Megtalálták Ben Affleck eltűnt feleségét

Rosamund Pike
Vágólapra másolva!
Nagyon úgy tűnik, hogy David Fincher Gone Girl című thrillerje tényleg elkezdhet forogni ősszel, mert villámgyorsan áll össze a szereposztása: két hete adtunk hírt róla, hogy Ben Affleck elvállalta a férfi főszerepet, mostanra pedig a női főszereplőt is megtalálták. Affleck figurájának felesége a 34 éves, brit Rosamund Pike lesz, akit legutóbb a Jack Reacher-ben és A titánok haragjá-ban láthattunk.Rosamund PikeForrás: AFPA Gillian Flynn regényén alapuló filmben Affleck egy újságírót játszik, aki felhagy hivatásával, és hazaköltözik a szülővárosába, hogy ott ikerhúgával kocsmát nyisson. Van egy szép felesége, akinek azonban az ötödik házassági évfordulójukon nyoma vész, és a rendőrség a furcsán viselkedő férjet gyanúsítja a meggyilkolásával. A Hollywood Reporter híre szerint Neil Patrick Harris (Barney az Így jártam anyátokkal-ból) és a népszerű komédiáiról ismert fekete színész, Tyler Perry is esélyes egy-egy mellékszerepre a filmben.
Vágólapra másolva!