Vágólapra másolva!
Alig készül manapság régi vágású, hajós kalandfilm, A Karib-tenger kalózai-szériát leszámítva szökőévente egyszer láthatunk a mozivásznon tengeri csatákat és szurtos matrózokat. Ezúttal Ron Howard tesz egy próbát a műfajjal, és az Apolló 13 után ismét szorult helyzetbe került férfiak viszontagságait meséli el, csak most meghibásodott berendezések helyett egy bálna az ellenség. Itt A tenger szívében új előzetese.
Vágólapra másolva!

Az idei év vége a hetedik Star Wars-filmről fog szólni. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak Az erő ébredésé-t mutatják be decemberben - az amerikai mozik például ebben a hónapban tűzik műsorra Tarantino új westernjét, DiCaprio új westernjét, egy Tina Fey-Amy Poehler vígjátékot, valamint a Saul fiá-t is. De ezeknek a filmeknek a nagy része pont azokat szólítja meg, akiket nem hoz feltétlenül lázba J. J. Abrams űroperája, így nem számítanak versenytársnak. A Warner stúdió azonban gondolt egyet, és egy héttel a Star Wars előtt útnak indít egy hasonlóan nagyszabású, epikus kalandot A tenger szívében címmel. Nézzük csak meg az új előzetesét!

A Ron Howard által rendezett film megtörtént esetet dolgoz fel: az Essex nevű tizenkilencedik századi bálnavadász hajó egy végzetes napon keresztezte egy nagy ámbráscet útját, és a hajó húzta a rövidebbet. Az előzetes narrátora, Brendan Gleeson először azon filozofál, hogy a legénység azért indult a világ végére, mert az igazságot kutatja. A matrózok lelkesen ujjonganak, áthatja őket a hajózás, a kemény férfimunka, a vadászat öröme.

Az már gyanúsabb, hogy a hajó kapitánya, akit Thor, azaz Chris Hemsworth alakít, megígéri a feleségének, hogy nem lesz semmi baja. Ez pont olyan, mint a háborúban a szeretteink fényképét mutogatni a bajtársainknak.

Emberek, ne csináljunk ilyet, filmben semmiképpen ne!

Az idill nem tart sokáig - támad a fenevad. Az előzetes mindent elkövet, hogy ugyanolyan szörnyes akciófilmként próbálja eladni a produkciót, mint a Godzilla vagy a Tűzgyűrű: az ámbráscet torpedóként hasítja a habokat, a hajó árbocai pozdorjává törnek, a bálna rázuhan egy tengerbe esett matrózra, Chris Hemsworth szigonnyal próbálja távol tartani a rémséget. Hamar déja vu-nk támad, ami nem véletlen: ki is írják, hogy ez a történet ihlette a Moby Dick-et.

Ott a bálna farka! - A tenger szívében Forrás: InterCom

Chris Hemsworth hitelesnek tűnik a sebhelyes arcú kapitány szerepében, jóval hitelesebbnek, mint amikor hackert próbált játszani, jól áll neki a 19. század eleji jelmez és a zsíros haj; alatta szolgál az aranyfogú Cillian Murphy, meg az új Pókember, Tom Holland, akinek most jönne csak igazán jól a hálószövő képessége, hipp-hopp befoltozhatná a szétszaggatott kötélzetet.

A szereposztás tehát tetszetős, a vizuális trükkök már jóval kevésbé. A CGI rémesen elnagyolt, digitalizált emberek potyognak a vízbe, a nagy ámbráscet csak egy-két snittben érződik valósnak, helyenként a Sharknado-féle Zs-filmek olcsósított szörnyeit idézi. Mindezt 3D-ben.

Térhatású Chris Hemsworth A tenger szívében című filmben Forrás: InterCom

Mindenestre én drukkolok A tenger szívében-nek, már csak azért is, mert a Kapitány és katoná-hoz hasonlóan ez az előzetes is visszaröpített a gyerekkoromba, és

eszembe juttatta, milyen jó volt falni a tengeren játszódó Delfin-könyveket.

A magyar nézők az amerikai bemutatóval egy időben, december 10-én láthatják majd a filmet.