Andy Vajna üzent a Saul fiát mocskolóknak

Andy Vajna
Vágólapra másolva!
Vasárnap Andy Vajna is ott volt azon az Oscar-gálán, ahol 34 év után újra egy magyar film nyert Oscar-díjat. A Saul fia történelmet írt, a sikert Vajna is a magáénak érzi. Az elmúlt egy évben mozikba került magyar filmekről is faggattuk a kormánybiztost, kiderült, melyiken fakadt sírva, és melyiket tartja borzalmasnak. Szerinte az egymilliárd forintból készült, hatalmasat bukó Veszettek marketingjét csúnyán elszúrták, de akkor sem néznék többen a magyar filmeket, ha ingyen lenne a jegy. Megkérdeztük azt is, ott volt-e Habony Árpád esküvőjén, nem ciki-e, hogy a felesége castingcége egy filmalapos filmből kaszál, és mikor jön már Magyarországra Tarantino. Interjú.
Vágólapra másolva!

Mikor izgult az életében utoljára ennyire, mint most vasárnap este?

Producerként 1997-ben, amikor az Evita megnyerte a legjobb filmért járó Golden Globe-díjat, zenés film és vígjáték kategóriában. Ugyanabban az évben az Evitá-val az Oscar-gálát is végigizgultam, amikor megkapta a legjobb betétdalért járó díjat.

A Saul fia Oscarjára az egész ország büszke lehet - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Más érzés ez önnek, mintha egy saját filmje nyert volna, vagy ugyanúgy büszke rá?

Ugyanannyira büszke vagyok rá, és erre a díjra az egész ország az lehet. Ez egy fantasztikus eredmény. Nem is csak a győzelem, hanem már az is hihetetlen megtiszteltetés, hogy bekerült a legjobb öt közé az idegen nyelvű filmek kategóriában. A díj részben elismerése annak a kemény munkának is, amelyet Havas Ágival (a Filmalap vezérigazgatója - a szerk.) öt éve elkezdtünk, és egy olyan átlátható filmfinanszírozási rendszert alakítottunk ki, amelyben nemcsak közönségfilmek, hanem szerzői filmek is kapnak pénzt a megvalósításra.

A Saul fia Oscar-díja miatt most nagy figyelem irányul a magyar filmre. Hogyan lehet ezt most a javunkra fordítani?

A gálát világszerte több százmillióan nézték meg a tévében, önmagában már ez nagy érdeklődést generál Magyarország iránt. Ezt kihasználva igyekszünk kibontakoztatni a magyar fiatalokat, a filmes tehetségeket, és tovább fogunk dolgozni azon, hogy minél több nemzetközi produkciót csábítsunk Magyarországra.

Ez a magyar fiatal szépen kibontakozott - Nemes Jeles László a Saul fiáért elnyert Oscar-díjjal Forrás: MTI/AP/Invision/Jordan Strauss

A Saul fia alkotóival beszélgetve nekem az jött le, hogy hihetetlenül sok tényező szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy ez a film egyáltalán létrejöjjön, illetve így jöjjön létre. Akkor ez a bravúr megismételhetetlen, vagy leszűrhetünk tanulságokat a sikeréből?

Az biztos, hogy minél jobb és sikeres filmeket kell csinálnunk, de ahhoz, hogy a világ újra felfigyeljen ránk, sok munka és szerencse is kell.

Hogyan ünnepelte meg vasárnap este Los Angelesben a Saul fia Oscar-győzelmét?

Több filmstúdió partiján ott voltam, sok régi ismerőssel találkoztam, a filmmel kapcsolatban nagyon sok gratulációt és pozitív visszajelzést kaptam.

Nemes Jeles László mesélte, hogy Ridley Scott és Brad Pitt is külön vetítést szervezett a Saulból, többek között Harrison Ford, Cate Blanchett és Ryan Gosling is lelkesen dicsérte a filmet. Ön milyen hollywoodi prominensek figyelmébe tudta ajánlani a filmet?

