Annyira könnyű rendezni, hogy még nők is képesek rá

2013.11.16. 14:36

A Filmklub podcast huszadik adásának vendége Nagypál Orsi filmrendező volt, akit csak úgy szoktunk emlegetni, mint Angelina Jolie kedvenc magyar rövidfilmrendezőjét, mivel a hollywoodi színésznő nemcsak öt percig beszélgetett vele a fotósok gyűrűjében, de még tetszett is neki a rövidfilmje. Orsi egyszerre két kisfilmmel robbant be a szakmába három éve, majd nem sokkal ezután összeomlott a filmtámogatási rendszer. Azóta rendezett két másikat, és a Balatoni tengeralattjáró című filmtervét csiszolgatta.

Nagypál Orsi

Fotó: Varga Ferenc - Origo

Orsi elmesélte, hogyan hagyta ott a reklámszakma pénz- és kokainhegyeit, hogy egy londoni filmiskolában Mike Leightől hallgassa az alázást, és azt is, miért kellett irtóra pisilnie, mikor épp Angelina Jolie magyarázott neki. Kiderült az is, hogy a Filmalap nemrég visszautasította három évig fejlesztett filmtervét, még szerencse, hogy Orsi közben kapott egy másik ajánlatot: ő rendezhet hét epizódot a Terápia című HBO-sorozat második évadából, Enyedi Ildikó és Gigor Attila mellett.

Megtudtuk, hogy Strangers in the Night című Frank Sinatra-klasszikust egy horvát szaki írta, hogyan vívta ki Orsi Mácsai Pál elismerését, és mit mondott neki Parti Nagy Lajos arra, hogy csak egy árva sort ("A szíves kurva anyádat, azt") hagyott benne az ő novellája alapján készült Kispárizs-ban az eredeti műből. Vitatkoztunk azon is, vajon tényleg alkalmasabbak-e a férfiak filmrendezőnek, mint a nők, végül Orsi felsorolta kedvenc magyar filmjeit, amit véletlenül mind nő rendezett.

A Filmklub podcast adását megtalálhatod az iTuneson, letöltheted MP3 formátumban, vagy meghallgathatod az alábbi lejátszóban. A podcasthoz tartozó RSS csatornát itt találod.