Van valami jó film a moziban?

Moziba szeretne menni, de nem tudja, mit nézzen meg? Segítünk! A Deadpool nagyot robbantott a múlt hétvégén, most viszont még nála is menőbb hősöket kapunk, egy csapat bostoni újságírót. Végre ideális körülmények leshetjük meg, Kovács Patrícia Mágnás Elzája hogyan próbál kurvát nevelni a félénk cselédlányt játszó Döbrösi Laurából.

Spotlight - Egy nyomozás részletei (Spotlight)

A Spotlight egy botrány krónikája, egy kis csapat bostoni újságíró makacs nyomozásának története, akik fellebbentették a fátylat a katolikus egyházon belüli pedofil bűncselekményekről. Az idei Oscar-verseny egyik nagy éllovasa régi vágású darab, méltó utódja a tényfeltáró riportos filmek non plus ultrájának, Az elnök emberei-nek: öntudatos, lendületes beszámoló, amely szentimentalizmus helyett tényszerűséggel operál, mégis mélyen felkavarja az embert.

Félvilág

Végre ideális körülmények között, egy moziteremben ülve leshet be Kovács Patrícia hálószobájába. A Félvilág című fülledt pszichothriller eredetileg tévéfilmnek készült, de a lelkes fogadtatás miatt most ott is bemutatják, ahová való, a mozikban. A végkifejlet ugyan ismert, Mágnás Elza holttestét egy utazókosárban találták meg, de a gyilkosságig vezető tekervényes út így is tele van izgalommal, féltékenységgel és szikrázóan erős színészi alakításokkal. Kovács Patríciát, Gryllus Dorkát és Döbrösi Laurát is percekig tapsolnánk, ha ez színház lenne.

Carol

Todd Haynes leszbikus szerelmi románca 2016-ban is forradalminak számít, mivel az ezredforduló óta csak kétszer volt olyan, hogy egy stúdiófilm egy az egyben két azonos nemű fiktív hős szerelméről szóljon. Az ötvenes évek hangulatát újrateremtő díszletek és jelmezek makulátlanok és szinte önálló karakterek, de a legnagyobb látványosság Cate Blanchett játéka, aki egy-egy pillantásával, kézmozdulatával vagy hajigazításával is képes hipnotizálni a nézőt. Rooney Mara hozzá képest háttérbe szorul, az ő bravúrja pont az, hogy finoman, szinte észrevétlenül érzékelteti, mikor fordult át a rajongás kölcsönös, viszonzott szerelemmé.

Deadpool

Hiába zsúfolt a képregényfilmek mezőnye, az X-Men-filmek világában játszódó Deadpool kitűnik a vetélytársak közül, még úgy is, hogy lényegében semmit nem tesz hozzá az utóbbi években túlpörgetett műfajhoz, csupán kérlelhetetlenül kifigurázza. A szórakozást nem a fordulatok biztosítják, hanem az a poéncunami, ami az első képkockákkal indul, egészen a stáblistát követő jelenetig kitart, és változatos módokon, filmes kikacsintásokkal, agyament durvaságokkal vagy öniróniával kacagtat meg.

A nagy dobás (The Big Short)

Egy őrülten pörgős és vicces film a gazdasági válságról. Lehetséges ez? A nagy dobásban Hollywood legmenőbb színészei; Brad Pitt, Christian Bale és Ryan Gosling próbálják egymást lejátszani a vászonról, de a végeredmény mégsem egy fontoskodó, saját jelentőségétől hanyatt eső, Oscar-vadász dráma, hanem egy mindenki számára érthető, szórakoztató és formabontó fekete komédia. Ami lehet, hogy a végén még Oscart is nyer. Attól se féljen, hogy nem érti majd az üzleti szféra zsargonját, mielőtt még összecsapnának a feje felett a hullámok, egy szőke szexbomba mindent érthetően elmagyaráz.

Brooklyn

Ez az a régimódi, romantikus film, amely az Oscar közelébe repítette Saoirse Ronant. Alakításának köszönhetően életre kel, hús-vér fiatal nővé válik az új és régi hazája között hánykolódó ír bevándorlólány. A Brooklyn végére garantáltan meghatódik, valamint nagyon érdekes és aktuális lehet azoknak a magyar fiataloknak, akik szeretnének külföldön szerencsét próbálni, mert háború és nyomor elől menekülő hősök helyett egy olyan lány történetét meséli el, akire alapvetően a szülőhazájában sem várna rossz élet.

Egy tökéletes nap (A Perfect Day)

Annak, aki amolyan igazi könnyed szórakozásra vágyik, egyértelműen ezt a délszláv háború vége felé, valahol a Balkánon játszódó filmet ajánljuk. Igen, délszláv háború, igen, Balkán, és igen, könnyed szórakozás, ráadásul abból a jóféle, picit kiszámítható, de kellően izgalmas, fordulatos fajtából. Egy humanitárius szervezet tagjainak egy napra az lesz a küldetésük, hogy felhajtsanak valahonnan egy kötelet, mivel egy kútban hullát találnak, és azt minél hamarabb ki kell húzni onnan, különben az egész környéken nem lesz ivóvíz.

Benicio Del Toro és Tim Robbins egyaránt iszonyú jó a sokat látott, harcban edzett, vagány, de érző szívű öreg róka szerepében, dobálóznak a jobbnál jobb beszólásokkal, van mellettük két jó csaj (Olga Kurylenko és Mélanie Thierry), egy cuki kisgyerek, és kapunk megható, drámai csúcspontot, végül pedig egy majdnem-happy endet.

A szoba (Room)

Kivételes bravúrt hajt végre A szoba című film: egy végtelenül lehangoló történetet szívmelengető és életigenlő módon dolgoz fel, és közben elkerüli a giccset és a felesleges sokkolást. A történetből, anya és fia egy fészerben raboskodik, az következne, hogy egy sötét, reményvesztett irányba haladjon a film, Lenny Abrahamson rendező azonban megtalálta az egészséges egyensúlyt nyomasztás és életigenlés között. A harcos anyát megformáló Brie Larson akár már írhatja az Oscar-köszönőbeszédét, ön pedig készítheti a zsebkendőjét, ezt a filmet garantáltan megkönnyezi majd.

Creed – Apollo fia (Creed)

Ki hitte volna, de Rocky hetedszerre is majdnem olyan jó, mint elsőre. A Creed – Apollo fia legnagyobb erénye, hogy mindig pontosan érzi, hogy meddig lehet elmenni egy sportfilmes közhellyel. Ha már a határon táncol, akkor mindig jön egy kellemes poén, egy ügyes visszalépés. Így sosem lesz hatásvadász a film, ellenben mindvégig megtartja drámai lendületét, humánus jellegét. Sylvester Stallone megérdemli az utóbbi hónapokban a nyakába kapott dicséretzuhatagot, de nem szabad megfeledkezni az Apollo fiát alakító Michael B. Jordanről sem. Annyira jó a srác, hogy az ifjabbik Creed életének folytatására legközelebb akár Rocky nélkül is befizetnénk.

Mustang

A világ fesztiváljait végigtaroló, a Saul fiá-val az idegen nyelvű film Oscar-díjért versenyző Mustang ritka hibrid: egyszerre meseszerű, varázslatos történet öt lánytestvérről, és brutálisan kemény, harcosan politikus propagandafilm. Fontos témáról szól, de nem fontoskodik, és még arra is odafigyeltek, hogy minden kockája meseszép legyen. A gyerekszáj mindent kimondhat, és ennek az okos megoldásnak köszönhetően végre szabadon elhangozhat mindaz, amiről a brutális vallási és társadalmi hagyományok között fuldokló, ép ésszel felfoghatatlan szokások által elnyomott nők kénytelenek hallgatni.

Steve Jobs

A Steve Jobs ügyesen kerüli ki az életrajzfilmek ásításra ingerlő elemeit, Michael Fassbender pedig fantasztikusan összetett alakítást nyújt. Utálatos fickónak mutatja be az Apple mágusát, akinek mégis olyan erős aurája van, hogy csüngünk minden mozdulatán és arcrezzenésén. Egy zseninek könnyebben elnézzük, hogy amúgy egy arrogáns tapló? Még az sem baj, hogy a színész egyáltalán nem hasonlít Jobsra, ennek a filmnek nem az volt a célja, hogy minél pontosabban rekonstruálja a múltat. Remekmű nem lett belőle, de azért egyaránt megdolgoztatja az agyunkat és az érzelmeinket.

A visszatérő (The Revenant)

Alighanem a legtöbben DiCaprio miatt ülnek majd be A visszatérő-re, és azzal a gondolattal állnak majd fel, hogy ennyi szenvedés és extrém helyzet bevállalása után csak odaadják már neki az Oscart. DiCaprio valóban nagyot alakít, ott villog az elkeseredett élni akarás a szemében, de ennek a filmnek Emmanuel Lubezki az igazi sztárja, az ő táncot imitáló kameramozgásaiért, fenséges tájképeiért érdemes elsősorban mozijegyet váltani. Miatta válik különleges élménnyé A visszatérő. Ami akár remekmű is lehetett volna, csak a rendező nem tudott ellenállni a felesleges szimbólumhalmozásnak, nem érezte, mikor válik túl sokká az álomjelenetek ismétlődése.

