Csorba tompa karddal vágták át a szamurájt az első animé filmben

Vágólapra másolva!
A 30. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál Hara Keicsi animerendező pályafutását és a százéves japán animét ünnepli.
Vágólapra másolva!

A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál 2014 óta szentel külön figyelmet az animációs filmeknek. Eddig olyan neves japán animációs filmrendezők életművét idézték fel, mint Osi Mamoru, Anno Hideaki és Haszoda Mamoru.

A szerdán kezdődött mustrán ezúttal Hara Keicsi pályafutásának legfontosabb állomásait mutatják be

- számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Hara karrierje a nyolcvanas évek elején indult, az 1990-es és 2000-es években a Crayon Shin-chan című nagy sikerű, gyerekeknek szóló animesorozaton dolgozott. Kappa no ku to nacu jaszumi című animéje 2007-ben a legjobb forgatókönyv díját kapta Tokióban,

2010-ben pedig a Karafuru (Színes) című filmje keltett figyelmet, amely a tinédzserkori öngyilkosság témáját vizsgálta.

A nemzetközi áttörést két éve, a Hokuszai kisasszony című animációs filmjével érte el, amelyet több filmmustra is díjazott.

A tokiói filmfesztiválon idén a japán anime centenáriumát is ünneplik.

Száz évvel ezelőtt, 1917 júniusában jelent meg a Namakura Gatana című kétperces, néma animációs film.

A Koucsi Junicsi rendezésében készült alkotás egy szamurájról szól, akit egy tompa karddal vernek át vásárláskor. Ezt a produkciót tartják a legrégebbi ismert japán animációs filmnek.

A következő száz évben az anime 16 milliárd dolláros üzletággá fejlődött, és világszerte hatalmas közönsége lett.

Sikere ellenére sok alkotója, köztük Hara is úgy véli, hogy a műfaj még mindig nem kapja meg azt a megbecsülést Japánban, amit megérdemelne.

A rendező a hollywoodi szaklapnak elmondta: furcsának érzi, hogy miközben Japán anime-nagyhatalom, a tokiói filmfesztivál harminc éve alatt egyszer sem szerepelt a versenyfilmek között anime, holott más nemzetközi filmfesztiválokon van erre példa:

Mijazaki Hajao Chihiro Szellemországban című filmje 2002-ben elnyerte az Arany Medvét a Berlinalén.

Az animével kapcsolatban sokáig tartotta magát az a nézet, hogy gyerekeknek szól, és nem kezelték egyenrangúan a játékfilmekkel. Ez ma már némiképp megváltozott - mondta a rendező. Hozzátette: olyan animéket akar készíteni, amelyek saját jogukon vívják ki a helyüket a játékfilmek mellett.