Meghalt Hollósi Frigyes színművész

2012.12.05. 12:35

Hetvenegy éves korában meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész. Hollósi a Katona József Színház és a Nemzeti Színház színésze volt, de díjat nyert a Feri és az édes élet címszerepével is, és a Lindától kezdve a Kisvároson keresztül a Tűzvonalbanig számos tévésorozatban is felbukkant.

A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel. A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek. A halál okát nem közölték, de Hollósit tavaly májusban a vastagbelében talált daganat miatt operálták.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézz képeket Hollósi Frigyesről!

Hollósi 1941. április 21-én született Budapesten. Érettségi után felvették a színművészeti főiskolára, majd eltanácsolták, így segédszínészként kezdte pályáját 1962-ben a Szolnoki Szigligeti Színháznál, emellett a szolnoki rádióban bemondóként dolgozott. 1980 és 1982 között a Nemzeti Színházban játszott. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja lett. 1993-ban a Művész Színházhoz szerződött, majd 1994-től 2001-ig ismét a budapesti Katona József Színház tagja volt. 2002 óta ismét a Nemzeti Színházban játszott.

A katonás időkről egy októberi interjúban úgy nyilatkozott, hogy "A mi gondolkodásunk merőben más volt, mint más színházaknál. Nem is tudom, mihez hasonlítsam, nagyon rosszat fogok mondani, de mint egy focicsapat. Mi sokkal jobban "fociztunk", mint mások".

Emlékezetes színházi szerepei közé tartozik a Zsámbéki Gábor rendezte Übü király címszerepe, a Platonov, a Mizantróp, a Három nővér, a Galócza és a Kulcskeresők szerepei. Halálakor a Nemzeti számos előadásában játszott, köztük A jég-ben, az Egy elsurranó patkány-ban, az Egyszer élünk-ben és a Náthán gyermekei-ben.

A teljes Übü király-előadás
 

Színházi szerepei mellett rendszeresen dolgozott filmekben, tévésorozatokban és szinkronizált is. Főszerepet játszott Czabán György Feri és az édes élet című filmjében, amelyben egy egykori csavargyári munkást alakít, aki nyer a lottón. Ezzel az alakításával el is nyerte a 2001-es Filmszemle legjobb férfi színésznek járó díját. Szerepelt többek közt a Kutya éji dalá-ban, a Dögkeselyű-ben, a Csapd le csacsi!-ban, a Roncsfilm-ben és a Sose halunk meg-ben is.


Több magyar sorozatban is játszott, köztük a Lindá-ban, az Angyalbőrben-ben, a Kisváros-ban, ahol Járai őrnagyot formálta meg, és legutóbb a Tűzvonalban-ban. Első tévés élményéről így nyilatkozott az [origo]-nak 2008-ban: "Nevelőapám az elsők közt volt, aki készüléket vásárolt az országban. Ő instruált minket, hogy öcsémmel mikor hová álljunk a szobában, az antennával a kezünkben, hogy nagyjából élvezhető legyen a kép. Ha nem jó helyen álltunk, szellemképes volt, és 44 játékos szaladgált a gyepen, a labdát kergetve. Első tévés szereplésemre is emlékszem, 1979 környékén lehetett, Bódy Gábor rendezett egy tévéjátékot (a Krétakör-t - a szerk.), abban szerepeltem."

Emlékezetes szinkronszerepei közé tartozott a Harry Potter-filmek Hagridjának szinkronizálása. Utolsó szinkronmunkája a Lorax című animációs filmben volt.

Jászai Mari-díja és az érdemes művészi címe mellé 1996-ban, művészi pályája elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet is.