Öt film, amely igaz történetek alapján készült

2017.10.23. 16:53

Sokszor mondják, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, és ezt több film is bizonyítja. Mi most ötöt szedtünk össze azok közül, amelyek megtörtént események alapján készültek. A lista abszolút szubjektív, természetesen ezenfelül is sok ilyen van, és persze azzal kapcsolatban ne legyenek kétségeink, hogy a rendezők, forgatókönyvírók itt-ott belenyúltak a valódi történetbe.

Schindler listája

Forrás: AFP/Collection Christophel/AMBLIN / Universal Pictures

Oskar Schindler - Liam Neeson - Krakkóban, majd később a cseh-lengyel határon üzemeltetett gyárában nagyjából 1200 zsidó életét mentette meg a II. világháború idején azzal, hogy alkalmazta őket. A német üzletember és titkára, Itzhak Stern - Ben Kingsley - történetéből Steven Spielberg rendezett film hét Oscar-díjat nyert.

Emlékezz a Titánokra

Forrás: AFP/Collection Christophel/Jerry Bruckheimer Films

 

A film 1971-ben játszódik a virginiai Alexandria városában. Pont elkezdődött a faji elkülönítés felszámolása, a történet lényege, hogy két iskolát összevonnak. Ez már önmagában is feszültségeket okoz, az pedig még nagyobbakat, hogy a futballcsapat újonnan kinevezett edzője fekete, akit a fehér fiúk, akik korábban sorra nyerték a meccseket, nehezen fogadnak el. Az edzőtáborok eleinte botrányos verekedésektől hangosak, később azonban mindenki rájön, hogy az egymás elleni gyűlölet csak hátráltatja a szereplésüket.

Férfibecsület

Forrás: AFP/Photo12

Ahogy az Emlékezz a Titánokra, úgy ez a film is arról szól, hogy a hetvenes években milyen nehezen fogadták el a feketéket. A történet szerint Bayonne a hírhedt kiképzőközpont, ide érkezik Carl Brashear - Cuba Gooding Jr. - kemény kiképzőtisztje, Billy Sunday - Robert De Niro –, aki ahol lehet, keresztbe tesz az új fiúnak, nemcsak saját meggyőződésből, hanem felettese utasítására is. Brashear azonban nem adja fel, és végül elvégzi a kiképzőtábort.

Apollo 13

Forrás: AFP/Photo12

 

A film az Egyesült Államok holdprogramjának kudarcba fulladt fejezetét mutatja be. Az Apollo 13 1970. április 11-én történelmet készül írni azzal, hogy leszáll a Holdra. A kilövésnél még minden rendben volt, de a leszállás előtt üzenet küldtek a Földre, amely mára szállóigévé vált: "Houston, baj van!" Az űrhajó legénysége egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanásban oxigén és energia nélkül maradt.

Kapj el, ha tudsz!

 

Forrás: AFP/Photo12/Archives du 7e Art/Dreamworks

Steven Spielberg filmjének két főszereplője Leonardo DiCaprio és Tom Hanks. Előbbi leleményes szélhámos, aki a 60-as években, még a 19. születésnapja előtt több millió dollárt csalt össze csekk- és közokirat-hamisítással. A történet – vagyis nem csak a film – főszereplője később évtizedeken át dolgozott az FBI csekkhamisítási részlegén.