Kiszállt a főszereplő A szürke ötven árnyalatából

Charlie Hunnam
Vágólapra másolva!
Charlie Hunnam a hétvégén kiszállt A szürke ötven árnyalata című erotikus regény filmadaptációjából, amelyben Christian Greyt, a férfi főhőst alakította volna, aki szadomazo kapcsolatba kerül a fiatalabb Anastasia Steele-lel. A hivatalos indoklás szerint nem sikerült összeegyeztetni a film forgatását és Hunnam munkáját a Kemény motorosok című tévésorozatban.A Variety friss cikke szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy az egyeztetés ne zajlott volna le már Hunnam részvételének hivatalos, szeptember eleji bejelentését megelőzően, és elképzelhetőnek tartják, hogy inkább az volt a probléma, hogy a színész nem volt elégedett a - rengeteg meztelenkedést igénylő - szerepével a filmben. A forgatás elvileg novemberben kezdődne, a film bemutatóját pedig 2014. augusztus 1-re tűzték ki. A szürke ötven árnyalata gyártója, a Universal egyelőre nem halasztotta el a forgatás kezdetét, de ha tartani akarják az ütemtervet, akkor pillanatokon belül találniuk kell valakit Hunnam helyére. Az Anastasiát alakító Dakota Johnson a helyén maradt, mellé kell keresni megfelelő embert.
Vágólapra másolva!