Vágólapra másolva!
A Derült égből fasírt 2 - A második fogás alkotói kissé belelustultak az első rész sikerébe, és magasról tettek arra, hogy szerethető figuráikat a folytatásban egy valamirevaló sztoriba helyezzék. A vizuális ötletek burjánzása továbbra is lenyűgöző, újra lehet nevetni a bajuszfetisiszta majmon, a gyerekeknek pedig jut cukin pislogó óriáseper is. Ez azonban nem feledteti, hogy az undorító uborkák és borzasztó burgerek története tele van értelmezhetetlen zagyvaságokkal, amelyeket maga Ronald McDonald se tudna kimagyarázni. 
Vágólapra másolva!

Persze, igazából már az első részt sem a virtuóz történetmesélésért szerettük. A rendületlenül kísérletező Flint Halfalvára ételesőt, majd óriás élelmiszereket zúdító találmánya, és a katasztrófa elhárítása hamar unalmassá vált volna a fantáziadús képi ötletek, a vicces részletek, a visszatérő, jó ritmusban elhelyezett poénok, és a kedves, kidolgozott karakterek nélkül. A Flint tudományos ambícióit értetlenül szemlélő, egyszerű halászember papa és fiának küzdelmes kapcsolata, vagy Flint és Sam, a meteorológus lány egymásra találása megszerettették velünk ezt a mesét. Ráadásul a habzsolással és pocsékolással kapcsolatos kritikák és tanulságok is erőlködés nélkül belesimultak az eseményekbe. De ezeknek az erényeknek a szimpla megismétlése már kevés ahhoz, hogy egy folytatást elvigyen a hátán.

Derült égből fasírt 2 Forrás: InterCom

Muszáj lett volna újítani, de az alkotók nem túl elegáns módon úgy döntöttek, hogy amivel egyszer már taroltak, az másodjára is épp elég lesz. A mese ott folytatódik, ahol az első rész véget ért. Miután az ételvihar lakhatatlanná rombolta Halfalvát, evakuálják a helységet, Flint pedig hatalmas lehetőséget kap arra, hogy mint észtronauta, a világ legszupermenőbb cégének dolgozzon San Franjoséban.

A film legjobb pillanatai a menő, futurisztikus, motiváló állomásokkal ellátott munkahelyen, és az idegen, aprólékosan megrajzolt városban játszódnak, ahova Halfalva lakói sikertelenül próbálnak beilleszkedni. Az új figurák közül a spirituális guruként tetszelgő, manipulatív cégtulajdonos, Chester az egyetlen érdekes karakter. Bár gyanítom, hogy Mikó István behízelgően gonosz magyar hangja nélkül ő sem lenne különösebben izgi.

Derült égből fasírt 2 Forrás: InterCom

San Franjosét sajnos hamar elhagyják a szereplők, és visszatérnek Halfalvára, ahol időközben egy komplett mutáción átesett, étel-ökoszisztéma burjánzott el. A feladat leállítani a kajaszörnyeket gyártó gépet, és visszaszerezni a lakóhelyet. A Jurassic Park-ot megidéző, ételekből létrejött ismeretlen világot hihetetlen fantáziával népesítették be a rajzolók. Kókusztej vízesés, óriás sajtburger pók, banánstruccok, moszkitoastok, szirupláp, valamint gyilkos taco nehezíti a hősök előrejutását, valamint van gigantikus záró csatajelenet is. A kaland közepette Flint a bizonyítási vágyával hadakozva személyiségfejlődésen is átesik, és megtanulja, hogy a barátok mennyire fontosak, még akkor is, ha néha könnyebbnek tűnik az élet nélkülük.

Ennyi személyes tanulsággal még nem is lenne semmi baj, a gyerekeket úgysem különösebben érdeklik a szájukba rágott intelmek. De hogy azokkal a zavaros információkkal mit kezdünk, hogy itt az ételek a gonoszok, akikről majd kiderül, hogy nem is azok, azt tényleg nem tudom. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a sajtburger hasát/buciját simogató Sam a következőt találja mondani: "Látjátok, a sajtburger nem bánt, csak hizlal". Hogy ez jó hír, vagy rossz, azt meg magyarázza el a dietetikus vagy Ronald McDonald. Jó pár értelmezési lehetőség felmerülhet, egyik erőltetettebb és ostobább, mint a másik. Persze az is lehet, hogy a kicsiket mindez cseppet sem zavarja, és képesek teljesen elvonatkoztatni attól, hogy ételekből vannak az élőlények, és elfogadják, hogy a pillecukrok családokban élnek.

Derült égből fasírt 2 Forrás: InterCom

Az ételekkel kapcsolatos zagyvaságok valószínűleg csak a szülőket fogják idegesíteni, mert a gyerekeket lenyűgözi majd a pörgő tempó, a látvány, meg a cuki eprecske. És jót nevetnek majd azon, hogy szakálla nő a bogyónak, hogy a macsó rendőr elmorzsol egy könnycseppet, és hogy mennyire picike halat sikerül Flintnek kihorgásznia. A felnőttek pedig reménykedhetnek, hogy a legközelebbi családi moziba valamivel több értelem és elfogadhatóbb sztori szorul.