hirdetés

Minden filmbe kell egy szexi francia csaj

2012.03.13. 12:38

Louise Bourgoint az Adéle és a múmiák rejtélye című Luc Besson-film öntörvényű hősnőjeként láttuk először a magyar mozikban. A harmincéves színésznő meglepően hitelesen alakít kismamát A legszebb dolog című új filmjében, pedig elmondása szerint egyáltalán nem jön ki jól a csecsemőkkel. Elárulta, miért képtelen gügyögni a babákkal, valamint, hogy miért fogja kitiltani a férjét a szülőszobából. Azt is megtudtuk, hogy franciaországi sikerei után most Hollywood felé kacsintgat. Louise Bourgoinnel Párizsban beszélgetett a Filmklub riportere.

Mennyire volt megerőltető ez a film számodra?

Ez volt az első szerepem, amely teljes odaadást kívánt. Rengeteg felkészülést igényelt, és amiatt is nagyon nehéz volt, mert minden nap rám csatolták azt a műhasat.

Egyik kollégám azt hitte, hogy tényleg terhes voltál a forgatás alatt, annyira élethű volt a hasad. Mennyi ideig tartott mindennap felrakni?

Minden reggel öt órába telt. Rendes súlya is volt, és mivel a bőrömre volt ragasztva, elég fájdalmas volt mozogni benne, mert minden mozdulatnál tépte a kis szőröket. Ennek a fájdalomnak jó hasznát vettem, amikor a szülésjelenetet forgattuk.

Milyen érzés volt először felvenni a műhasat?

Nagyon megkönnyítette az átélést. Olyan volt, mintha tényleg belebújtam volna a figura bőrébe. A hason kívül műmellet is kaptam, amelybe belülről egy kis csatornán tejet vezettek.

Miért volt szükséges, hogy tej is jöjjön belőle?

Mert így a babák rendesen tudtak szopni.

Milyen csecsemőkkel együtt dolgozni?

Rémálom. Nem tudnak színészkedni, és például egy szoptatós jelenetet csak egyszer lehet felvenni, mert másodszorra már nem éhesek. Jó néhány babával kellett dolgoznom, volt köztük egynapos és kilenc hónapos is. Nagyon tartottak az idegenektől, csak az anyjukkal érezték magukat biztonságban, szóval állandóan nyugtatgatni kellett őket. Sok olyan jelenet volt a filmben, amelyben sírni kellett a babának, és ha nem sírtak, akkor fuccsba ment a jelenet is. Ez elég frusztráló egy színésznek, hogy kihozza magából a legjobbat, és azért nem lehet használni a felvételt, mert a babának pont nem volt kedve sírni.

Forrás: Odeon
Louise Bourgoin A legszebb dolog című filmben

Általában jó hatással vagy a kisgyerekekre? Kedvelnek téged?

Egyáltalán nem. Amikor Remi Bezancon először felajánlotta nekem ezt a szerepet, mondtam neki, nem biztos, hogy ez jó ötlet, mert a gyerekek mindig azonnal sírni kezdenek, ha meglátnak. Pio Marmai, aki a férjemet játszotta a filmben, sokkal nyugtatóbban hatott a babákra, ő egyből összebarátkozott velük, míg engem rémülten méregettek.

Szerinted miért van ez?

Egyrészt mert tapasztalatlan vagyok gyerekügyben: nekem sincs gyerekem, és az ismerőseim közül sincs senkinek. Azt is észrevettem, hogy ha sírnom kellett egy jelenetben, a baba is egyből sírni kezdett, mert úgy vette át az érzéseimet, mint szivacs a vizet. És ez így van az életben is. Ha egy baba sírni kezd a karomban, az azért van, mert megérzi, hogy tele vagyok feszültséggel. Nehézkes a kapcsolatom a babákkal, mert rájuk nézek, és egyből azt látom, hogy milyenek lesznek felnőttkorukban. Ezért képtelen vagyok gügyögni velük. Gügyögés helyett legszívesebben kezet fognék velük, és bemutatkoznék nekik.

Ha nincsenek kisgyerekes ismerőseid, hogyan készültél fel a szerepre?

Egy hónapig önkénteskedtem egy kórházban, tíz szülést végignéztem, valamint rengeteg anyával beszélgettem, olyanokkal is, akik szülés utáni depresszióban szenvedtek. Millió kérdést tettem fel nekik arról, hogy mennyire fáj a szoptatás, hogy egyből kötődni kezdtek-e a gyerekükhöz, vagy hogy mennyire változott meg a kapcsolatuk a férjükkel.

Forrás: Odeon
Louise Bourgoin A legszebb dolog című filmben

És meglepő válaszokat kaptál?

Igen. Például megtudtam, hogy először iszonyatosan fáj a szoptatás, és azt is, hogy a férj a szülés után eleinte nem kívánja a feleségét, mert túlságosan emlékezteti őt a saját anyjára. Volt olyan nő, aki arról számolt be, hogy annyira megszerette a gyerekét, hogy a férjére már nem is maradt energiája. Más nő meg azt mondta, hogy semmilyen kapcsolatot nem tudott kialakítani a gyerekével, és úgy tekintett rá, mint egy idegenre, akit el kell viselnie. A tíz szülés közül, amelyet láttam, mindegyik teljesen különböző volt.

