Tizennégy Oscarra jelölték Ryan Gosling és Emma Stone szerelmes filmjét

Az év legjobb filmjei 2016
Vágólapra másolva!
Bejelentették az Oscar-jelöléseket, és ahogy sejteni lehetett, Ryan Gosling és Emma Stone szerelmes filmje, a Kaliforniai álom tarolhat a fontosabb kategóriákban. A rendezők között generációváltásnak lehetünk szemtanúi, a színészek között azonban rengeteg az újrázó. Meryl Streep a huszadik, Jeff Bridges és Denzel Washington a hetedik, Nicole Kidman pedig a negyedik jelölését gyűjtötte be, Amy Adams viszont hoppon maradt. A Kaliforniai álom mellett még két csodálatos független film, a Holdfény és A régi város rúghat labdába. 
Vágólapra másolva!

Február 26-án 89. alkalommal osztják ki Hollywoodban az Oscar-díjat. Tavaly egész évben állt a bál a színes bőrű művészek mellőzése miatt, de idén ez a botrány nem ismétlődik meg, hiszen minden színészi kategóriában, valamint a legjobb rendezők mezőnyében is van afroamerikai jelölt, sőt a Holdfény szinte minden fontosabb kategóriában jelöléshez jutott (nyolc jelölés), valamint a Fences (négy jelölés) is szépen teljesített.

Trevante Rhodes és Andre Holland a Holdfény című filmben Forrás: Vertigo Media

Ettől függetlenül az éllovas szeptember óta változatlanul a Kaliforniai álom, amelyet a Titanic és a Mindent Évá-ról rekordját beállítva tizennégy Oscarra jelöltek. Az idei év is azt támasztja alá, hogy egy tisztességes Oscar-kampányhoz az kell, hogy a filmet legkésőbb kora ősszel levetítsék a velencei, a telluride-i vagy a torontói filmfesztiválok valamelyikén.

Tavaly A nagy dobás és A visszatérő még bele tudtak szólni később is a versenybe, de idén minden későn bemutatott nagyágyú elvérzett, hiába dolgoztak rajtuk olyan korábbi Oscar-nyertesek, mint Ben Affleck (Az éjszaka törvénye), Ang Lee (Billy Lynn hosszú, félidei sétája), Martin Scorsese (Némaság) vagy Matthew McConaughey (Arany).

A legtöbb jelölést kapott filmek

Kaliforniai álom: 14 jelölés
Holdfény: 8 jelölés
Érkezés: 8 jelölés
A régi város: 6 jelölés
Oroszlán: 6 jelölés
A fegyvertelen katona: 6 jelölés

Legjobb film

A szezon ezért lényegében hónapok óta három film harcáról szól, és minden kritikusi szövetség a Kaliforniai álom, a Holdfény vagy A régi város mellett tette le a voksát, gyakran megosztva a legjobb film és a legjobb rendező díját. Ez a felállás az Oscaron is megtörténhet, főleg, hogy a legjobb filmek közül sorrend szerint, preferenciális szavazással kerül ki a nyertes, míg a legjobb rendezőt egyszerű többséggel választják.

Ryan Gosling és Emma Stone a Kaliforniai álom című filmben Forrás: Freeman Film

A fő kategóriában tehát csak a legkevésbé elutasított, kompromisszumos jelölt tud győzni, ami a közönségbarát Kaliforniai álom malmára hajtja a vizet a két kőkemény művészfilm ellenében. A tény, hogy a Holdfény és A régi város ilyen remekül teljesített az Oscar-versenyben, már önmagában kisebbfajta csodával ér fel, de mindkettő mögött nagyon ambiciózus, feltörekvő stúdió (A24 és Amazon) áll, akik nem sajnálták a pénzt a kampányra, mert presztízskérdés volt számukra felkerülni a nagy stúdiók és Harvey Weinstein által dominált Oscar-térképre.

A Weinstein-stúdió fénye egyébként évek óta rohamosan kopik, és idén már úgy tűnt, hogy semmi pénzük nem marad Oscar-kampányra, de végül jó lóra tettek, mert az Oroszlán csak megcsípett pár kulcsfontosságú, összesen hat darab jelölést.

Az Akadémia egyébként évről évre amiatt aggódik, hogy csak obskúrus művészfilmek kerülnek majd be a legjobb film jelöltek közé, és idén erre különösen nagy volt az esély. A karácsonyi szezonban azonban a független filmek is remekül teljesítettek (a Holdfény sztárok nélkül, szegény körülmények között élő, meleg, afroamerikai főhősről szóló történettel is 15 millió, az ultralehangoló A régi város pedig 37 millió dolláros bevétel felett jár), az Érkezés és a Kaliforniai álom pedig biztosan 100 millió felé menetel a jelöléseket követően.

