Szervezett bűnözéssel vádolják Harvey Weinsteint

Harvey Weinstein
Harvey Weinstein
Vágólapra másolva!
Keresetet nyújtott be szerdán egy New York-i bíróságon hat nő Harvey Weinstein ellen, azt állítva, hogy a filmmogul gyakorlatilag egy bűnszervezetet hozott létre az általa elkövetett szexuális erőszak és zaklatások elleplezésére.
Vágólapra másolva!

Louisette Geiss színésznő, forgatókönyvíró, valamint Katherine Kendall, Zoe Brock, Sarah Ann Thomas, Melissa Sagemiller és Nanette Klatt színésznők keresete "több tucat, ha nem több száz" olyan nőt kíván képviselni, akik Weinstein áldozatává váltak.

A felperesek azt állítják, hogy számos cég és ember vált az egyre növekvő "Weinstein Szexuális Vállalkozás" részévé, akik együttdolgoztak Weinsteinnel azon, hogy elfedjék a filmmogul széles körben elkövetett szexuális zaklatásait, támadásait.

– olvasható a keresetben.

A felperesek feltárták, hogy a színésznőket és a filmiparban dolgozó más nőket iparági rendezvényekre, hotelszobákba, Weinstein otthonába, hivatalos találkozókra vagy meghallgatásokra csalogatták azzal az ürüggyel, hogy projektet vitassanak meg.

A Weinstein-botrány október elejei kipattanása óta legalább 75 nő ismertette a médiával részletesen a filmmogul által ellenük elkövetett erőszakot, zaklatást vagy helytelen viselkedést.

Weinstein ügynökei cáfolták az összes vádat, és bár a Los Angeles-i, a New York-i, a Beverly Hills-i és a londoni rendőrség is vizsgálódik a feljelentések ügyében, még nem emeltek semmilyen vádat Harvey Weinstein ellen.

Harvey Weinstein Forrás: Getty Images/Alexander Koerner

November közepén egy kilétét feltárni nem kívánó színésznő a Los Angeles-i kerületi bíróságra nyújtott be keresetet, amelyben azzal vádolta meg a The Weinstein Companyt és a Miramaxot, hogy megkönnyítette és segítette elleplezni Weinstein szexuális visszaéléseit.

A The New Yorker című lap november elején feltárta, hogy Harvey Weinstein 2016-ban volt titkosügynököket és újságírókat bérelt fel, hogy azok hamis személyazonosságot használva akadályozzák meg a producer vádlóit a szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos vádak nyilvánosságra hozatalában.

A The New York Times szerdai cikkében szintén részletesen ismertette a filmmogul segítőinek hálózatát, amelyben megtalálhatók színészügynökségek vezetői, újságírók és Weinstein asszisztensei is, akik mind részt vettek a szexuális zaklatás és erőszakcselekmények palástolásában.

A cikk szerint Harvey Weinstein még idén szeptemberben is – amikor már tudta, hogy újságírók nyomoznak zaklatási ügyei után – a torontói filmfesztiválon nemkívánatos módon közeledett két nőhöz.

A The New York Timesban Lena Dunham színésznő, író, Hillary Clinton elnökválasztási kampányának neves támogatója és Tina Brown, a Vanity fair egykori szerkesztője elmondta, hogy annak idején figyelmeztették Hillary Clinton kommunikációs igazgatóját is Harvey Weinstein magatartására.
Weinstein a demokrata párti elnökjelölt jelentős támogatója volt, segített neki az adománygyűjtésben, és mindig is büszkén hivatkozott arra, hogy milyen neves politikusokkal, köztük a Clinton-házaspárral áll kapcsolatban.