Cate Blanchett nyilvánosan ajnározta a Saul fiát

Cate Blanchett
Vágólapra másolva!
A hétszeres Oscar-jelölt színésznő egy amerikai tévéműsorban mondott szépeket a Saul fiáról, A boldogságtól ordítani rendezője pedig egy csodás hasonlattal simogatta meg az Oscar-jelölt magyar filmet.
Vágólapra másolva!

Amikor Reese Witherspoon két héttel ezelőtt a Saul fia legnagyobb Oscar-riválisáról, a Mustang című francia drámáról áradozott az Instagramon, Onozó Róbert kollégám meg is jegyezte, hogy Nemes Jeleséknek is kéne találni egy hollywoodi hírességet, aki a filmjük mellett kampányol. Úgy tűnik, Cate Blanchett személyében meg is érkezett ez a sztár.

Cate Blanchett a The Weinstein Company partiján a 2016-os Golden Globe-díjkiosztó után Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Windle

A 46 éves színésznő az amerikai ABC tévécsatorna Popcorn című filmes műsorában járt, ahol főleg a Carol című csodaszép romantikus drámájáról kérdezték, aminek főszerepéért pár hete begyűjtötte a hetedik Oscar-jelölését. A beszélgetés végén azokra a színésznőkre terelődött a szó, akiket Blanchett-tel egy kategóriában jelöltek Oscarra az idén, de a Carol sztárja biztosította a riportert arról, hogy szó sincs rivalizálásról, és méltatta Saoirse Ronan alakítását a Brooklyn-ban, illetve Brie Larson játékát A szobá-ban.

A riporter ezután megjegyezte, hogy szokatlan egy hollywoodi sztártól, hogy mások filmjeit is lelkesen megnézi, annak ellenére, hogy állandóan dolgozik. A színésznő ezt elismerte, és ekkor hozta szóba a Saul fiá-t, mint az egyik friss moziélményét.

- mondta Blanchett a magyar filmről, és látszik, hogy még folytatta volna az ajnározást, ha nem vált témát a műsorvezető. A műsor vonatkozó részét az alábbi videóban nézheti meg, a teljes beszélgetést pedig itt.

Nemes Jeles Lászlótól tudjuk, hogy Cate Blanchett hogyan találkozott először a Saul fiá-val. A rendező tavaly decemberben mesélte el az Origónak, hogy Blanchett elkezdte nézni a számítógépén az Oscar-jelölt magyar filmet, de 45 másodperc után eldöntötte, hogy inkább majd megnézi rendesen moziban. Viszont már ennyi alapján megértett valamit a film szívéből, és nagyon megható dolgokat mondott róla Nemes Jelesnek.

A Golden Globe-díjkiosztó után arról számolt be nekünk a rendező, hogy Blanchett addigra már megnézte a filmet, és imádta, ami remek hír, de a Saul fia Oscar-esélyeit tekintve még jobb, ha ezt nyilvánosan is emlegeti, mint azt a fenti tévéműsorban tette.

Nemes Jeles László a Golden Globe-díjjal a Saul fia Oscar-jelölése utáni sajtótájékoztatón Forrás: AFP/Ferenc Isza

Blanchett mellett egy másik amerikai filmes is dicsérte a Saul fiá-t a közelmúltban. A boldogságtól ordítani rendezőjétől, Todd Solondztól az Indiewire interjújában kérdezték meg, hogy milyen filmeket látott mostanában, és a rendező a román Corneliu Porumboiu alkotásai után az Oscar-jelölt magyar filmet is szóba hozta. "A koncepció és a képi megvalósítás is lenyűgöző volt" - mondta Solondz a Saul fiá-ról, majd egy remek hasonlattal is előállt. "Olyasmi ez a film, mintha a Dardenne testvérek remake-elték volna a Hóbortos hétvégé-t."