Ma lenne 40 éves Brittany Murphy

2017.11.10. 10:50

Ma lenne 40 éves Brittany Murphy amerikai színésznő és énekes. Több sikeres filmben játszott, például a Spinédzserek-ben, az Észvesztő-ben, a 8 mérföld-ben és a Sin City-ben is.

Brittany Murphy 1977. november 10-én született Atlantában, olasz, ír – és közelebbről meg nem nevezett – kelet-európai szülők gyermekeként. Színészi karrierje 14 éves korában indult,
amikor főszerepet kapott a Brenda's Class című tévésorozatban.

Forrás: AFP

Az igazi áttörés második nagyjátékfilmjével érkezett, az Amy Heckerling rendezte Spinédzserekben Alicia Silverstone mellett alakított „rút kiskacsát” – a film nagy sikert aratott az amerikai tizenévesek körében. Az Észvesztőkben Angelina Jolie és Winona Ryder mellett játszott mentálisan sérült nőt, igaz Oscart Angelina Jolie nyert vele.

2009-es haláláig folyamatosan érkeztek a filmes felkérések, többnyire törékeny lelkivilágú nőket alakított, de halála előtt egyre több produkcióból tették ki. 2009 áprilisában szerepet kapott A feláldozhatók-ban, de végül a filmet író-rendező Sylvester Stallone kihúzta Murphy figuráját a forgatókönyvből. 2009 novemberében a The Caller című filmet kezdte forgatni, de a producerek művészi véleménykülönbségekre hivatkozva megváltak tőle.

Színészi karrierjével párhuzamosan különböző formációkban énekelt. A kilencvenes évek elején Eric Balfour színésszel a Blessed Soul nevű együttesben zenélt. 2006-ban Paul Oakenfolddal közösen késztette el a Faster Kill Pussycat című számot, ami a Billboard magazin Hot Dance Club Play listáján első helyezést ért el, de a brit slágerlistákon is szépen szerepelt.

Zenei tehetségét a filmekben is sikerült kamatoztatnia, a 2001-es Fiúk az életemből című film esküvői jelenetében fakad dalra, de ő kölcsönözte az Oscar-díjas Táncoló talpak (2006) című rajzfilm Gloria nevű pingvinlányának beszéd- és énekhangját is. Ebben olyan klasszikus számokat énekelt, mint a Boogie Wonderland vagy a Somebody to Love a Queentől.

Nem kimondottan viharos magánéletével került a címlapokra, bár a 2002-es Szakítópróba című film forgatásán rövid kapcsolatba bonyolódott Ashton Kutcherrel. Később a menedzsere, Jeff Kwatinetz jegyezte el, aztán a Magánügy (2005) forgatásán összejött Joe Macaluso produkciós asszisztenssel. Végül, 2007 májusában férjhez ment Simon Monjack brit forgatókönyvíróhoz.

Szépségét több ízben „díjazták” különböző férfimagazinok, 2000-ben a 93-ik helyet osztotta neki a Maxim a világ 100 legszexisebb nője listáján, 2006-ban 36. lett az FHM hasonló „mustráján”.

2005-ben a Jordache jeans divatcég vezetőmodellnek szerződtette. Ekkoriban láttak napvilágot azok a pletykák, miszerint a színésznő azért veszített sokat a súlyából, mert kokainfüggő.

A tények kedvéért, életemben nem próbáltam ki” – tagadta a szóbeszédet a Jane magazinban.

Először 2009. december 20-i halálát is a gyógyszerfüggőséggel hozták összefüggésbe. Bár a halál oka tüdőgyulladás volt, a halottkémek első jelentései szerint a legyengült fizikumú, vashiányos színésznő szervezetében annyi – legálisan szedett – gyógyszert találtak, ami hozzásegíthette a halálhoz.

2010 májusában Monjack is meghalt, ugyanabban a Los Angeles-i lakásban, és szintén tüdőgyulladásban. Ekkor többen arra kezdtek gyanakodni, hogy a házaspár végzetes kimenetelű tüdőgyulladását a házi penész okozhatta.