Megdöbbentő volt végignézni a szüléseket?

Igen. De jó, hogy láttam őket, mert most már biztos, hogy nem fogom megengedni a férjemnek, hogy bent legyen szülés közben. Az apák nagyon szenvednek attól, hogy haszontalannak érzik magukat. A nőknek meg olyan elképesztő fájdalmaik vannak, hogy zavarba ejtő ott lenni mellettük. Én mindenestre nem szeretném, hogy valaki ilyen állapotban lásson.

Most, hogy túl vagy ezen a filmen és ezeken az élményeken, jobban szeretnél gyereket, mint korában, vagy inkább kevésbé?

Még mindig szeretnék gyerekeket, de örülök annak, hogy megtapasztaltam mindezt, mert azt hiszem, így majd könnyebben fogok kezelni egy csomó helyzetet. Olyan helyzeteket, amelyekkel kapcsolatban korábban fel sem merült volna bennem, hogy problémásak lehetnek.

Forrás: Odeon
Pio Marmai, egy kisbaba és Louise Bourgoin A legszebb dolog című filmben

Van elképzelésed arról, hogy hány éves korodban szeretnél gyereket?

Már tizennyolc éves koromban gyereket akartam, most meg már harminc vagyok. A filmezés mellett nagyon nehéz időt szakítani rá. Hirtelen beesik egy visszautasíthatatlan ajánlat, csomószor hónapokat töltök külföldön, így lehetetlen normális életet élni.

Fiatalabbnak tűnsz a korodnál. Ez előnynek számít a munkádban?

Kedves, hogy ezt mondod, de szerintem pont annyinak nézek ki, ahány éves vagyok. Valóban szoktam kapni olyan szerepeket, ahol 25 éves nőt kell játszanom, mint például ebben a filmben, de olyanokat is, ahol 35 évest. A smink csodákra képes.

Haboztál, amikor a rendező felajánlotta neked ezt a szerepet?

Egy pillanatig sem. Azt szeretném, ha az összes szerepem ilyen lenne: ami teljes erőbedobást igényel.

A legszebb dolog című film előzetese

Gondolom, rengeteg ajánlatot kapsz. Sokszor mondasz nemet?

Persze, szoktam visszautasítani szerepeket. Nálunk Franciaországban az ember általában tíz szerepajánlatból egyet fogad el.

Rövid idő alatt jó néhány jelentős francia filmet csináltál. A dolgok természetes rendje szerint körülbelül most jöhetne egy amerikai film. Tervezel ilyesmit?

Amikor tavaly bemutatták ezt a filmet, Torontóban megismerkedtem egy ügynökkel, aki azóta képvisel Amerikában. Nemrég egy hónapot töltöttem Los Angelesben, puhatolóztam, ismerkedtem. Nem számítok rá, hogy főszerepet kapok, mert nem tudok olyan jól angolul, erős az akcentusom. Inkább olyan szerepet várok, mint amilyet a kedves barátom, Léa Seydoux játszott el a Mission: Impossible 4-ben. Minden filmbe kell egy szexi francia csaj.

Forrás: AFP
Louise Bourgoin tavaly a torontói filmfesztiválon

Franciaországban úgy tettél szert országos ismertségre, hogy te voltál a bolondos lány, aki az időjárást mondta a tévében. Aztán sikeresen átnyergeltél a színészetre. Mikor érezted azt először, hogy most már tényleg színésznő vagy?

Soha nem tanultam színészetet, az első filmszerepemet gyakorlatilag véletlenül kaptam meg. Az Adéle és múmiák rejtélyé-ben játszottam az első főszerepemet, de úgy érzem, hogy először A legszebb dolog-ban tudtam megmutatni igazán, hogy mit tudok.

Amikor két évvel ezelőtt beszélgettem veled, azt mondtad, hogy időpocsékolásnak tartod a pasikat. Még mindig így gondolod?

Azt csak viccből mondtam. Bár igaz, hogy amikor szingli vagyok, sokkal jobban tudok a munkára koncentrálni. Amikor járok valakivel, a szerelem elég sok időmet felemészti.

- - -

Nem a gólya hozza - A legszebb dolog kritikája
Dömötör Ági

Vannak azok a terheses filmek, ahol a hányás csak dramaturgiai fordulat annak jelzésére, hogy a mit sem sejtő főhősnő gyereket vár, és ahol a leendő szülők rózsaszín bababoltban készítik lelküket a változásokra. A legszebb dolog nem ilyen film. Messziről kerüli a kliséket, és nem akar sem vicceskedő családi mozi, sem megrázó sorsdráma lenni. Egyszerűen csak arra vállalkozik, hogy bemutassa, egy gyerek születése hogyan hat egy pár életére. És közben, mintegy mellesleg, tényleg vicces is sokszor, de legfőképpen emberi, szerethető és - igazi.

Forrás: Odeon

A legjobb jelenet az első. Tökéletes felütésként mindent elárul a film különös humoráról. Egy nő hatalmas strandlabda-hassal próbál kimászni az ágyból. Vergődik, mint a hátára fordított teknősbéka, majd végre felül, megvan, sikerült. "Így kezdődött." Olvasd el a teljes kritikát!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Nézd meg premier előtt!
Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat