Hamarosan már csak nőknek gyártanak filmet

Lucy, Scarlett Johansson
Vágólapra másolva!
A Scarlett Johansson főszereplésével készült Lucy című akciófilm 44 millió dollárt zsebelt be a hétvégén az amerikai mozikban, a Dwayne Johnson főszereplésével készült Herkules ellenben csak 29 milliót keresett. Luc Besson 40 millióból készült filmje ezzel már vissza is hozta az árát, a Magyarországon forgatott, 100 milliós büdzséjű Brett Ratner-filmnek viszont nagyon jól kell teljesítenie az USA-n kívül ahhoz, hogy nyereséges legyen. Erre meg is van az esély: első hétvégéjén a többi országból összesen 28,7 milliót szedett össze a film.Scarlett Johansson a Lucy című filmbenForrás: EuropaCorpmiddleA Lucy sikere és a Herkules gyengélkedése újabb bizonyíték arra, hogy a női közönség jelentősége egyre nagyobb: előbbi film közönségének a felét nők tették ki, és ez már a harmadik nőket sikerrel megszólító alkotás a nyáron a Demóna és a Csillagainkban a hiba után, amelyik az előzetes elvárásoknál jobban teljesít. A Herkules közönségének 58%-a férfiakból állt, és a forgalmazó is elismerte, hogy a viszonylag gyenge nyitás részben annak tulajdonítható, hogy a Lucy elszipkázta célközönségük egy részét. Ez a két film sem segített viszont a nyár gyér összeredményén: a hétvége összbevétele 12%-kal maradt el a tavalyi év azonos hétvégéjének bevételétől.Bemutatták még országosan a Szerelem a végzetem (And So It Goes, hazai premier: szeptember 4.) című Diane Keaton-Michael Douglas limonádét, ami visszafogott 4,6 millióval startolt.Magic in the MoonlightForrás: Origomiddle361 moziban kezdték vetíteni Philip Seymour Hoffman egyik utolsó filmjét, Az üldözött-et (A Most Wanted Man, hazai premier: augusztus 28.), amely 2,7 milliót termelt. Richard Linklater harmadik hete műsoron levő Sráckor-a továbbra is nagyon jól teljesít: 107 moziban adták 16 121 dolláros vetítési átlaggal.Viszonylag jól indult Woody Allen Magic in the Moonlight-ja, amelyet 17 moziban adtak, és vetítőhelyenként 25 059 dollárt hozott, ugyanakkor ez messze elmarad a különösen jól teljesítő Blue Jasmine (6 moziban 102 011 dolláros vetítési átlag) és Éjfélkor Párizsban (6 moziban 99 834 dolláros vetítési átlag) nyitásától.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Lucy ($44/$44)2. Herkules ($29/$29)3. A majmok bolygója - Forradalom ($16,4/$172,1)4. A megtisztulás éjszakája: Anarchia ($9,9/$51,3)5. Repcsik: A mentőalakulat ($9,3/$35,1)6. Szexvideó ($5,9/$26,9)7. Transformers: A kihalás kora ($4,6/$236,4)8. Szerelem a végzetem ($4,6/$4,6)9. Tammy ($3,4/$78,1)10. Az üldözött ($2,7/$2,7)
Vágólapra másolva!