Saul fia

Az Oscar-díjkiosztó hajrájában ismét egy csomó moziban, köztük plázákban is játsszák a Saul fiá-t. Aki eddig elmulasztotta, most kiderítheti, hogy miért ámult el a nemzetközi filmes világ Nemes Jeles László holokausztdrámájától. Nem ad biztonságos távolból felvett totálképeket, a hosszan kitartott, szűkített nézőpontból felvett snittekkel bedob minket a káosz sűrűjébe. A képzeletünkkel kell kitöltenünk a földi pokol homályosan hagyott részleteit, és ettől válik igazán borzongatóvá az élmény.

Aljas nyolcas (The Hateful Eight)

Quentin Tarantino elkészítette eddigi karrierjének legeseménytelenebb, leghosszabb és legbőbeszédűbb filmjét. Ebből nagy csalódás is lehetett volna, de a remekül megírt, állandóan változó vadnyugati karakterek, illetve a két új arc, Jennifer Jason Leigh és Walton Goggins fantasztikus színészi játéka miatt gyorsan elröppen a három óra. Feliratosan nézve hamar rá lehet érezni a párbeszédek zeneiségére, és onnantól kezdve már visz magával ez a magát westernnek, majd kriminek álcázó kamaradráma. Fontos tanulság továbbá, hogy a fényképezés akkor is lehet ámulatba ejtő, ha a jelenetek túlnyomó többsége ugyanazon a parányi helyszínen játszódik.

Ifjúság (Youth)

Paolo Sorrentino azon kevés kortárs filmrendező közé tartozik, akiket hideg fejjel végiggondolva is nyugodtan zseninek lehet nevezni. Legújabb filmjének alpesi nyugalmat és emberi nyugtalanságot hirdető képei lélegzetelállítóak, a nemzetközi színészválogatott pedig az érzelmek széles skáláját hívja elő belőlünk, hiszen a svájci luxusszállóban időző főszereplőknek a halál közelségével, múltbéli hibáikkal, önbecsapásra hajlamos természetükkel kell szembenézniük. Michael Caine és Harvey Keitel egyaránt fantasztikus alakítást nyújt.

Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)

A hetedik epizód a rajongóknak készült, mindent belezsúfoltak, amiről azt gondolták, hogy erősítheti a Star Wars-érzést. Így nagy meglepetést nem tartogat, viszont számtalanszor fog kisebb vagy nagyobb boldogságbomba robbanni azokban, akik az eredeti trilógián nőttek fel.

Az ébredő Erő szerencsére nem csupán a múltba réved, felvezet négy új és izgalmas szereplőt, akik nem feleltethetők meg egyértelműen Luke-nak, Hannak, Leiának vagy Darth Vadernek, hanem új színekkel gazdagítják a messzi-messzi galaxist. A hetedik epizódra azért ültem be, hogy megtudjam, mi történt a régi arcokkal, a nyolcadikat viszont már azért várom, hogy láthassam Rey, Finn, Poe és Kylo kalandjainak folytatását.

Anyám és más futóbolondok a családból

Fekete Ibolya filmje középiskolai tananyag kellene, hogy legyen. Filmnek ugyanis nem elég jó, de könnyed hangvételben, humorral mondja fel a huszadik századi történelemleckét, a soha ki nem beszélt, mégis unásig ismert nemzeti traumákat. Kellemes és elgondolkodtató moziélmény, utána mindenki felfejthetné a saját családtörténetét. Régimódisága miatt elsősorban az idősebb generációkat érintheti meg a film. Megmutatkozik benne a régimódi filmek azon erénye, hogy jól bánik a színészekkel, fontosnak tartja őket. Ónodi Eszter és Gáspár Tibor játékos, laza, tele vannak mély érzelmekkel.

45 év (45 Years)

A negyvenötödik házassági évfordulójára készülő pár életét fenekestől felforgatja a férfi egykori menyasszonyának a svájci Alpokban előkerült holtteste. A 45 év című filmnek nincs egy hamis pillanata sem, és az is a javára válik, hogy két színészóriás, Charlotte Rampling és Tom Courtenay játssza a házaspárt. Teljesen univerzális, bárki számára befogadható és élvezhető dráma, amely éppúgy szól az unokákhoz, mint a nagyszülőkhöz.

A Spotlightról szóló részt Huszár András, A Deadpoolról szóló részt Birkás Péter, az Egy tökéletes napról és a Mustangról szóló részt Papp Eszter, Az én szerelmem ajánlóját pedig Gyárfás Dorka írta. Az Anyám és más futóbolondok a családból szóló bekezdés Gyárfás Dorka, a Brooklynról, A nagy dobásról. A szobáról és a 45 évről szóló bekezdés Onozó Róbert kritikája alapján készült.