Amy Adams és Jeremy Renner az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

A számolás joga a szezon nagy sikertörténete: három fekete főhősnő (+ Kevin Costner) lapátolt össze három hét alatt 66 millió dollárt a kasszáknál, úgy, hogy még a legújabb Star Wars-filmet is sikerült letaszítaniuk a bevételi lista éléről. Ezenkívül az utolsó pillanatig reális eshetőségnek tűnt a fő kategóriában egy Deadpool-jelölés is, ami végül nem jött be.

A jelöltek:

  • Kaliforniai álom (La La Land, rendezte: Damien Chazelle)
  • A régi város (Manchester By The Sea, rendezte: Kenneth Lonergan)
  • Holdfény (Moonlight, rendezte: Barry Jenkins)
  • Érkezés (Arrival, rendezte: Denis Villeneuve)
  • Hell or High Water (rendezte: David Mackenzie)
  • Oroszlán (Lion, rendezte: Garth Davis)
  • A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, rendezte: Mel Gibson)
  • A számolás joga (Hidden Figures, rendezte: Theodore Melfi)
  • Fences (rendezte: Denzel Washington)

Nyerni fog: Kaliforniai álom
Nyernie kellene: Kaliforniai álom
Méltatlan mellőzés: Jackie

Legjobb rendező

Mel Gibsont Oscarra jelölték A fegyvertelen katona rendezéséért, ezzel az eddigi legvilágosabb jelzést kapta arról, hogy Hollywood visszafogadta. Szembetűnő, hogy Gibson kivételével milyen fiatal az idei mezőny, az ötből négy jelöltnek ez az első rendezői Oscar-jelölése. Az utóbbi öt évben a legjobb film és a legjobb rendező kategória nyertese többször vált szét, mint nem, és erre idén is van lehetőség, ha a Kaliforniai álom vinné a fő kategóriát, és a Holdfény rendezőjét kiáltanák ki a legjobb rendezőnek.

Damien Chazelle és Ryan Gosling a Kaliforniai álom forgatásán Forrás: Freeman Film

Egyelőre azonban inkább Damien Chazelle diadalára érdemes fogadni itt is, bár akár Jenkins, akár ő nyer, mindenképp történelmet írnak, a 37 éves Barry Jenkins ugyanis az első afroamerikai rendező lehetne, aki Oscart nyer, Chazelle pedig 32 évesen a legfiatalabb nyertes lenne ebben a kategóriában. Mindketten amerikaiak egyébként, azaz megtörik a 2010-es évek átka, miszerint csak külföldi rendezők nyerik az Oscart.

Barry Jenkins a Holdfény forgatásán Forrás: Vertigo Media

Az utolsó amerikai rendező egyébként, aki nyert, Kathryn Bigelow volt 2010-ben (A bombák földjén), az ő rekordját azonban senki nem fenyegeti, ugyanis nőt idén sem sikerült jelölni ebben a kategóriában, hiába lett volna több érdemes induló is, mint Maren Ade (Toni Erdmann), Andrea Arnold (American Honey), Kelly Reichardt (Certain Women) vagy Ava DuVernay (13th).

A jelöltek:

  • Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
  • Kenneth Lonergan (A régi város)
  • Barry Jenkins (Holdfény)
  • Denis Villeneuve (Érkezés)
  • Mel Gibson (A fegyvertelen katona)

Nyerni fog: Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Nyernie kellene: Barry Jenkins (Holdfény)
Méltatlan mellőzés: Maren Ade (Toni Erdmann)

Legjobb női főszereplő

A szezon elejétől Natalie Portman–Emma Stone-párharcra számítottunk ebben a kategóriában, ami be is jött, bár a kritikusi díjak odaítélésekor mindketten rosszabbul teljesítettek a vártnál Isabelle Huppert bámulatos hajrája miatt. A Jackie kampányából viszont a kelleténél hamarabb fogyott ki a szufla, végül három jelölést szerzett, és Portman még a sima ügynek tartott Golden Globe-ot sem nyerte meg. Egy gyengébb évben lazán vinné a második Oscarját, de idén Isabelle Huppert is vehet el tőle szavazatokat, Emma Stone-t pedig valószínűleg győzelemig repíti a Kaliforniai álom-dominóeffektus.

Emma Stone a Kaliforniai álom című filmben Forrás: Freeman Film

Meryl Streepnek ez a huszadik jelölése, ami nyilván a Florence – A tökéletlen hang-nak, de talán még nagyobb részben a Golden Globe-átadón elmondott bátor beszédének köszönhető. Amy Adams más évben könnyedén meglovagolhatta volna az "ennyi jelölés után adjanak már végre neki egy Oscart!" kampánynarratívát, de kezdettől látszott, hogy ez idén nem fog menni. Meglepetésre még jelölést sem kapott az Érkezés színésznője. Rajta kívül Annette Bening (20th Century Women) sem fért be a legjobb ötbe, hiába számít az egyik legjobb Oscar-nélküli színésznőnek.

A kategória kuriózuma Isabelle Huppert, aki évtizedek óta a nemzetközi filmvilág ünnepelt nagyasszonya, mégsem került eddig soha Oscar-közelbe. Charlotte Rampling tavalyi és Marion Cotillard tavalyelőtti jelöléséhez hasonlóan azonban a kritikusoknak sikerült belobbizniuk a végső ötbe (bár a Sony Pictures Classics és Franciaország is költött rá rendesen), annak ellenére is, hogy az Elle-t a legjobb külföldi filmek mezőnyéből idejekorán kirostálták. A végén talán még egy életműdíjjal felérő meglepetésgyőzelem sem kizárható, mint a Golden Globe-átadón.

A jelöltek:

  • Natalie Portman (Jackie)
  • Emma Stone (Kaliforniai álom)
  • Isabelle Huppert (Elle)
  • Ruth Negga (Loving)
  • Meryl Streep (Florence – A tökéletlen hang)

Nyerni fog: Emma Stone (Kaliforniai álom)
Nyernie kellene: Natalie Portman (Jackie)

Méltatlan mellőzés: Amy Adams (Érkezés)

Legjobb férfi főszereplő

Pár hónapja még Denzel Washington harmadik Oscarja tűnt a legvalószínűbb narratívának ebben a kategóriában, de azóta Casey Affleck olyan szinten végignyerte az egész szezont, hogy vakmerőség lenne ellene fogadni. Pedig a zaklatásos ügyének felemlegetése tönkretehette volna a kampányt, de nem így történt, és az Akadémia valószínűleg rajta keresztül díjazza majd A régi város-t.

Casey Affleck A régi város című filmben Forrás: InterCom

A kategória újonca (mármint abban az értelemben, hogy neki ez az első Oscar-jelölése) Andrew Garfield, akit egészen december elejéig mindenki Scorsese Némaság-áért várt a jelöltek közé, de végül Mel Gibson filmjében nyújtott alakítása lett a nyerő, sőt A fegyvertelen katona annyira jól hajrázott, hogy hat kategóriában jelölték, ami felér egy megbocsátással Gibsont illetően.

Andrew Garfield juthat eszünkbe a Kaliforniai álom fináléjáról is, hiszen Emma Stone-nal évekig egy párt alkottak, és ha Stone nyer, a kamera biztos ráközelít majd egykori kedvese arcára, hogy hogyan él át a valóságban olyasmit, mint Ryan Gosling karaktere a filmben.

Ryan Gosling a Kaliforniai álom című filmben Forrás: Freeman Film

Az egykori Pókember-beli szereplőtársakhoz hasonlóan a ma bejelentett jelöltek közül többen is szerepeltek már közös filmben: Ryan Gosling és Michelle Williams a Blue Valentine-ban, Nicole Kidman és Casey Affleck a Majd megdöglik érté-ben, Viola Davis, Octavia Spencer és Emma Stone A segítség-ben, Meryl Streep és Denzel Washington A mandzsúriai jelölt-ben, Natalie Portman és Andrew Garfield A másik Boleyn lány-ban és Nicole Kidman és Viggo Mortensen az Egy hölgy arcképé-ben.

A jelöltek:

  • Casey Affleck (A régi város)
  • Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
  • Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
  • Denzel Washington (Fences)
  • Viggo Mortensen (Captain Fantastic)

Nyerni fog: Casey Affleck (A régi város)
Nyernie kellene: Casey Affleck (A régi város)
Méltatlan mellőzés: Joel Edgerton (Loving)

Legjobb női mellékszereplő

Az Oscar-gála legkevesebb meglepetést tartogató kategóriája lesz a női mellékszereplőké, hiszen hónapok óta beállt a konszenzus az öt jelöltről, és arról is, hogy itt az idő Viola Davis (Fences) díjazására. A kategória két, már Oscar-díjas jelöltje, Octavia Spencer és Nicole Kidman nyugodtan hátradőlhet a díj átadásakor, és Naomie Harris is inkább férfi szereplőtársának, Mahershala Alinak drukkolhat.

Viola Davis a Fences című filmben Forrás: Paramount Pictures

A negyedszerre jelölt Michelle Williams (A régi város) viszont megszorongathatja Viola Davist, akivel egyébként előző jelölésükkor is egy kategóriában voltak, de mindketten veszítettek – az idén is főszereplőként jelölt – Meryl Streeppel szemben. Williams szépen hajrázott a kritikusi díjak gyűjtögetésében, de lényegesen kisebb a szerepe, mint Davisnek, és sokan úgy tekintenek rá, hogy pár éven belül úgyis újra a jelöltek között lesz.

Davist viszont kritizálták amiatt, hogy a Fences női főszereplőjeként hagyta magát a mellékszereplők közé lefokozni, főleg, hogy – az egyébként brutálerős – főszereplői kategóriában sem lett volna esélytelen a győzelemre és az Oscar 89 éves történelme során a női főszereplői kategóriát mindössze egyszer (Halle Berry), míg a mellékszereplőit az utóbbi tíz évben is négyszer nyerte színes bőrű színésznő.

A jelöltek:

  • Viola Davis (Fences)
  • Michelle Williams (A régi város)
  • Octavia Spencer (A számolás joga)
  • Naomie Harris (Holdfény)
  • Nicole Kidman (Oroszlán)

Nyerni fog: Viola Davis (Fences)
Nyernie kellene: Michelle Williams (A régi város)
Méltatlan mellőzés: Greta Gerwig (20th Century Women)

Legjobb férfi mellékszereplő

Nagy publicitást kapott a New York Times újságírójának, Manohla Dargisnak a képzeletbeli Oscar-szavazólapja, amelyen a legjobb férfi mellékszereplői kategória öt helyére kizárólag a Holdfény című film szereplőit javasolta. Felvetése abszolút jogos, bár viszonylag hamar kialakult a konszenzus, hogy az öt színes bőrű színész közül a legismertebb, Mahershala Ali fogja a filmet képviselni ebben a kategóriában, de az a gondolat, hogy általa közvetetetten a szereplőtársait is díjazzák, egy újabb nyomós érv a győzelme mellett.

Mahershala Ali a Holdfény című filmben Forrás: Vertigo Media

A szezont magabiztosan végig is nyerte, csak a Golden Globe-ot odaítélő Hollywood Foreign Press Association szavazói hódoltak be inkább Aaron Taylor-Johnson pucér testének. Taylor-Johnson egyébként kétségtelenül emlékezetes alakítást nyújtott az Éjszakai ragadozók-ban, de végül Michael Shannon személyében a filmen belüli konkurencia kapott jelölést.

Ali győzelmét esetleg a hetedszerre jelölt Jeff Bridges akadályozhatja meg, egyrészt mert ennyi jelölés után már egyáltalán nem ritka, hogy egy élő legendának két Oscarja legyen, másrészt a további három jelölésből (a legjobb film díjára is esélyes!) arra lehet következtetni, hogy az Akadémia nagyon szerette a Hell or High Water-t.

A jelöltek:

  • Mahershala Ali (Holdfény)
  • Jeff Bridges (Hell or High Water)
  • Lucas Hedges (A régi város)
  • Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)
  • Dev Patel (Oroszlán)

Nyerni fog: Mahershala Ali (Holdfény)
Nyernie kellene: Mahershala Ali (Holdfény)
Méltatlan mellőzés: André Holland (Holdfény)

Legjobb külföldi film

A bonyolult kompenzációs mechanizmusok segítségével az Akadémia az utóbbi években rendbe tette ennek a fura kategóriának a megtépázott renoméját, és sikerült is olyan vállalható nyertesekkel előállniuk, mint A nagy szépség, az Ida vagy a Saul fia. Az idén viszont újra a kritikák kereszttüzébe került a külföldi filmek díjazása, egyrészt mert a 2016-ban legtöbbet ünnepelt nem angol nyelvű filmek közül jó párat (A szobalány, Divines, Frantz, L'économie du couple) nem is nevezett az országuk, másrészt pedig a legnagyobb esélyesnek tartott filmek közül hármat (Elle, Neruda, Julieta) már első körben elkaszált az Akadémia.

