Charlie Sheent azzal vádolják, hogy gyerekkorú fiúval szexelt

2017.11.09. 11:52

Kevin Spacey után Charlie Sheent is azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatal fiút. A színész Dominick Brascia azt mondta, hogy Sheen a Lucas című filmjük forgatása alatt rávette a gyerekszínész Corey Haimet, hogy szexeljen vele. A forgatás idején Sheen 19, Haim pedig 13 éves volt.

Haim már nem reagálhat Dominick Brascia mondataira, ugyanis 2010-ben meghalt.

A történet igaz – ezt monda Corey Feldman amerikai színész és énekes is, aki akkor szintén gyerekszínész volt, és a Lost Boys című filmben játszott egyedül Haimmel. Feldman az önéletrajzi könyvében azt írta: haim mesélte el neki, hogy a Lucas című film forgatásán egy felnőtt férfi meggyőzte arról, hogy az teljesen normális, ha idősebb férfiak és fiatal fiúk között vonzalom, majd szex alakul ki. A könyvében egyébként nem nevezte meg Feldman Charlie Sheen-t, csak úgy írt róla, mint „felnőtt férfi."

Charlie Sheen

Forrás: AFP

Sheen jogi képviselője azt közölte, hogy a színész visszautasítja a vádakat. Charlie Sheenről egyébként két éve derült ki, hogy HIV-pozitív.