Kés a nyakon: a Szabadság ötven árnyalatának új előzetese

A szabadság ötven árnyalata másik plakátja
Vágólapra másolva!
Minap kiadták a A szabadság ötven árnyalatának újabb előzetesét. A szado-mazo szerelmespár hétköznapjait bemutató sorozat következő darabját Valentin nap környékén, 2018. február 8-án mutatják be a magyar mozik. 
Vágólapra másolva!

A szürke ötven árnyalata sorozat első részét 375 ezren látták a hazai mozikban, a másodikat még mindig 262 ezren tekinteték meg. A harmadik rész eddig napvilágra került előzetesei alapján úgy tűnik: a történet következő fordulatai megemelhetik a harmadik epizód nézettségét.

A szabadság ötven árnyalata másik plakátja Forrás: UIP Dunafilm

Annyi már tudható, hogy a szado-mazo szerelmespár oltár elé áll, majd káprázatos nászútra indul, amely során a maguk sajátos szokásai szerint múlatják az időt. De az eddig elszórt történetmorzsák alapján már az is sejthető:

történni fog valami, ami megbonthatja a szélsőséges szexuális pajkosságokra hajlamos pár harmónáját.

A szabadság ötven árnyalata Forrás: UIP Dunafilm

A minap napvilágra kerül előzetes is ráerősít: durva fordulatok várhatóak.