Az Oscar-jelölt színésznő Budapest utcáin éltette Hitlert

2017.04.18. 12:27

Kijött az első előzetes a náci főideológus, Reinhard Heydrich elleni merényletről szóló HHhH című thrillerhez, amit Magyarországon forgattak még 2015 őszén. Az egyik főszerepet a Holtodiglan Csodálatos Amyje, az Oscar-jelölt Rosamund Pike játszotta, aki a sminkben gyereknevelésről és Krasznahorkai könyveiről beszélgetett magyar kolléganőjével.

Sokat kellett várni a 2015 őszén Magyarországon is forgatott HHhH című háborús film első képsoraira, de végre kiadták az első előzetest, így most már mindenki vadászhatja benne a hazai helyszíneket, akik pedig statisztáltak a produkcióban, akár magukat is megpillanthatják a kedvcsinálóban.

Az előzetes mellé egy sokkal nézőbarátabb címet is kapott a HHhH, egyes országokban The Man with the Iron Heart-nak (A vasszívű férfi) keresztelték el a filmet. Magyarországon maradni fog a HHhH, csak kapunk mellé egy magyarázattal szolgáló alcímet: Himmler agyát Heydrichnek hívják. Reinhard Heydrich a holokauszt ideológusa és szervezője, aki ellen merényletet kíséreltek meg 1942-ben, amikor Prága kormányzója volt.

Jason Clarke a HHhH című filmbenForrás: FilmNation

A náci vezetőt legutóbbi A majmok bolygója-részből ismert Jason Clarke alakítja, Hitlerért rajongó feleségét pedig az Oscar-jelölt Rosamund Pike (a Holtodiglan csodálatos Amyje, a Halj meg máskor! Bond-lánya) formálta meg. Az előzetesben látható, ahogy a Führert éltetve együtt vonulnak fel a budapesti utcán, majd annak is szemtanúi lehetünk, ahogy egy tömeggyilkosságot vezényel le a férfi.

A mellékszerepekben több magyar színészt is felfedezhetünk majd, Huzella Júlia (a gyászoló lány a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ból) például Pike barátnőjét játszotta, ha minden jól megy, pár mondata is lesz a filmben.

Ferenczik Áron és Huzella Júlia a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmbenForrás: Cirkó Film

A magyar színésznő a Facebook-oldalán osztotta meg a forgatási élményeit: „Két napig Rosamund Pike barátnőjét játszhattam ebben a filmben. Nagyon élveztem a vele való munkát: egyszerre volt profi, fegyelmezett színész, okos, maníroktól mentes A-listás sztár, és egy közvetlen, helyes anyuka, akivel a sminkben gyereknevelésről és Krasznahorkairól beszélgettünk.”

Jason Clarke és Rosamund Pike a The Man with the Iron Heart című filmbenForrás: FilmNation

Heydrich megölésére két ellenálló érkezik a megszállt Prágába, őket Jack O’Connell és Jack Reynor játssza, és a film egyik csúcsjelenetében egy templomban támadnak rá a nácikra. A forgatás egyik helyszíne a Bakáts téri templom és környéke volt, így könnyen lehet, hogy az előzetes végén látható lövöldözést ott vették fel.

A HHhH-t május 25-től vetítik a cseh és szlovák mozik, a francia pénzből, francia rendező (Cedric Jimenez) által készített film június 7-től lesz látható Franciaországban, a magyar premier októberben várható. A film alapjául szolgáló, Laurent Binet által írt könyv magyar nyelven is megjelent.

A HHhH plakátjaForrás: FilmNation

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK