A karácsonyi partin különdíjat osztottak a leggyorsabban levetkőző gyakornokoknak

2017.11.13. 17:24

A dán hatóságok már nyomoznak Skandinávia legnagyobb filmgyártó vállalatánál, miután a Zentropa kilenc korábbi munkatársnője is azt állította, a cégnél rendszeresek voltak a szexuális zaklatások. A stúdió társalapítója a Nimfomániást is jegyző Lars Von Trier.

Bár a „fesztiválhuszár" Von Trier nincs a vádlottak között, a sorozatos zaklatási ügy szálai a stúdió legfelsőbb szintjéig vezetnek. A dán Politiken lap értesülései szerint a legfőbb érintett az a Peter Aalbæk Jensen, aki Von Trierrel együtt alapította a Zentropát 1992-ben, és aki egészen tavalyig betöltötte a stúdióvezetői posztot.

A kilenc nő egybehangzó állításai szerint Jensen nem pusztán zaklatott, de egyenesen olyan körülményeket teremtett, ahol a nők megalázása része volt a vállalati kultúrának. Jensen előszeretettel fogdosta munkatársnőit, ebben az sem zavarta, ha mások is látták, sőt, a karácsonyi céges partin külön díjakat osztogatott a leggyorsabban levetkőző gyakornoklányoknak, de külön „kategóriában" díjazta a legbozontosabb fanszőrzetet is.

Lars Von Trier Cannes-ban.

Forrás: Francois Guillot/Getty Images

Azt hiszem, mindenki aki valaha a Zentropánál dolgozott megtapasztalta, de legalábbis szemtanúja volt efféle eseteknek – mondta a Politikennek Meta Louise Foldager Sørensen, a stúdió egyik korábbi producere.

Jensen, aki 2016-ban leköszönt a Zentropa vezetői tisztségéről, de 25 százalékban tulajdonos (Von Trierrel együtt), a vádakra úgy reagált, hogy nem tudná felidézni a történteket, de valószínűleg megtörténtek.

Nem vagyok érdekelt a hatalom efféle gyakorlásában sem a megalázásban. De szeretem feszegetni a határokat. Rengetegszer túl messzire mentem. Elismerem. De a kérdés itt az, imádott vezér vagy-e. És én az vagyok "

– mondta Jensen.

A Zentropa jelenlegi igazgatója, Anders Kjærhauge már a Screen Daily megkeresésére válaszolta azt, hogy a Politiken cikkében felfestett Zentropa köszönő viszonyban sincs azzal a céggel, amit ő ismer és vezet. Ennek ellenére igyekszik mindent megtenni, hogy az esetleges szexuális zaklatások „kikerüljenek" a vállalati kultúrából.

Noha a mostani ügy nem érinti Von Triert, korábban már tisztára kellett mossa a nevét, mikor Björk azzal vádolta, a Táncos a sötétben forgatása idején a rendező tapogatta és bántalmazta.

Az ügyben akkor Jensen is megszólalt, mint a film executive producere, azt állítva, hogy ő és a rendező inkább áldozatok, mintsem elkövetők lettek volna.