Szombaton este Berlinben adták át a körülbelül kétezerötszáz európai filmest tömörítő Európai Filmakadémia 2011-es Európa Filmdíjait. Tarr Béla A torinói ló (kritikánk) című utolsó filmjét három kategóriában (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb filmzene) is jelölték, de végül egyetlen díjat sem ítéltek meg neki.
![]() |
| Mads Mikkelsen, Terry Gilliam és Wim Wenders az Európai Filmdíj gáláján |
A legjobb film díját Lars von Trier Melankólia (kritikánk) című filmje kapta, és ugyanezt az alkotást díjazták az operatőri munkáért és a látványtervért is. A legjobb színész Colin Firth lett A király beszédé-ért (kritikánk), akinek ezt az alakítását korábban elismerték már Oscar-, Golden Globe- valamint Bafta-díjjal is. Kisebbfajta meglepetést váltott ki a Beszélnünk kell Kevinről (kritikánk) című filmért jelölt Tilda Swinton győzelme a legjobb színésznő kategóriájában, ugyanis a legtöbben a Cannes-ban jutalmazott Kirsten Dunstot (Melankólia) várták befutónak.
A legjobb rendező Susanne Bier lett az Egy jobb világ (kritikánk) című drámáért, az animációs filmek mezőnyében a Chico & Rita című spanyol alkotás megverte a nemrég Budapesten is vetített két másik francia jelöltet: A rabbi macskájá-t (kritikánk) és a Egy macska kettős életé-t. Az életműdíjakat Stephen Frears brit rendező és Michel Piccoli francia színész kapta, díjazták még Wim Wenders Pina című 3D-s dokumentumfilmjét, valamint Terry Gilliam The Wholly Family című rövidfilmjét is. A jövő évi Oscar-díjak nagy esélyeseként számon tartott The Artist (kritikánk) című francia film négy jelöléséből csak egyet tudott díjra váltani (legjobb filmzene).
A közel háromórásra nyúlt ceremónia számtalan kínos pillanatot tartogatott, ezeknek nagy részét a műsorvezető, Anke Engelke megnyilvánulásai tették ki, aki ismét bebizonyította, hogy miért is nem legendás a német humor. Az egyetlen vicces beszédet Stellan Skarsgard mondta, aki Mads Mikkelsennek adott át egy díjat a világ filmművészetében az európai film képviselőjeként vézett munkájáért. Csökkentette az esemény fényét, hogy sem Colin Firth, sem Tilda Swinton, sem pedig Lars von Trier nem jelent meg személyesen.
A 2011-es Európai filmdíj összes nyertese:
Legjobb film: Melankólia
Közönségdíj: A király beszéde
Életműdíj: Stephen Frears
Különleges életműdíj: Michel Piccoli
Az év felfedezettje: Hans Van Nuffe (Oxygen)
Legjobb rendező: Susanne Bier (Egy jobb világ)
Legjobb színész: Colin Firth (A király beszéde)
Legjobb színésznő: Tilda Swinton (Beszélnünk kell Kevinről)
Legjobb animációs film:Chico & Rita
Legjobb dokumentumfilm:Pina (Wim Wenders)
Legjobb forgatókönyv: Jean-Pierre & Luc Dardenne (Srác a biciklivel)
Legjobb operatőr: Manuel Alberto Claro (Melankólia)
Legjobb vágás: Tariq Anwar (A király beszéde)
Legjobb filmzene: Ludovic Bource (The Artist)
Legjobb látványterv: Jette Lehmann (Melankólia)
Legjobb rövidfilm: The Wholly Family (Terry Gilliam)
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.