Összeállnak a legnagyobb menők

De Niro, Pacino
Vágólapra másolva!
2010-ben volt szó először arról, hogy összeáll az álomcsapat, de az utóbbi hetekben ismét felpörögtek az események. Jövőre foroghat Martin Scorsese The Irishman című gengszterfilmje, melyben újból együtt játszik Robert De Niro és Al Pacino, Joe Pesci pedig most köthet bele először az utóbbiba. Arra is találtak megoldást, hogyan fiatalíthatják meg a három színészt, akik már mindannyian túl vannak a hetvenedik születésnapjukon.
Vágólapra másolva!

Képzeljük el a következő filmet: Martin Scorsese rendezi, a főbb szerepeken Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci osztozik, és az olasz maffia egyik leghírhedtebb bérgyilkosáról szól. Ennél tökéletesebb felállást álmodni sem lehetne. A legszebb az egészben, hogy az imént nem fantáziáltam, hanem a The Irishman című filmtervet ismertettem.

Robert De Niro és Al Pacino 2014 áprilisában a SeriousFun Children's Network Gala nevű rendezvényen Forrás: AFP

De Niro és Pacino első találkozására a vásznon évtizedeket kellett várnia a filmbolondoknak. A Keresztapa 2-ben ugyan mindketten szerepeltek, de nem volt közös jelenetük. Az 1995-es Szemtől szemben-ben már egy asztalhoz ült a két filmsztár, a tizenhárom évvel későbbi, kevésbé jól sikerült A törvény gyilkosá-ban pedig közösen nyomoztak.

Scorsese még sohasem rendezte Pacinót, De Niróval és Pescivel viszont olyan remekműveket készített, mint a Dühöngő bika, a Nagymenők és a Casino. Pesci részvétele a The Irishman-ben amiatt is különleges esemény, mert a színész 17 évvel ezelőtt gyakorlatilag visszavonult, azóta csak két filmben tűnt fel, az egyikben (Az ügynökség) pont De Niro rendezte.

Pacino és De Niro a Szemtől szembenben / De Niro és Pacino A törvény gyilkosában Forrás: InterCom / Best Hollywood

Már 2010-ben is arról szóltak a hírek, hogy De Nirót, Pacinót és Pescit Scorsese rendezi, de a film csak nem akart megvalósulni. Az utóbbi hetekben aztán ismét reflektorfénybe került a The Irishman De Nirónak köszönhetően, aki miközben A kezdő című komédiáját népszerűsítette, Scorsese gengszterfilmjéről is elejtett pár új információt.

A The Tonight Show-ban arról mesélt Jimmy Fallonnak, hogy még mindig akarják a csinálni a filmet, a The Digital Spy-nak pedig már a forgatás időpontját is elárulta: "Készítjük a filmet, valamikor a jövő évben fogjuk leforgatni. Szép lassan helyére kerülnek a dolgok."

Ray Liotta és Paul Sorvino helyett képzelje oda Al Pacinót, és kész a The Irishman stábja Forrás: InterCom

A The Irishman Frank Sheeran második világháborús veterán életét meséli el, aki később a maffia bérgyilkosaként dolgozott. De Niro már hetvenkét éves, így csak az idős Sheerant tudná hitelesen eljátszani, de erre is kitaláltak egy megoldást. A Benjamin Button különös életé-ben látott digitális technikával fogják a színészeket megfiatalítani.

De Niro mellett tehát Al Pacinót és Joe Pescit is fiatalon láthatjuk majd a film egyes részeiben. A digitális fiatalítás pár évvel ezelőttig rendre kifogott a hollywoodi effekteseken (emlékezzünk csak, mennyire bénán mutatott a fiatal Jeff Bridges a 2010-es Tron: Örökség-ben), de idén A Hangyá-ban már teljesen korrekt volt a megvalósítás. Alább megnézheti, hogyan festett a megfiatalított Michael Douglas a szuperhősfilm 1989-ben játszódó jelenetében.

A megfiatalított Michael Douglas A Hangya című filmben Forrás: Fórum Hungary

Nem árt azért észben tartani, hogy Scorsese mindig több projektet készít elő, és amelyik a legjobban áll, azt csinálja meg. Az idén tavasszal Liam Neeson és Andrew Garfield főszereplésével leforgatott Silence például már 2009-ben is a megvalósulás szélén állt, aztán a rendező inkább a Viharsziget-et, majd pedig A leleményes Hugó-t csinálta meg. Most is hírbe hozták egy másik produkcióval, Leonardo DiCaprióval terveznek filmet forgatni egy chicagói sorozatgyilkosról.