Alkonyat-rajongó lánykák és anyukák hada nem rohant jegyet váltani egy John Singleton-filmre.
Lautner több tervezett filmet visszamondott, más projektek pedig szétestek: nem lesz se Stretch Armstrong, se Max Steel, és úgy tűnik, az Incarceron című sci-fi is eltűnt a süllyesztőben, amit Michael Bay rendezett volna. Öreg rókák a szakmában azt mondják, Lautnernek egy romantikus drámát kellene elvállalnia, amire beülnének a női rajongói, ő viszont másképp döntött. Nagyon komolyan veszi magát és a karrierjét, és csakis a legjobbakkal hajlandó dolgozni, úgyhogy nem adta alább Gus Van Santnél. Közös filmjükről egyelőre csak annyit tudni, hogy egy New Yorkerben megjelent cikken alapul, Lautner nemcsak főszereplője, hanem a producere is, és nagy valószínűséggel Dustin Lance Black, a Milk szerzője írja. A bukott akcióhős újradefiniálja magát függetlenfilmes újoncként.
Robert Pattinson három filmet forgatott az Alkonyat-szériával párhuzamosan: az Emlékezz rám-ot, a Vizet az elefántnak-ot és a Bel Ami-t. Az első kettő mérsékelt sikert aratott, a harmadikat még nem mutatták be. Jövőre valószínűleg mozikba kerül a Maupassant-adaptáció, amiből kiderül, Pattinson meggyőző-e egy 19. századi, törtető nőcsábász szerepében, akinek még Uma Thurman sem tud ellenállni.
Szintén jövőre mutatják be David Cronenberg Cosmopolis-át a főszereplésével. Mi is azok közé tartoztunk, akik meglepődtek, amikor a rendező lecserélte Colin Farrellt a tíz évvel fiatalabb Pattinsonra, bár az már most világos, hogy marketingszempontból mindenképp jól döntött: az Alkonyat-rajongók élénken követik a film készültét, miközben Cronenberg amúgy valószínűleg hidegen hagyná őket. Don DeLillo regényének adaptációjában Pattinson egy fiatal milliárdost alakít, aki egy napon keresztül cirkál New Yorkban a limuzinjával, közben megcsalja a feleségét, az életére törnek és elveszíti a vagyonát. Cronenberg szerint Pattinson "fantasztikus" alakítást nyújt, és azt ígéri, hogy teljesen új oldaláról ismerhetjük majd meg a fiatal színészt a filmben. Pattinson egyelőre nem szerződött le újabb filmre, úgyhogy senki nem tudhatja, milyen irányba indul az Alkonyat után. |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.