Több száz emberrel beszéltem a Saul fiá-val kapcsolatban. Az összes Akadémia-tag barátom Hollywoodban nagyon izgult, hogy végre tudtak olyan filmre szavazni, ami az én munkám eredménye. Amikor legutóbb Amerikában voltam, részt vettem egy vetítésen Brett Ratner házában, ahol ott volt egy pár színész, pár stúdiófőnök, és fantasztikusan meleg fogadtatása volt a filmnek. Végig nagyon halkan, nagyon figyelmesen nézték, egy tűt lehetett volna hallani, ha leesik. És a végén erős vastapsot kapott.

A Saul fiára szavazott az Oscaron - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Az Akadémia tagjaként ön kikre szavazott az idén?

Erről nem szabad beszélnem, de annyit elmondhatok, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Saul fiá-ra szavaztam.

Nagyon sokan drukkoltak itthon a Saul fiának, ugyanakkor azt is láttuk, hogy a filmmel foglalkozó összes cikk alatt azonnal megjelentek a mocskolódó kommentek és a zsidózás. Meglepődött azon, hogy ennek a sikernek sem tudnak örülni egyesek?

Én azon lepődök meg, hogy a sikernek általában nem tudnak örülni a magyarok. A negatív kommentekről meg ugyanaz a véleményem, amit Nemes Jeles László fogalmazott meg találóan: olyan, mintha elmennél egy hangversenyre, és csak a köhögéseket vágnád össze és azt hallgatnád. A kommentelőknek azt üzenem: ők is csináljanak valamit, mondjuk egy filmet, amire a világ felfigyel.

A kommentelők inkább csináljanak egy jó filmet - Nemes Jeles László, Emmanuel Lubezki, Leonardo DiCaprio és Alejandro González Inárritu az idei Oscar-gálán Forrás: MTI/AP/Chris Pizzello

Mit tanácsolna Nemes Jeles Lászlónak, hogyan menjen tovább egy ilyen elképesztő siker után?

Ez a legnehezebb. Amikor az első filmeddel elérsz arra a csúcsra, ahova emberek egy egész életen át próbálnak eljutni, akkor már a következő filmedet is nagyon nehéz kiválasztani. A következő filmterve itt van nálunk, jelen pillanatban is azt fejleszti, és ebben igyekszünk minden segítséget megadni. Úgy gondolom, hogy egy tehetséges ember annál jobban ki tud bontakozni, minél nagyobbat merít a világból. Szeretném látni Lacit majd külföldi filmeket is csinálni. Angol, amerikai, francia filmeket. Csak azért, hogy egy másik szemszögből is meg tudja mutatni a világot.

Habony Árpád a barátom

Meglepődött azon, amikor Simicska Lajos bejelentkezett a TV2-re, vagy számított erre?

Persze, hogy meglepődtem, nem számítottam ilyesmire.

Okozott ez önnek bosszúságot?

Pár kényelmetlen napom volt, amíg rájöttünk, hogy miről szól az egész, de aztán ez megoldódott magától. A végeredményt te is láthatod.

Ön is részt vett Habony Árpád esküvőjén a Szépművészeti Múzeumban?

Nem.

Meglepte, amikor kiderült, hogy Baán László ingyen adta bérbe a Szépművészeti Múzeumot, vagy tudott erről korábban?

Nem tudtam róla, és nem is foglalkozom vele.

Habony Árpádnak nincs semmilyen hivatalos állami megbízatása, mégis fontos ember, Baán szerint is. Ön hogyan szokta bemutatni külföldről érkezett vendégeinek, filmes szakembereknek Habonyt, ha találkoznak?

Habony Árpád a barátom.

Önről tudni lehet, hogy jóban van mindkét úriemberrel.

Baán Lacit majdnem harminc éve ismerem, ő kint volt egyszer nálunk Los Angelesben. A papám nagy rajongója volt a képzőművészetnek, és ők nagyon sokat beszéltek erről. Tisztelem őt, mert hatalmas tudása van, és nagyon jól csinálja a Szépművészetit.

Előfordult önnel a Baánéhoz hasonló eset? Voltak ilyesmi szívességek, amiket megtett Habony Árpádnak, esetleg más jóbarátjának, azért mert érdemes jóban lenni fontos emberekkel? Vagy az jellemző, hogy önnek igyekeznek mások a kedvében járni?

Olyan fajta ember vagyok, aki nagyon fontosnak tartja a barátait, de senki nem kap egy filmre pénzt csak azért, mert ismer engem.

Argo 2

Amikor legutóbb beszéltünk, ön 200 ezer nézőt jósolt az Argo 2-nek, aztán csak 110 ezer jött össze. Ezt a filmet nem akkor lett volna értelme állami támogatásból megcsinálni, ha iszonyatosan sokan nézik meg?

Nem lehet előre megjósolni, hogy melyik filmet hányan fogják megnézni. Többet kellett volna hoznia, sajnos nem hozott. Ha a stáb nem ért száz százalékban egyet, vagy a rendező út közben megváltoztatja az irányát, akkor nagyon nehéz kitalálni, hogy milyen eredmény lesz.

Nonszensz, hogy két évig vágták - Scherer Péter és Bicskey Lukács az Argo 2 című filmben Forrás: InterCom

Látjuk, hogy az utóbbi időszakban mennyien néztek meg egy-egy filmet. Beletörődött abba, hogy most ezeket a nézőszámokat lehet elérni?

Szó sincs róla, még mindig arra számítok, hogy igenis fogunk tudni olyan filmeket csinálni, amik sokkal nagyobb számban hozzák vissza a nézőket a mozikba. Úgy gondolom, hogy amit mostanáig elértünk a magyar filmekkel, például a Saul fiá-val, az egy fantasztikus eredmény. Mindig az volt a célom, hogy egy olyan filmet gyártsunk, ami művészi és gazdasági szempontból is sikeres, és azt mondtam, hogy egy igazán jó film ezt meg tudja csinálni. És itt az első példa erre, a Saul fia, ami már 178 ezer néző fölött van, és gyakorlatilag minden egyes díjat megnyert, amire jelölték. Ráadásul a külföldi mozikban is nagyon sikeres.

Víkend

Meglepte a Víkend sikertelensége?

Szerintem ez a film körülbelül annyi nézőt érdemelt, amennyit kapott.

Nem gondolta, hogy egy kicsit túl lett hordva ez a film? Majdnem tíz évig készült.

Magyarországon minden film túl van hordva. Ha Amerikában elkezdünk egy filmet, az általában kilenc hónappal később a moziban van. Magyarországon ez egy hosszú és vontatott folyamat, elképesztő, hogy mennyi időt el tudnak tölteni például a vágással. A világ minden részén úgy dolgoznak, hogy a vágó már a forgatás közben állítja össze a filmet, és amikor leforgott, akkor egy hétre rá már láthatsz egy első vágást.

Ennyi néző volt benne - Gryllus Dorka és Szabó Simon a Víkend című filmben Forrás: InterCom

Itthon nagyon kevesen dolgoznak így. Általában amikor befejezik a forgatást, még semmi nincs összevágva. Ott van tízezer méter film, amit a vágó elkezd szortírozni, és csak négy-öt hónappal később látunk valamit belőle. Ez egy értelmetlen dolog. Azt hiszem, ez amiatt van, mert a pénz itt olcsóbb a producereknek, nem fizetnek kamatot az állami támogatásra, tehát semmi sem sürgeti őket, nem lóg a fejük felett egy alabárd, ami lecsap, ha nem fejezik be időben a filmet.

Nem akar ezen segíteni azzal, hogy szorosabb határidőket szab a produkcióknak?

Ezen dolgozunk. Le fogjuk rövidíteni a folyamatot, mert nonszensz, hogy például az Argo 2-t két évig vágták.

Felhördülést keltett a szakmában, amikor a felesége azt nyilatkozta, ő is olvassa a Filmalap forgatókönyveit, sőt tanácsokat is ad az átíráshoz. Ez így van?

A feleségem néha elolvassa a forgatókönyveket, de a véleményét még sohasem kérdeztem egy filmről sem, az nem tartozik rá.

Nem kéri ki Vajna Tímea véleményét a forgatókönyvekről - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Egy pletyka szerint ha Andy Vajnával valamit el akarunk olvastatni, az maximum egyoldalas legyen. Igaz ez?

Dehogyis, állandóan forgatókönyveket olvasok, ebből áll az életem. Amikor Amerikában filmeket gyártottam, hetente legalább hatvan forgatókönyvet elolvastam. Csak így tudok választani.

Tehát nem a munkatársai véleményére hagyatkozik, hanem végigolvassa a könyveket?

Persze.

Veszettek

Amikor legutóbb beszéltünk, mondta, hogy nehéz lesz eladni a Veszetteket, de gondolom, arra ön sem számított, hogy ekkorát fog bukni. Ön szerint mik voltak a bukás okai?

Szerintem ott a legnagyobb probléma az volt, hogy a film marketingje teljesen félrelőtt. Az nem egy rossz film, sőt, érdekes film, de nem tudom, hogy az a kopasz ember, aki fogta a fejét a plakáton, az az Alien volt, vagy marslakókról szólt a film, vagy miről. És az a szlogen ("Adj a haragjuknak célt, és kitör a háború") megint egy másik irányba vitte el a dolgokat. A néző nem tudta, mit fog látni, és így nagyon nehéz egy filmet árulni. Tulajdonképpen úgy működik, hogy az első hétvége eredménye csak a hirdetésektől függ, a második hétvége már a filmen múlik, de ha az első hétvégét nem éli túl, akkor a második már nulla lesz.

Félrement a marketing - Fenyő Iván és Klem Viktor a Veszettek című filmben Forrás: The Orbital Strangers Project

Nem lesz, aki keltse a jó hírét.

Igen. A legnagyobb segítség egy filmnek a word of mouth, amikor elmondod a barátodnak, hogy hú, ezt nézd meg, ez egy állati jó film, az itt hiányzott, mert senki nem nézte meg az első hétvégén.

A premier idején az a szóbeszéd járta, hogy Kálomista Gábor producer vissza nem térítendő támogatást kért a filmre, majd miután ezt nem kapta meg, gyakorlatilag reklám nélkül küldte a mozikba az egymillárd forintból készült filmet. Ezt Kálomista tagadta. Mi igaz ebből?

Én is tagadom. Szerintem volt kampánya, egy nagyon rossz kampánya, ami nem promótálta a filmet. Az, hogy ő nem kapott vissza nem térítendő forgalmazási támogatást, az azért van, mert ilyen nem létezik. Ha létezne, ő is kapott volna, mint bárki más. De ő is megkapta azt a 25 millió forint értékű tévéhirdetést, amit majdnem minden film megkap. Viszont az, hogy a poszter és a film PR-ja nem működött, csakis a producer hibája. Mi itt segíteni tudunk a forgatókönyvvel, a forgatásban, de az eladás nem a mi dolgunk.

Az egész szakma ki volt akadva azon, hogy mitől került több mint egymilliárdba ez a film. Ön látta a vásznon a pénzt?

Nekem is csalódást okozott a film hangulata és atmoszférája, szerintem sokkal többet lehetett volna kihozni belőle, de amikor hetven napig forgatsz, lent vagy Kazincbarcikán, akkor az a pénz elmegy. Nem volt semmi olyasmi, amin felháborodhattam volna, nagyon korrektül el lett számolva, ott semmi nem hiányzott. Ami hiányzott, az egy ütős reklámkampány.

Mit keres egy Alien a plakáton? - A Veszettek plakátja Forrás: Hungaricom

Az elmúlt jó pár film sikertelensége miatt nem gondolkodott el azon, hogy sokkal jobban kellene támogatni a filmek forgalmazását?

Ezen állandóan gondolkozunk. Még nem találtam megoldást arra, hogy lehetne ezt fair alapon megcsinálni. Mert a filmforgalmazás egy haszont termelő vállalkozás, beteszel tízmillió forintot, és szeretnél keresni tizenkettőt. Ha nem látod az értelmét a tíznek, akkor nem fogod beletenni. Úgy gondolom, nemcsak a forgalmazók szándékát kell megváltoztatni, hanem még mindig a filmek minőségén kell javítani. Hogy jobbak legyenek, megszólítsák a mai közönséget.

A művészfilmek terén viszont nagyon jól állunk: több díjat nyertünk az elmúlt négy évben, mint az előtte lévő tízben összesen. A Filmalap támogatásával készült filmek több mint 130 díjat nyertek külföldön. A külföldi fesztiváloztatás tehát működik, de az még nem, hogy visszanyerjük a magyar közönséget. Sajnos a rendezők más nyelvet beszélnek.

Elmegy 4-500 millió egy-egy film gyártására, aztán meg pár milliós reklámmal elvéreznek a moziban, amikor Amerikában már szinte ugyanannyit szoktak költeni a marketingre, mint magára a gyártásra. Azt értem, hogy furcsa lenne, ha önök támogatnák egy film forgalmazását, aminek a haszna a forgalmazó és producer zsebébe menne, viszont a sikertelenség visszaszáll az ön fejére, mert azt mondják az emberek, hogy ha ennyire nem érdekel senkit a film, akkor nem kellett volna állami pénzt adni rá.

Az MMK alatt támogatta az állam a forgalmazást, öt- és nyolcmillió forint közötti összeget adtak egy-egy filmre, mi ezt felvittük 25 millióra, amit tévéhirdetések formájában biztosítunk. Tehát ma sokkal több pénzzel támogatjuk egy film forgalmazását, mint valaha a magyar filmszakma. Több kell hozzá, nem csak pénz. Ötlet kell, innováció, izgalom, a közönséget fel kell tüzelni. Kinek csinálod ezt a filmet? Kit akarsz megszólítani vele? Ezeket tudni kell.

A rendezők más nyelvet beszélnek, mint a közönség - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Till Attila azt mondta egy interjúban, hogy szerinte ingyen kéne vetíteni a magyar filmeket a moziban, mert akkor sokkal többen megnéznék.

Erre semmi garancia nincs.

Zero

Bosszantja, hogy ez a film ott van a Filmalap által támogatott alkotások között?

Amikor elkezdtünk foglalkozni vele, akkor nem bosszantott, mert egész más volt a forgatókönyv. Az bosszant, hogy a végeredmény borzalmas lett, aminek se füle, se farka. Hogy egy érdekes forgatókönyvből egy olyan film készült, ami nézhetetlen. Ez valóban bosszant.

Bosszantja, hogy rossz lett a film - Orbán Viktor kisatírozott feje a Zero című filmben Forrás: Absolut Film

A világpremier idején a rendező azt nyilatkozta, hogy ultimátum elé állították: ha nem vágja ki azt a jelenetet, amiben az Orbán Viktor arcképével felszerelt dinnyét szétlövik, akkor vissza kell fizetnie a támogatást. Igaz ez?

Mi nem cenzúrázunk filmeket. A rendező PR-t csinált a dologból, még fontosabbá tette, mintha tényleg kivágattuk volna. Mindenki próbálja eladni a saját filmjét, neki ez volt a módszere. Azt gondolta, ha kavar egy ilyen botrányt a film körül, akkor az működni fog. Ez a film soha nem fog működni.

Anyám és más futóbolondok a családból

Harmincezer néző, tisztességes eredmény, ennek örül?

Igen, szépen megy. Egy szórakoztató film, mindenki élvezte, aki látta.

Az éjszakám a nappalod

Ez mi volt?

Van egy öttagú döntőbizottságunk, mindenkinek teljesen más ízlése van, állandóan nagy vitákba keveredünk, de a többség dönt.

Nem támogatta - Kovács Krisztián, Borbély Alexandra és Anger Zsolt Az éjszakám a nappalodban Forrás: A Company Hungary

Ön mit gondolt a filmről?

Azt hiszem, én nemmel szavaztam.

Szerdai gyerek

Aktuális, mai történet, még a marketingje is megfelelő volt, mégsem érdekelt senkit. Mi a tanulság?

Az, hogy olyan filmeket kéne gyártani, amik a közönséget megérintik valahogy. Ez a film nem érintette meg a közönséget, ám sorra nyeri a nemzetközi fesztiválok díjait. A téma fontos, de a közönség szórakozást keres a moziban.

Hajnali láz

Volt ez a szuper alapanyag, a regény, ami az utóbbi évben hatalmas kört futott be nemzetközi szinten is. Nem érzi úgy, hogy nem sikerült olyan filmet csinálni belőle, amilyet megérdemelt volna?

Ennek a filmnek megint nem volt olyan promóciója, amiből megértetted volna, hogy miről van szó. A Hajnali láz cím is csak amiatt érdekes, mert ez volt a regény címe, de egy film címeként nem működött. A kampánnyal nem sikerült meggyőzni az embereket, hogy ezt mindenképpen moziban kell látniuk.

Vajna még sírt is rajta - Scherer Péter és Schruff Milán a Hajnali láz című filmben Fotó: Horgas Péter

Most a nézettségtől eltekintve, nem érzi úgy, hogy ebből a nagyon érdekes történetből egy sokkal jobb filmet lehetett volna csinálni?

Nekem tetszett, sőt, még sírva is fakadtam bizonyos jeleneteknél. Úgy gondolom, ennek a filmnek voltak érdekes részei, nagyon szépen volt összeállítva. Hogy ez a mai közönséget érdekli-e vagy nem, az sajnos kiderült.

Nekem az volt az érzésem azzal a filmmel kapcsolatban, hogy jóval kevesebb pénzből készült, mint amennyiből kellett volna neki. Nem kellett volna magasabb összegű támogatást adni rá?

Pontosan annyiból készült el, amennyit a producerek kértek.

Gondolj rám

Kern András azt mesélte, hogy ön azt mondta a filmről, hogy nagyon szép, de senki nem fogja megnézni. Ön is így emlékszik erre?

Nagyjából igen. Én nagyon szeretem Kern Andrist. Egy nagyon tehetséges komikus, aki minden porcikájával le akarja győzni ezt a tehetséget, ami benne van, és csak drámákat akar csinálni. Úgy látszik, a nézőknek ez nem szimpatikus. Kern egy jó vígjátékban - lásd A miniszter félrelép - megdönt minden rekordot. Sajnos ez a film inkább televízióba való volt, nem elég érdekes, hogy elmenj miatta a moziba.

Kár, hogy drámázni akar - Kern András a Gondolj rám című filmben Fotó: Gál Bereniké

Állítólag ön a film címét sem tartotta jónak.

Nem. Csak azért volt ez a címe, mert benne volt az az LGT-szám. Szerintem semmi köze nem volt a filmhez.

Milyen címet kellett volna neki adni?

Ha tudtam volna jobbat, akkor javasoltam volna, de nem volt a fejemben jobb.

A Sztracsatella 170 ezer nézőt csinált, A miniszter félrelép 670 ezret, a Gondolj rám most 27 ezer körül jár, és azt hallom, hogy a Filmalapnál már ezt is tisztességes eredményként értékelik. Tényleg ide jutottunk?

Az elmúlt húsz évben jelentősen megváltoztak a filmfogyasztási szokások. Én azt gondoltam, hogy ez a film nem fog ennyit csinálni, tehát meg vagyok lepve. De ez a Kern értéke. A Kern egy sztár, azért bemennek a moziba legalább ennyien, még akkor is, ha nem pontosan azt csinálja, amit szeretnének látni tőle.

Meglepte, hogy ennyien megnézték Kern filmjét - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Próbálta rábeszélni, hogy viccesebb legyen a film?

Próbáltam. Hajlandó is volt rá, vágott rajta, de mivel nem így volt tervezve, nagyon nehéz volt utólag poénokat beleilleszteni.

Elfogyott a pénz?

Igaz, hogy a Filmalap az idénre kiköltekezte magát?

Az idén csinálunk még nyolc filmet. Mindig is azt volt a Filmalap koncepciója, hogy van egy bizonyos összeg, ami rendelkezésre áll minden évben, és az első film, amit jóváhagyunk, az kap támogatást, aztán a következő, és így tovább addig, amíg az a pénz tart. Ha elfogy, akkor a többi beáll a sorba jövőre.

Míg az első években átlagosan 2-300 milliókat adtak a filmeknek (Liza, Saul stb.), tavaly, 2015-ben átlagosan 4-500 milliókat, az idén pedig négy film (Budapest noir, Zene nélkül, A viszkis, Sunset) is a tervek szerint 1 milliárdnál magasabb büdzsével forog majd, és állítólag az új Mundruczó is nagyon drága lesz. Ez most egy új irány, hogy egyre drágább filmeket akarnak csinálni?

Az elmúlt négy évben nagyon sokat nőtt a filmek költségvetése, mivel a filmszakma annyira virágzásnak indult, annyi külföldi filmet forgatnak itt, hogy ezek teljesen felszívják a munkaerőt. Ha nem foglalod le korán a stábokat, akkor nincsenek. Jelen pillanatban a filmszakmában 110 százalékos a kihasználtság, talán csak rendezők nem dolgoznak állandóan, mert ők csak magyar filmeket csinálnak, de az operatőrök, a sminkesek, a fodrászok, stb. folyamatosan be vannak fogva.

