Az [origo] filmklub következő premier előtti vetítésén Jonathan Levine Fifti-fifti című vígjátékát lehet megnézni, ami szokatlan témából csinál viccet: a rákbetegségből. Ráadásul megtörtént eseten alapul: Will Reiser huszonöt éves tévés producer volt (többek közt a Da Ali G Show-n dolgozott), amikor egy ritka típusú, rosszindulatú daganatot fedeztek fel a gerincénél. Mint kikövetkeztethető, túlélte a betegséget, és élményei alapján később megírta a film forgatókönyvét.

A Reiserről mintázott (de a filmben Adamnek nevezett) főhőst Joseph Gordon-Levitt alakítja, legjobb haverját pedig Seth Rogen játssza, ami azért praktikus, mert Rogen valóban Reiser haverja, szóval gyakorlatilag saját magát alakítja a filmben. Bár természetesen a film fikció, de Rogen elmondta, hogy igyekezett mindent kivetetni a forgatókönyvből, ami pusztán a poén kedvéért került bele, de nem volt életszerű.
Adamnek a film során rákja mellett meg kell birkóznia anyjának (Anjelica Huston) és barátnőjének (Bryce Dallas Howard) a betegségére adott eltérő, ám egyformán nehezen kezelhető reakciójával, haverja hülye ötleteivel, aki szerint a rákkal remekül lehet csajozni, és eljut egy fiatal pszichológushoz (Anna Kendrick) is, akivel kapcsolatuk sejthetően túllép a terápiás kereteken.
* * *
Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:
Joseph Gordon-Levittet jövőre A sötét lovag - Felemelkedés című filmben láthatjuk.
Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt december 21-én szerdán 20 órára a Cinema City Aréna mozi 12-es termébe (1087 Budapest, Kerepesi út 9.):
Árki Gábor, Bálint László, Bálint Zsuzsanna, Balog Julianna, Barakka Patricia, Becseics Dusánka, Beszeda Nóri, Bíró Józsefné, Bosnyák Réka, Czekmeister Dóra, Csányi Zsanett, Dalos Andrea, Dandin György, Dencs Ágnes, Ecsedy Endre, Erdélyi Mihály, Fehér Attila, Fekete Klára, Felker Márton, Finta Orsolya, Flórián György, Fodor Péter, Hanyecz Éva, Harmos Zsuzsanna, Heiser Krisztina, Heitner Andrea, Horn Gabriele, Horváth Nóra, Horváth Norbert, Husvéth Ágota, Jávor Zsófia, Jian Fei Zhou, Juhász Margit, Káncz Anna, Kara Eszter, Kelemen Zsolt, Kerekes Csilla, Kéri Veronika, Kiss Ágnes, Kiss Niki, Korbai Szabolcs, Kovalcsek Tímea, Kozma Vanda, Köbli Viktória, Kökényesi Gabriella, Kőkes István, Kulcsár Tamás, Laskai Irén, Leyrer Katalin, Ligeti Zsófia, Marinov Ferenc, Márton Eszter, Megyeri Edit, Meixner Zsuzsanna, Mészáros Zsolt, Mikó Georgina, Mikula Pálné, Óradnai Gábor, Pájer Lilla, Pandur Fruzsina, Papp Péter, Pehi Anna, Petrik Barbara, Rácz Gábor, Rehorovszky Máté, Reszler Gergely, Román Illés, Sárvári Balázs, Schmidt Petra, Silye Mónika, Steiner Ádám, Sulán Andrea, Sypaseuth Klaudia, Szabó Alex, Szabó Izabella, Szabó Tamás, Szalay Mária, Székely György Tamás, Szlovák Ildikó Katalin, Szova Ákos, Szűcs Anett, Tokaji Diana, Tóth Ilona, Török Mária, Turcsán Adrienn, Tüske István, Ulisnyák Marcell, Váczi Szilvi, Váry Zsófia, Veres Judit, Vidó Mónika, Virág Valéria, Votiskyné Jakus Edit, Wallinger Tibor
Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.