Channing Tatumot egyre jobban szeretik a magyarok

22 Jump Street - A túlkoros osztag
Vágólapra másolva!
A Channing Tatum és Jonah Hill főszereplésével készült, 39 moziban vetített 22 Jump Street című vígjátékra 29 618-an ültek be a hétvégén Magyarországon, ami remek eredmény ahhoz képest, hogy a 21 Jump Street című első részre 2012 májusában még csak 8590-en voltak kíváncsiak a nyitóhétvégén, pedig azt is adták 33 moziban.22 Jump Street - A túlkoros osztagForrás: InterCommiddleA toplista élén viszont nem az ökörködő rendőrök állnak, hanem még A galaxis őrzői, amit második hétvégéjén 41 682-en néztek meg, és összesen már több mint 160 ezren látták az országban.A Sin City: Ölni tudnál érte nem mozgatta meg túlságosan az emberek fantáziáját: a 41 helyen vetített filmre csak 12 819-en váltottak jegyet, míg 2005 nyarán a 31 kópián forgalmazott első részt még 22 747-en látták a nyitáskor.Sin City: Ölni tudnál érteForrás: A Company HungarymiddleA Villám és a varázsló című animációs film 11 559 nézőjével nem sokkal maradt le Robert Rodriguez filmjétől, pedig ezt csak 23 moziban vetítették, és nem valamelyik nagy hollywoodi animációs istálló csinálta, hanem Belgiumból érkezett.A Step Up: All In című táncos film 35 moziban 10 871 nézőt szerzett, ami visszaesést jelent a széria előző részéhez képest: a 37 helyen vetített negyedik Step Up-ot 2012 szeptemberében 14 639-en látták a nyitóhétvégén.Három moziban adták az Oculus című horrorfilmet is, ezt 272-en választották.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. A galaxis őrzői (41 682 / 162 368)2. 22 Jump Street - A túlkoros osztag (29 618 / 29 618)3. Lucy (19 142 / 149 537)4. Sin City: Ölni tudnál érte (12 819 / 12 819)5. Szexvideó (11 660 / 142 995)6. Villám és a varázsló (11 559 / 11 559)7. Step Up: All In (10 871 / 10 871)8. Csingiling és a kalóztündér (9902 / 68 943)9. Az élet ízei (8558 / 27 246)10. Így neveld a sárkányodat 2 (5735 / 346 161)
Vágólapra másolva!