Sőt, annyira nagy a kereslet, hogy most fogunk indítani egy technikai képzést, hogy ezeket a lyukakat betöltsük, mivel idén már három külföldi filmet kellett visszautasítanunk, mert nem volt rájuk stáb. Az elmúlt három évben a magyarországi filmgyártási költések 50%-kal emelkedtek, 2015-ben elérték a 72 milliárd forintot.

Zakatol a magyar filmszakma - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

A magasabb költségvetés nem egy tendencia, egyszerűen ezek a filmek ennyibe kerülnek. Nem úgy nézzük, hogy hú, ki kell tolnunk egymilliárd forintot, mert ott ül a számlánkon. Annyit költünk egy filmre, amennyi annak a reális költségvetése. A Filmalapnál egy szakértői csapat a produkciók költségeit részletesen átnézi, és módosításokra tesz javaslatot, ahol szükséges.

Hol vannak az új mozisztárok?

Pár éve azt nyilatkozta, nem a sztár a lényeg, hanem a koncepció. Fenntartja ezt?

Igen, kivéve Kern esetében. A koncepció a legfontosabb. Ha megnézed a hollywoodi filmeket, attól, hogy benne van egy Tom Cruise, még nem biztos, hogy siker lesz. De ha benne van Tom Cruise, és még jó is, akkor igen. Szerintem a kettő ötvözete kell: egy olyan ötlet, amivel megnyered a közönséget, és olyan sztárok hozzá, akik a nézőt vonzzák.

Szükség lenne sztárcsinálásra ahhoz, hogy a közönség visszatérjen a mozikba?

Sokkal több friss arc kéne, akiket még nem láttunk, akiket még nem ununk.

A jövő mozisztárja - Törőcsik Franciska az Aurora Borealis - Északi fény című filmben Forrás: Filmteam

Azért vannak próbálkozások, például Törőcsik Franciska, aki már négy filmalapos filmben is szerepelt.

Mert tehetséges is, és a közönség imádja.

Budapest noir

Nekem úgy tűnik, mintha a Budapest noirt úgy rakta össze, mint egy producer tenné. Kiválasztotta hozzá a rendezőt, és a producereket is. Jól látom ezt?

Nem. Gárdos Éva jelentkezett, hogy szeretné megfilmesíteni ezt a sikerkönyvet. Mi ajánlottunk neki négy-öt producert, ő kiválasztotta Kemény Ildikót, ő választotta ki Ragályi Elemért is operatőrnek, és persze a színészeket is.

A rendező választotta őket - A Budapest noir alkotógárdája: Dobó Kata, Anger Zsolt, Gárdos Éva, Tenki Réka és Kolovratnik Krisztián Fotó: © Kende Tamás / Pioneer Pictures

Nem lenne érdemes néha kicsit úgy gondolkodni a Filmalapnak, mint egy producer? Tehát egy jó forgatókönyvhöz rendezőt, producert, operatőrt és színészeket választani?

Mi egy állami támogató szerv vagyunk, nem egy gyártó cég.

De egy forgatókönyvhöz javasolhatnának rendezőt.

Általában a rendező hozza be a forgatókönyvet, és általában ők is írják, ez egy régi magyar sajátosság. Azért van olyan is, amikor nem így működik, például a Kincsem-et nem a rendező írta, hanem volt egy jó ötlete, és felvette hozzá a legjobb forgatókönyvírót, akit talált.

Nincs köze hozzá, ha egy producer a feleségével dolgoztat - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Pont a Budapest noir forgatását bejelentő sajtótájékoztató előtt pár órával robbant a hír, hogy a felesége castingcége is keresett szereplőket a filmbe. Három évvel ezelőtt mesélte nekem, hogy amikor a felesége szerepet akart vállalni egy filmalapos filmben, akkor ön próbálta erről lebeszélni, de nem sikerült. Most is ez történt? Mondta neki, hogy nem néz ki olyan jól, ha filmalapos filmnek dolgoztok?