Toni Erdmann Forrás: Cirko Film

A végső öt annyiban nem okozott meglepetést, hogy bekerült a kritikusok legnagyobb cannes-i kedvence, a német Toni Erdmann, a Cannes-ban két fontos díjat is bezsebelő iráni Az ügyfél, valamint az Amerikában a tavalyi év legnagyobb anyagi sikerét produkáló, svéd Az ember, akit Ovénak hívnak. Utóbbi győzelme visszatérést jelentene a kilencvenes években ezt a kategóriát jellemző jó szándékú, ártalmatlan középutassághoz, míg Az ügyfél esetében nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Asghar Farhadi öt évvel ezelőtt egy sokkal erőteljesebb filmmel (Nader és Simin – Egy elválás története) győzött.

Az ügyfél Forrás: Mozinet

Nyitva áll tehát az Akadémia előtt a lehetőség, hogy kijavítsa a cannes-i zsűri hibáját, és a Toni Erdmann-nak adja az Oscart, de a német abszurd komédia hollywoodi pályafutásáról eddig ellentmondásos híreket lehetett hallani: sokakat elriaszt a hossza, aki DVD-n nézi, nem várja ki a katarzist, és az Akadémia-tagok úgy általában csak akkor szeretik a német filmeket, ha azok nácikról vagy Stasi-ügynökökről szólnak. Nem is nagyon nyert semmi nagyobb díjat a felvezető szezonban, szinte minden testület az Elle-t vagy A szobalány-t kürtölte ki az év legjobb külföldi filmjének, ezek viszont faramuci módon kimaradtak az Oscar-versenyből.

A jelöltek:

  • Toni Erdmann (Németország)
  • Az ügyfél (Irán)
  • Az ember, akit Ovénak hívnak (Svédország)
  • Tanna (Ausztrália)
  • Homok alatt (Dánia)

Nyerni fog: Az ügyfél (Irán)
Nyernie kellene: Toni Erdmann (Németország)
Méltatlan mellőzés: Elle (Franciaország)

Az összes további jelölt

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Eric Heisserer (Érkezés)
August Wilson (Fences)
Allison Schroeder és Theodore Melfi (A számolás joga)
Luke Davies (Oroszlán)
Barry Jenkins (Holdfény)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Yorgos Lanthimos és Efthimis Filippou (A homár)
Taylor Sheridan (Hell or High Water)
Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Kenneth Lonergan (A régi város)
Mike Mills (20th Century Women)

Legjobb operatőri munka:

Bradford Young (Érkezés)
Linus Sandgren (Kaliforniai álom)
Greig Fraser (Oroszlán)
James Laxton (Holdfény)
Rodrigo Prieto (Némaság)

Legjobb animációs film:

Kubo és a varázshúrok
Vaiana
A vörös teknős
Zootropolis - Állati nagy balhé
Életem cukkiniként

Legjobb egész estés dokumentumfilm:

Tűz a tengeren
I Am Not Your Negro
Life, Animated
O.J.: Made in America
13th

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Extremis
4.1 Miles
Joe's Violin
Watani: My Homeland
The White Helmets

Legjobb vágás:

Érkezés
A fegyvertelen katona
Hell or High Water
Kaliforniai álom
Holdfény

Legjobb betétdal:

The Fools Who Dream (Kaliforniai álom)
Can't Stop the Feeling (Tollok)
City of Stars (Kaliforniai álom)
The Empty Chair (Jim: The James Foley Story)
How Far I'll Go (Vaiana)

Legjobb filmzene:

Mica Levi (Jackie)
Justin Hurwitz (Kaliforniai álom)
Dustin O'Halloran and Hauschka (Oroszlán)
Nicholas Britell (Holdfény)
Thomas Newman (Utazók)

Legjobb vizuális trükk:

Mélytengeri pokol
Doctor Strange
A dzsungel könyve
Kubo és a varázshúrok
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

Legjobb animációs rövidfilm:

Blind Vaysha
Borrowed Time
Pear Cider and Cigarettes
Pearl
Szalonka

Legjobb élő szereplős rövidfilm:

Ennemis Interieurs
La Femme et le TGV
Silent Nights
Mindenki
Timecode

Legjobb hangvágás:

Érkezés
Mélytengeri pokol
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Sully

Legjobb hangkeverés:

Érkezés
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
13 óra: Bengázi titkos katonái

Legjobb látványterv:

Érkezés
Legendás állatok és megfigyelésük
Ave, Cézár!
Kaliforniai álom
Utazók

Legjobb jelmez:

Szövetségesek
Legendás állatok és megfigyelésük
Florence – A tökéletlen hang
Jackie
Kaliforniai álom

Legjobb smink:

A férfi, akit Ovénak hívtak
Star Trek: Mindenen túl
Suicide Squad – Öngyilkos osztag