Benedict Cumberbatch megnyeri a világháborút

Kódjátszma
Vágólapra másolva!
A Kódjátszma (kritikánk) korábbi, hosszú előzetesével ellentétben a mostani már alig foglalkozik a történet elmesélésével. Nagyon helyesen azt feltételezi, hogy már mindenki tudja miről is szól a film. Azért egy mondatban összefoglaljuk: Alan Turing brit matematikus (Benedict Cumberbatch) feltörte a németek Enigma-kódját, és ezzel évekkel lerövidítette a második világháborút. Alig több mint egy perces az új trailer, ez alatt kapunk pár felvillanást a drámai csúcspontokból, illetve egy gyűjtést a film által elnyert díjakból és a kritikai hozsannákból.A célnak tökéletes megfelelt a videó, már megint azon sajnálkozunk, hogy csak februárban jön el a magyarországi bemutató. Aki nem akar három hónapot várni, az játsszon velünk, és nyerhet jegyet a film csütörtök esti budapesti vetítésére. A III. Zsidó Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje lesz a Kódjátszma, a vetítés zártkörű, tehát nem lehet rá jegyet venni. 
Vágólapra másolva!