Emma Watsonnál még egy idősödő dzsigoló is népszerűbb

2017.05.02. 11:25

A szépség és a szörnyeteg főszereplőjeként a Disney védernyője alatt dolgozhatott Emma Watson, és ahogy azt mindenki megjósolta, a film hozta is a várt százmilliókat: a mese világszinten 1,1 milliárdnál tart. Ha viszont egy kicsit is kockáztat a színésznő, annak az utóbbi pár évben bukás lett a vége. Nagy kár ezért, mert papíron pont ezek a kisebb költségvetésű produkciók tűnnek izgalmasnak, de aztán valami mindig félremegy.

Emma Watson a The Circle - A Kör című filmbenForrás: Big Bang Media

A tavalyi Regression és a szintén múlt évben bemutatott A kolónia 55 ezer, illetve 16 ezer dollárig jutott el az amerikai mozikban. Ez hihetetlenül kevés ahhoz képest, hogy a világ egyik legismertebb színésznője játszotta el ennek a két thrillernek a főszerepét. Watson legújabb filmje, az online világ térhódításával foglalkozó The Circle – A kör 9 millióval debütált a tengerentúlon. Ez ugyan jóval több, mint amennyit a Regression vagy A kolónia összehozott a tengerentúlon, de minden más tekintetben hervasztóan keveset termelt.

A hét többi széles körű premierjére, az Adam Sandler-filmek humorával operáló Hogyan legyél latin szerető című vígjátékra és az indiai közönségnek szánt Baahubali 2-re is többen voltak kíváncsiak, mint Emma Watsonra. Az öregedő dzsigoló 12,3 milliót, az indiai történelmi kalandfilm pedig 10,4 milliót szedett össze.

Ráadásul amíg A kör-t 3100 moziban, addig a Hogyan legyél latin szerető-t és a Baahubali 2-t összesen vetítették 1500 moziban. Abban sem reménykedhetnek Watsonék, hogy a 18 millióba került filmjük még sokáig műsoron marad. A kritikusok után a közönség is csalódottan távozott a mozitermekből, a nézők rendkívül alacsony osztályzatot, D+-t adtak A kör-nek.

Raquel Welch és Eugenio Derbez a Hogyan legyél latin szerető című filmbenForrás: Big Bang Media

A Halálos iramban 8-at persze nem érintette a kicsik csatája, harmadik hete őrzi az elsőségét Amerikában, és világszinten már egymilliárd dollár felett jár. A galaxis őrzői 2-t 37 országban mutatták be, Portugálián, Törökországon és Vietnamon kívül mindenhol az első helyen nyitott, és Belgium kivételével többet hozott, mint az első rész. 106 milliónál tart most, a következő hétvégén már Amerikában és más országok mellett nálunk is látható lesz az űropera.

Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Halálos iramban 8 ($19,9 / $193,3)
2. Hogyan legyél latin szerető ($12,3 / $12,3)
3. Baahubali 2: The Conclusion ($10,4 / $10,4)
4. Bébi úr ($9,4 / $148,8)
5. The Circle – A kör ($9 / $9)
6. A szépség és a szörnyeteg ($6,8 / $480,5)
7. Vén rókák ($3,6 / $37,3)
8. Hupikék törpikék – Az elveszett falu ($3,6 / $38)
9. Gifted ($3,7 / $15,9)
10. Öldöklő szerelem ($2,4 / $9,2)