Aki Penélope Cruz melleibe kapaszkodik, azzal nem történhet baj

Zoolander 2, Ben Stiller, Penelopé Cruz
Zoolander 2
Vágólapra másolva!
A Zoolander 2 első előzetesére 52 millió kattintás érkezett egy hét alatt, ezzel a Dumb és Dumber 2 rekordját döntötte meg, egy vígjáték trailerére még sohasem voltak ilyen sokan kíváncsiak. A most kiadott nemzetközi előzetese nem fog még ennél is több kattintást összeszedni, de pont van benne annyi új jelenet, hogy érdemes legyen megnézni.  Ismét megnézhetjük Justin Bieber halálát és Ben Stiller kegyetlen kiképzését, ismét megdöbbenhetünk Benedict Cumberbatch kinézetét, az új jelenetekből pedig a Penelope Cruz által játszott titkosügynököt ismerhetjük meg jobban. Kiderül a nő nagy tragédiája: fürdőruhamodellként dolgozott, de a túlságosan nagy mellmérete miatt nem válhatott belőle igazi modell. Ezekkel a mellekkel tengeren is át lehet kellni - Ben Stiller és Penélope Cruz a Zoolander 2 című filmbenForrás: Paramountmiddleoff666333 Owen Wilson mellett Will Ferrell is visszatért a második részre, fontos, új szereplőként a borzasztó frizuráival sokkoló Kristen Wiiget üdvözölhetjük. A Zoolander 2 2016. március 17-től lesz látható a magyar mozikban. Egy új plakátot is kiadtak a filmhez: A Zoolander 2 moziplakátjaForrás: Paramountmiddleoff9641500   Boldog agyhalált okoz a Zoolander 2 előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151118-boldog-agyhalalt-idez-elo-a-zoolander-2-elozetese-ben-stiller-owen-wilson-penelope-cruz.htmlReggel óta a Zoolander 2 plakátjain nevetünkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/20151111-reggel-ota-a-zoolander-2-plakatjain-nevetunk-ben-stiller-owen-wilson-filmplakat-vigjatek.htmlIsten miért teremtett ronda embereket?http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150803-vegre-egy-film-amely-felteszi-a-legfontosabb-kerdest-zoolander-2-ben-stiller.html
Vágólapra másolva!