Óriási siker volt a filmklasszikusok hétvégéje

2017.11.09. 11:49

Az idén 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívum a kerek évforduló alkalmából a hétvégén megrendezte az első Budapesti Klasszikus Film Maratont. Három nap alatt, az Uránia Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin moziban nyolc tematikus blokkban negyven előadáson találkozhatott a közönség a magyar filmtörténet remekműveivel. Közel ötezer nézője volt a vetítéssorozatnak. Bemutatták a Nemzeti Digitális Filmfelújítási Program keretében restaurált filmeket, köztük Fábri Zoltán öt alkotását. 

Már a nyitófilmre, az idén Cannes-ban újra bemutatott Körhintára megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház nézőtere. Fábri Zoltán világsikert aratott remekműve Szabó István bevezetője szerint nem csak megújította a magyar filmnyelvet, de az egyetemes filmtörténet halhatatlan értéke is lett.

Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmben - A feledhetetlen csárdás a lakodalomban

Forrás: MaNDA

Teltházas volt a Queen 1986-os budapesti fellépését megörökítő koncertfilm és Török Ferenc kultfilmje, a Moszkva tér, amelynek idén készült el a digitálisan felújított változata.

Kovács Zsolt a Moszkva tér című filmben

Forrás: Budapest Film

 Szintén nagy volt az érdeklődés a napjainkban újra világsikereket arató Enyedi Ildikó első alkotása, Az én XX. századom, a nemrégiben elhunyt Makk Károly Szerelem című remekműve, a restaurált magyar filmklasszikusok, valamint a külföldre vándorolt magyar alkotók itthon és külföldön készített filmjeit párba állító „Double feature" vetítések iránt.

Darvas Iván kilép a börtönből a Szerelem című filmben

Forrás: Mokép

Felidézték Kertész Mihály (Michael Curtiz), André De Toth (Tóth Endre) filmrendezők és a 90 éve született Jean Badal (Badal János) operatőr munkásságát. Emerich Pressburger (Pressburger Imre) műfajteremtő filmje, a Vörös cipellők előtt Charles Drazin, a londoni BFI filmtörténésze, a közelmúltban 100 éves korában elhunyt francia filmlegenda, Danielle Darrieux 1938-ban Magyarországon forgatott filmje előtt pedig Eric Le Roy, a francia filmarchívum igazgatója mondott bevezetőt.

Radványi Géza Valahol Európában című klasszikusa mellett először volt látható a rendező Németországban forgatott mesterműve, a Romy Schneidernek főszerepet nyújtó Lányok egyenruhában című film. 

Részlet a Valahol Európaban című filmből

Forrás: AFP/Collection Cinema/Photo12

A filmmaraton zárónapja is különlegességeket tartogatott, hiszen megemlékeztek a két 100 éves filmgyár, a magyar Hunnia és a német UFA 1920-as 30-as évekbeli közös történetéről, amikor németül és magyarul forogtak a filmek a Róna utcai filmgyárban. A filmmaratont záró díszvetítés Fritz Lang 90 éve készült, de ma is lélegzetelállító, monumentális Metropolis-ának restaurált változata volt.