A hihetetlen család 2 egy évvel hamarabb jön

2016.10.27. 14:51

A Pixar egyre jobban átáll a folytatások gyártására: legutóbbi filmjük egy második rész, a Szenilla nyomában volt, illetve a négy bemutatás előtt álló, címmel ellátott produkciójukból három már egy bejáratott brandet visz tovább. Az már biztosnak mondható, hogy jövő nyáron mutatják be a Verdák 3-at, két másik film premierét viszont felcserélték: A hihetetlen család 2-ot előrehozták 2018-ra, a Toy Story 4-et pedig visszacsúsztatták 2019-re.

Képkocka A hihetetlen család című filmbőlForrás: InterCom

Lehetne sopánkodni amiatt, hogy a többi hollywoodi stúdióhoz hasonlóan a Pixar is a folytatásokat erőlteti, de ha egyszer még így is olyan remekműveket készítenek, mint a derűs, szórakoztató, életteli és vicces Szenilla nyomában, akkor nincs okunk a panaszra. Ráadásul A hihetetlen család bemutatója óta már 12 év telt el, biztos sokan vannak, akik kíváncsiak az egy fedél alatt lakó szuperhősök életének alakulására. Nekem ez a kedvenc mesém a Pixartól, így aztán a szokásosnál is nagyobb kíváncsisággal várom a folytatást.

Az első rész rendezője, a Holnapolisz-t is jegyző Brad Bird vezeti A hihetetlen család 2 munkálatait, aki semmit sem hajlandó elárulni a folytatás történetéről. Az Entertainment Weekly-nek annyit sikerült kihúznia belőle, hogy „új irányokba” próbálják elvinni a második részt.

A Toy Story 4 premierét már másodszor csúsztatták el, először a Verdák 3-mal, most pedig A hihetetlen család 2-vel cserélt vele helyet. A cserére azt a magyarázatot adta a stúdió, hogy A hihetetlen család 2 gyártása felgyorsult.  A Slashfilm szerzője viszont azt hallotta, hogy problémába ütköztek a Toy Story 4 készítésekor.

Képkocka a Toy Story 3 című filmbőlForrás: Fórum Hungary

A Toy Story 3 volt az első animációs film, amely világszinten több mint egymilliárd dollárt termelt. A negyedik rész egy szerelmi történet, amelyben Woody útnak indul, hogy megtalálja elveszett szerelmét Bo-Peepet.

A Pixar bemutatás előtt álló filmjei:

  • Verdák 3 – 2017. június 16.
  • Coco - 2017. november 22.
  • A hihetetlen család 2 – 2018. június 15.
  • Toy Story 4 – 2019. június 21.
  • Cím nélküli Pixar-film –2020. március 13.
  • Cím nélküli Pixar-film – 2020. június 19.

Akit zavar a folytatások dominanciája, az a mexikói halottak napja által inspirált Cocó-ban bizakodhat, illetve négy év múlva jön majd el az ideje. A 2020-as premiereknek még nem publikus a címük, de azt már lehet tudni róluk, hogy eredeti ötleten alapulnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK