Eva Green melléért súlyos árat kell fizetnünk

Kevesebb a brutalitás, cserébe több a mell a Sin City második részében, mégsem járunk jól. A folytatásból kiveszett az eredetiség, sztorija közhelyes, a rajzolt világ nem újdonság, a 3D ökörség. 

Sztoriját tekintve a Sin City: Ölni tudnál érte nem szigorúan folytatása a 2005-ös első filmnek, hiszen egyes epizódjai annak előzményeit mesélik el, mások viszont - például a John Hartigan - Nancy Callahan-szál - epilógushoz hasonlóan későbbi eseményeket mutatnak be. De akár előzmény, akár epilógus, mindenképpen kényszeredett munka ez a film, összetákolt, közhelyes cselekménnyel. Az első rész karcosságát most langy izzadtságszag lengi be.

Ava mindenkinek szerelmet hazudik (Eva Green és Josh Brolin) Forrás: A Company Hungary

A Sin City az abszurdig túlzásba vitte az erőszakot, mégsem puszta vérorgia volt az egész, mert a történetek szóltak valamiről: volt bennük gondolat, mélység. Az elállatiasodott Marv egy éjszakára a puszta kielégülés helyett megtapasztalta, milyen igazi érzéseket átélni, éppen abból fakadt azután a gyilkos düh, hogy elvették tőle a lehetőséget a folytatásra; sőt a bosszúhadjárat során egyfajta istenkeresésbe botlott motivációként. Vagy ott volt az Óváros és a rendőrök harcának sztorija, amely bemutatott egy különös, erőszakalapú, de sajátos igazságérzékkel bíró, matriarchális társadalmat, és annak szövevényes-keresztapás küzdelmét a fennmaradásért.

Az eredetiség a második részből teljesen hiányzik, talán csak egy sztorira mondhatjuk, hogy van benne ötlet - az is szembemegy Sin City világának erőszakfasizmusával. Joseph Gordon-Levitt szerencsejátékos figurája ebben el akarja pusztítani a város mocskos urát, Roark szenátort, de nem úgy, hogy szétüti az agyát, ahogy elvárható lenne egy Sin City-sztoriban. Nem, ő sima modorú Maverickként a pókerasztalnál akarja megalázni gyűlölt ellenfelét.

Rideg bosszúálló helyett sima modorú Maverick (Joseph Gordon-Levitt) Forrás: A Company Hungary

A többi epizód ennyire sem tökös, mindegyik maximum annyira jó, hogy ne vesszen kárba a popcorn, ha már megvettük. A teljes cselekmény leírható azzal, hogy emberek meg akarják ölni egymást.

Biztosan mindenki megvész azért, hogy megtudja, mi van Eva Greennel. Nos, az ő szála a mélypont. Jó hír persze, hogy szinte végig meztelen. De vajon kárpótolhat-e ez minket a dühítő fantáziátlanságért, ami árad a vászonról? Annyi közeli szerepel a filmben a melléről, mint az első részben a megcsonkított testrészekről, miközben roppant kreatív fogásokkal érik el, hogy szintén meztelen ágyéka mindig takarásban maradjon.

Eva Green gyönyörű és szexi, de ez kevés az üdvösséghez Forrás: A Company Hungary

Az Eva Green-szál a legalapabb film noir-közhely: Dwight (akit ezúttal Clive Owen helyett Josh Brolin játszik) újra régi szerelme, a klasszikus femme fatale Ava bűvkörébe kerül, miközben a nő mindenkinek szerelmet hazudva és afféle repedtsarkú boszorkányként mindenkit megbolondítva csakis saját céljainak elérésére törekszik. Ékegyszerűségű sztori - már csak azért is, mert a történetet tényleg ezerszer láttuk már korábbi filmekben -, semmi izgalom. Legfeljebb a nagy leszámolásban, mert meg kell hagyni, képileg, koreográfiájában és kivitelezésében a második rész akciójelenetei is acélosak. De ez minden: emberek meghalnak egy nő miatt, a férfi bosszút áll.

Ahogy a többi epizódban: Marv (Mickey Rourke) öldököl, vagy Marv Nancyvel (Jessica Alba) az oldalán öldököl, és kész. Ráadásul a film szerkezete is lineárisabb, a szálak jobban összeérnek, ezzel is megspórolva nekünk az agymunkát, mintha az alkotók vagy a stúdió azt remélnék, a közeledés a mainstreamhez a nagyobb bevétel ára.

Minden trükköt láttunk már az első részben (Mickey Rourke) Forrás: A Company Hungary

A grafikai megvalósítás nem tudja elvinni a hátán a filmet, hiszen ami az első részben truváj volt - a monokróm színvilággal kevert rikító színek, az erős stilizáltság, a folyamatos, ötletes játék a rajzszerűséggel -, az itt csak ismétlés. Mindössze annyi az újdonság, hogy egyes tárgyak, ruhadarabok nem is rajzszerűvé stilizáltak, hanem konkrétan rajzoltak. Mint a Roger Nyúl a pácban című élőszereplős animációban, kivéve, hogy abban kevesebb volt a véres kard és a combfix.

A 3D-s megvalósítás viszont tökéletesen érthetetlen, mert teljes mértékben szembemegy a Sin City világának maximalista minimalizmusával: ha egyszer a papírszerű képregényiség, a realizmus totális elvetése a különlegesség, ahhoz hogy jön a valószerűséget hangsúlyozó 3D?

Jessica Alba a Sin City: Ölni tudnál érte című filmben Forrás: A Company Hungary

Az első részben még érdekesek voltak a női karakterek, kiszámíthatatlanok és erősek. Ehhez képest a Sin City 2-ben a nők visszakerültek a tömegfilmekben megszokott helyükre. Mint Eva Green figurája, aki arról beszél az egyik jelenetben, hogy nem szeretné többet a testét használni, ha el akar érni valamit a férfiaknál, a következő jelenetben azonban már, mintha mi sem történt volna, az ágyékával vásárol magának védelmet egy pasitól.

Tehát nemcsak egy senkinek nem hiányzó epilógusra hasonlít a Sin City: Ölni tudnál érte, de éppen olyan, mint egy tipikusan felesleges második rész. Tisztességes iparosmunka, ami ugyanazt próbálja adni, amit az első rész, de nem annyira izgalmas, nem olyan ötletes, és hiányzik belőle nagyjából minden, ami az előzményét kiemelte az átlagból.