Nyolcvanegy éves korában elhunyt Ben Gazzara amerikai színész, aki fél évszados karrierje során több, mint száz filmben szerepelt, dolgozott együtt John Cassavetesszel, Lars von Trierrel és a Coen testvérekkel is. Magyarországon a legtöbben talán az Országúti diszkó című Patrick Swayze-film negatív főhőseként ismerhetik. A halál oka hasnyálmirigyrák volt.
|
Az ötvenes évek elején Lee Strasberg legendás színiskolájában tanult, olyan sztárokkal együtt, mint Marlon Brando és James Dean. Első komolyabb filmszerepét az Egy gyilkosság anatómiája című 1959-es tárgyalótermi drámában kapta, amelyben a feleségét megerőszakoló férfi meggyilkolása miatt biróság elé állított katonát játszotta James Stewart partnereként.
1970-ben a Férjek című filmben forgatott először John Cassavetesszel, aki a hetvenes években még két nagyszerű film főszerepét bízta rá: ezek voltak az Egy kínai bukméker meggyilkolása és a Premier. Gazzara sosem volt karrierista típus, gond nélkül utasított vissza olyan szerepeket, amelyek nagy mértékben növelhették volna a hírnevét. "Amikor egy kicsit menő lettem, kaptam egy csomó ajánlatot" - mondta egy 1998-as interjúban. "Inkább el sem mondom, hogy miket utasítottam vissza, mert bolondnak tartanának. És tényleg bolond is voltam."
A nyolcvanas évek elején együtt játszott Audrey Hepburnnel a They All Laughed című romantikus komédiában, és a forgatás alatt viszonya is volt a színésznővel. Később Olaszországba költözött és rengeteg olasz filmben is szerepet vállalt, ezek közül a leghíresebb talán a Charles Bukowski regényéből készült A hétköznapi őrület meséi című alkotás.
Karrierjének legaktívabb időszaka az elmúlt két évtized volt (például csak 2000-ben tíz filmben játszott), amikor olyan neves rendezőkkel forgatott, mint Lars von Trier (Dogville), David Mamet (A spanyol fogoly), a Coen testvérek (A nagy Lebowski), Todd Solondz (Boldogságtól ordítani), vagy Spike Lee (A sorozatgyilkos nyara). Több olyan filmet is elvállalt, amit egy-egy színészkollégája rendezett, szerepelt például Vincent Gallo erősen önéletrajzi ihletésű Buffalo 66 című alkotásában, John Turturro instruálta az Illuminatá-ban, de említhetnénk Natalie Portman Eve című rövidfilmjét (kritikánk), vagy a Párizs, szeretlek! azon epizódját, amit Gerard Depardieu jegyzett rendezőként.
Egészen haláláig dolgozott, az IMDb szerint tavaly két filmet forgatott le, és két másik várja még a bemutatót. Háromszor nősült, életének utolsó harminc évében Elke Krivat német fotómodell férje volt. Olvasnivaló: A filmhu életműinterjúja Ben Gazzarával + + + Ben Gazzara legemlékezetesebb alakításai képekben: Párizs, szeretlek! (2006)
- - - Dogville - A menedék (2003)
- - - A boldogságtól ordítani (1998)
- - - A nagy Lebowski (1998)
- - - Buffalo '66 (1998)
- - - Országúti diszkó (1989)
- - - A hétköznapi őrület meséi (1981)
- - - Premier (1977)
- - - Egy kínai bukméker meggyilkolása (1976)
- - - Capone (1975)
- - - Férjek (1970)
- - - A remageni híd (1969)
- - - Egy gyilkosság anatómiája (1959)
|
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.