A feleségem több üzleti vállalkozásban is érdekelt, az egyik az Universe Management, amely számos cégnek biztosít hostesseket különböző rendezvényeken. A filmes munkákért minden esetben nagy a verseny az ügynökségek között, és nincsen közöm ahhoz, hogy a producerek kiket kérnek fel szereplőválogatásra.

Kincsem

Az idén mely filmektől vár sokat? Jön a Hurok, a Tiszta szívvel, a Kút, év végén a Kincsem.

A Kincsem-től várjuk a legtöbbet, mert az a legnagyobb szabású filmünk, és egy nagyon izgalmas történet. De a többitől is sokat várunk, mindig a meglepetés az érdekes.

Sokat várnak tőle - Nagy Ervin a Kincsem című filmben Fotó: Szabó Adrienn

Ha a Kincsemet kétszer annyian megnéznék, mint az eddig legnézettebb filmalapos filmet (ez a Saul fia, ami most 178 997 nézőnél tart - a szerk.), azzal már elégedett lenne?

Bőven. Ne felejtsük el, hogy megváltoztak a mozinézési szokások. Amikor A miniszter félrelép csinált közel hétszázezer nézőt, akkor az internet még messze nem volt olyan elterjedt, mint ma, a videójátékok nem voltak annyira erősek, a VOD nem létezett, és nem volt még hatszáz tévécsatorna. Tehát most már annyian versenyeznek az emberek szabadidejéért, hogy ez felosztódik. De ha van valami izgalmas, ami a nézőt érdekli, akkor azért elmennek a moziba.

Tarantino mikor jön már?

Milyen külföldi filmeket fognak Magyarországon forgatni a közeljövőben?

Köztudott, hogy a Szárnyas fejvadász 2-t nálunk forgatják, és jön még a Keira Knightley főszereplésével, Wash Westmoreland rendezésében készülő Colette. A Mentőexpedíció-ból készülő tévésorozat, a Mars, az NBC Universal több sorozata (Emerald City, Jamestown, The Last Kingdom második évada) és a Tyrant harmadik évada szintén nálunk készül.

A harmadik évadot itt forgatják - A Tyrant című tévésorozat szereplőgárdája Forrás: Matthias Clamer/FX

Tarantino befejezte a filmjét, most nagyon ráér, zaklatja már, hogy jöjjön mesterkurzust tartani?

Sajnos legtöbbször nem sikerül elterelni a figyelmét arról, amit éppen csinál, de megpróbálom rábeszélni, hogy jöjjön. De idáig nagyon érdekes és pozitív eredményei vannak azoknak a mesterkurzusoknak, amiket csináltunk. Tom Hankset több százan hallgatták, és senki nem akart hazamenni a végén, Tom sem. Ridley Scott azt mondta, csinál másfél órát, aztán lép, de három óra után még mindig ott volt.

Tehát mindkét fél nagyon élvezi, én remélem, hogy a magyarok tanulnak ezekből. Azt tudom, hogy ha nekem alkalmam lett volna Oliver Stone-t vagy Ridley Scottot kérdezgetni, amikor producernek készültem, az egy fantasztikus dolog lett volna. Úgy gondolom, ha megadom a magyar filmeseknek ezt a lehetőséget, az egy olyan élmény, amiből kevés van a világon.

Korábban a mesterkurzusok sajtónyilvános események voltak, és az átlagemberek is értesülhettek arról, hogy mik hangoztak el rajtuk. De az utolsó kettő (Ridley Scott, Tom Hanks) már gyakorlatilag teljesen titokban zajlott le. Miért volt ez a váltás?

A mesterkurzust alapvetően a magyar filmes szakmának szerveztük, újságírókat végül azért nem hívtunk, mert nem fértünk volna be a terembe.

Utálta az Aljas nyolcast - Andy Vajna Fotó: Pozsonyi Janka

Akkor a Tarantinót nem lehetne mondjuk a Budapest Arénába szervezni?

Először jöjjön ide, aztán majd meglátjuk. Kíváncsi lennék, hogy a legutóbbi filmje után miket mondana.

Mert ön szerint az Aljas nyolcas nem sikerült jól?

Szerintem az egy borzasztó film. Látod, még ilyen tehetségek is tudnak mellélőni.