Meghalt Jacques Rivette

2016.01.29. 14:27

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jacques Rivette filmrendező, a francia új hullám egyik meghatározó alakja - írja a Le Monde. Olyan híres filmek fűződnek a nevéhez, mint a Céline és Julie csónakázik, Az apáca, az Őrült szerelem és A szép bajkeverő.

Jacques Rivette az ötvenes évek elején rendezte első rövidfilmjeit, 1952-ben kezdett el kritikákat írni a kor legbefolyásosabb filmes magazinjába, a Cahiers du Cinemába, ahol olyan későbbi rendező kollégáival dolgozott együtt, mint Claude Chabrol, Francois Truffaut és Jean-Luc Godard. Rivette az auteur elmélet lelkes szószólójaként számos, addig filmes szaklapokban ritkán tárgyalt és még ritkábban komolyan vett amerikai rendezők (például Howard Hawks, Nicholas Ray vagy John Ford) munkáira hívta fel az olvasók figyelmét.

Jacques Rivette 2007-ben a berlini filmfesztiválon a Langeais hercegnő sajtótájékoztatójánForrás: Berlinale

Már legelső nagyjátékfilmjében, az 1960-ban bemutatott Párizs a miénk-ben vizsgálta az élet és a színház közötti kapcsolatot, és ez a téma a legtöbb későbbi alkotásában is megjelent. A forgatás megkezdéséhez nyolcvanezer dollárt kapott kölcsön a magazintól, a munkálatok két évig tartottak.

1963-ban átvette Eric Rohmertől a Cahiers du Cinema főszerkesztői posztját, ebben az időszakban a magazin kritikái erőteljesebben foglalkoztak a filmek politikai vetületével.

Második filmje, az 1966-os Az apáca egy Diderot-regény feldolgozása volt, amelyben az Anna Karina által játszott főhősnő az akarata ellenére vonul zárdába. A filmet botrány kísérte, a francia kormány egy teljes éven át megakadályozta a bemutatóját, és részben ennek köszönhetően lett nagy kasszasiker, amikor végül a mozikba került. Rivette egyetlen későbbi filmjét sem nézték meg annyian, mint ezt.

Anna Karina Az apáca című filmbenForrás: Mokép

A következő három munkája miatt egy eredeti vízióval rendelkező, merészen kísérletező rendezőként kezdték el számontartani. Az 1968-as Őrült szerelem egy darab színreviteléről és egy házasság felbomlásáról szólt. Itt kezdett el Rivette a megszokottnál sokkal hosszabb játékidővel operálni: az Őrült szerelem négyórás volt, de a három évvel későbbi Out 1 - Noli me tangere közel tizenhárom órás hosszával már a rekordok könyvébe is bekerült: a következő tizenhat évben (az 1987-es The Journey másfél órát rávert) ez számított a valaha volt leghosszabb mozifilmnek.

Out 1 - Noli me tangereForrás: Pathé

A teljes verziót (Rivette aztán vágott belőle egy négyórás, nézőbarátabb változatot, ami Out 1 - Spectre címen futott) egyetlenegyszer vetítették le a nantes-i művelődési házban, utána húsz évre eltűnt, és a filmőrültek Szent Gráljává vált, majd 1991-ben leadta a német WDR tévécsatorna, és szerepelt a berlini filmfesztivál Forum szekciójában is, Angliában pedig pont pár héttel ezelőtt jelent meg Blu-rayen.

Rivette talán legismertebb és legkedveltebb alkotása az 1974-es Céline és Julie csónakázik a címszerepeket alakító két színésznő, Juliet Berto és Dominique Labourier improvizációira épül. Az álomszerű történetben a két barátnő kitalál magának egy képzeletbeli kertes házat, titok terhelte famíliát, gyilkossággal, halállal. Aztán kiderül, hogy ez a ház tényleg létezik, és a főhősöknek meg kell akadályozniuk egy, a múltban történt gyilkosságot.

Dominique Labourier és Juliet Berto a Céline és Julie csónakázik című filmbenForrás: Mokép

Rivette következő néhány filmje nem érte el korábbi művei színvonalát, a négyrészesre tervezett Les Filles du Feu című ciklusának csak a Duelle című első epizódját mutatták be, de az annyira lesújtó kritikákat kapott, hogy a már leforgatott Noroit című folytatás nem is került a mozikba.

Az 1988-as A négyek bandájá-t szokták a visszatérésének tekinteni, ebben a négyórás kavalkádban megint volt színház és rejtélyes bűnügy, de a csúcsra a három évvel későbbi - szintén négyórás - A szép bajkeverő című mesterművével ért fel, ami az 1991-es cannes-i filmfesztiválon ugyanazt a jelentős díjat nyerte el, amit 24 évvel később a Saul fia.

Emmanuelle Béart és Michel Piccoli A szép bajkeverő című filmbenForrás: Odeon

"A legjobb film, amit valaha láttam egy művészeti alkotás létrehozásáról és a művész és múzsája közötti fájdalmas kapcsolatról" - írta a neves amerikai kritikus, Roger Ebert A szép bajkeverő-ről, aminek nagy részében a Michel Piccoli által játszott festőt látjuk, amint az anyaszült meztelen Emmanuelle Béart-ról (ez az egyetlen Rivette-film, ami jó eséllyel említésre kerül majd a Kamaszkorunk legszebb mellei című cikksorozatunkban is) készít rajzokat és festményeket. Egészen különleges film, ami szinte meditatív transzba ejti a nézőjét: lenyűgöző figyelni, ahogy siklik a papíron a művész ceruzája vagy ecsete, és lassan megszületnek a képek (persze nem Piccoli keze siklott azokon a papírokon, hanem a most 93 éves Bernard Dufour nevű francia festőművészé).

Későbbi filmjei között is vannak nagyon érdekes darabok: a - mit ad isten - négyórás Jeanne la Pucelle-ben az orléans-i szűz történetét dolgozta fel, de meglepő módon a metafizikai aspektus helyett inkább a kor politikai intrikáinak bemutatására helyezte a hangsúlyt. Könnyed és szórakoztató volt a Magyarországon is bemutatott Ki tudja, amelyben egy Pirandello-darab próbái és ellopott ékszerek körül bonyolódik a cselekmény, és az Audrey Hepburn-frizurás Jeanne Balibar keveredik szerelmi sokszögbe, de kellemes emlékeket őrzök a szerelmi megszállottság témáját feldolgozó, végtelenül lehangoló Langeais hercegnő-ről is.

Jeanne Balibar a Ki tudja? című filmbenForrás: Másképp Alapítvány

Rivette halálával eggyel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a francia új hullámot elindító alkotók közül senki ne legyen közöttünk. A nagy csapatból már csak Jean-Luc Godard él, őt viszont nem kell félteni, még két évvel ezelőtt is Cannes-ban, a 3D-t egészen forradalmi módon használó Búcsú a nyelvtől című agymenésével olyat dobott az akkor 83 éves mester, hogy abba beleremegett a Riviéra.