Kapunyitási pánik: 50 éves a Diploma előtt

2017.12.22. 21:57

Ötvenéves lett a Diploma előtt, Mike Nichols korszakalkotó, Oscar-díjjal kitüntetett kultuszfilmje a felnőtté válás rögös útjáról. A főszereplő Dustin Hoffman sajnos mostanában leginkább a szexbotrány-cunami miatt kerül a hírekbe, holott épp az ilyen filmjei tették a filmtörténet számára halhatatlanná. Egy örökérvényű film a szülők értékrendjétől eltávolodni igyekvő, saját sorsuk irányítására vágyó fiatalok érzéseiről, félelmeiről – a filmtörténet egyik leghíresebb soundtrackjével.

Benjamin Braddock a sikeres főiskolai vizsgáit követően visszatér szülei pasadenai házába. Az engedelmes és jó fiú hírében álló, visszahúzódó, a családja által sztárolt Ben aggódik a jövője miatt, fogalma sincs, mihez kezdjen magával. Apja egyik üzlettársának elhanyagolt felesége, Mrs. Robinson, kihasználva zavarát és tapasztalatlanságát, elcsábítja a 21 éves Bent. A kizárólag testiségre korlátozódó viszonyuknak az asszony lányának feltűnése vet véget. Mrs. Robinson hiába tiltja meg Bennek, hogy randevúzzon Elaine-nel, a fiatalok egymásba szeretnek. A lány viszont San Franciscóba megy tanulni, s mire a fiú végre rászánja magát, hogy a család tiltása ellenére feleségül vegye, Elaine már egy másik férfival készül összeházasodni. Ben viszont végre tudja, mit akar, és mindent elkövet, hogy sínre tegye az életét.
Akárhogy is nézzük, a Diploma előtt igazi sikertörténet. Minimum hat alkotó tehetségét tette örökre megkérdőjelezhetetlenné. Vegyük először magát a rendezőt. Mike Nichols második filmjéért másodszor kapott Oscar-jelölést, és először és utoljára nyerte el a díjat (a 2014-ben elhunyt Nicholst összesen ötször jelölték rendezői Oscarra).
Nichols (eredetileg: Mihail Igorevics Peskovszkij )1931. november 6-án született Berlinben, a német Brigitte Landauer és az orosz Igor Nyikolajevics Peskovszkij orvos fiaként. A család 1939-ben a nácik elől menekült New Yorkba (Nichols apjának nem először kellett elhagynia hazáját, a módos szibériai Peskovszkij család korábban a szovjet forradalom miatt menekült). Rögös út vezetett a filmezéshez, az iskolák kijárása után sikeres komikusi és színpadi rendezői karrierrel érkezett a Broadway-ről Hollywoodba.

Első filmes rendezése is kötődik a színházhoz.

1966-ban a Warner felkérte Edward Albee 1961-es tragikomédiájának, a Nem félünk a farkastól filmváltozatára. A családi drámának külön pikantériát adott, hogy a főszerepeket egy valódi házaspár, Elizabeth Taylor és Richard Burton játszotta el.

Annak ellenére, hogy Nicholsnak korábban semmi köze nem volt a filmezéshez, úgy tudta színészeit és a stábot instruálni, hogy nem uralkodott el a színpadiasság a filmen. A Nem félünk a farkastól hatalmas siker lett, a kritikusok nem győzték magasztalni a rendezőt, volt, aki egyenesen az új Orson Wellest látta benne. A film 13 Oscar-jelölést kapott (így maga Nichols is), és 5 díjjal jutalmazták.
Igazi legendává a rendező mégis második filmjével vált. A Charles Webb regényéből készült, hét Oscarra nominált Diploma előtt lehetett volna egyszerű romantikus sablonfilm, de a rendező – és még csak nem is a forgatókönyvet jegyző Buck Henry és Calder Willingham – éppenséggel azzal csavart egyet a szokványos hollywoodi történetmesélésen, hogy nem a dramaturgiai fordulatokra, hanem a főszereplő lelki folyamataira, érzelmi krízisére koncentrál, nem kevés iróniával. Az ironikus hangnem persze eleve sajátja a regénynek, egyes dialógusok szinte szóról szóra megegyeznek, de a helyzetek ambivalenciáját és az egész filmet körbelengő intellektuális „idézőjelezést" Nichols azzal is fokozta, hogy a főhős Benjamin szerepét nem egy szálfatermetű színészre osztotta (például Robert Redfordra, aki egyébként komoly eséllyel pályázott a szerepre), hanem az alacsony és esetlen Dustin Hoffmanra.

A forgatás idején alig 30 éves Hoffmannak ez volt a második filmszerepe, és áttörést hozott nehezen indult karrierjében. A helyét kereső Ben szerepéért Oscar-díjra jelölték, egy csapásra beindult filmes karrierje, ami a nyolcvanas években ért igazán a csúcsra, két Oscar-díjjal (Kramer kontra Kramer és az Esőember). Nichols rengeteg színészt kipróbált, mielőtt Hoffmanra bízta volna a szerepet: Robert Redford, Warren Beaty (ő a Bonnie és Clyde miatt nem vállalta), Charles Grodin, Jack Nicholson, de szóba került Harrison Ford, Anthony Perkins és Steve McQueen neve is. Csakhogy a rendező Dustin Hoffmanban találta meg azt a kivülálló pesszimista „underdog" karaktert, amilyennek Benjamin Braddockot elképzelte, és amilyen – Berlinben született orosz zsidó emigránsként, négyévesen egy megfázás miatt élete végéig kopaszságával viaskodó férfiként – maga is volt a szépek és sikeresek világában.

Hasonló versengés folyt Mrs. Robinson szerepéért. Először a „dalospacsirta" Doris Day neve vetődött fel, de ő a számára elfogadhatatlan túlzott erotika és mezítelenség miatt visszadobta a szerepet. Ahogy a szerepre önként jelentkező Ava Garnder is kijelentette a rendezőnek: nem vetkőzik senki kedvéért. Nichols nagyon szerette volna megnyerni Jeanne Moreau-t, mivel úgy gondolta, a franciáknál eleve szokás, hogy egy idősebb nő avatja be a fiatal férfit az érzékiségbe. Állítólag Audrey Hepburn és Lauren Bacall is pályázott a Bent a szexuális nagykorúságba bevezető háziasszony szerepére, de felvetődött olyan szexikonok neve is, mint Sophia Loren, Rita Hayworth vagy Lana Turner.

Mrs. Robinsont végül a Hoffmannál csak hat évvel idősebb Anne Bancroft játszotta el (ahogy a Ben apját alakító William Daniels is csak tíz évvel volt idősebb Hoffmannál). Márpedig a korkülönbség hangsúlyos a filmben, hiszen Mrs. Robinson kijelenti: kétszer annyi idős, mint a 21 éves Ben – azaz a forgatás idején 35 éves Bancroftnak hét évet kellett „öregednie" a szerephez. Bancroft ekkor már Oscar-díjas volt ( A csodatevő-ben nyújtott alakításáért), mégis ez a szerep hozta meg számára az igazi világhírt. Ráadásul Mrs. Robinson figurája megteremtette azt az idősebb nőfigurát, akire a szlengben ma már csak úgy szokás hivatkozni: MILF.

Mrs. Robinson csábít (Dustin Hoffman és Anne Bancroft lába).Forrás: AFP

A színésznő visszaemlékezése szerint sok barátja le is akarta beszélni a szerepről, mondván az egész arról szól, hogy egy idősebb nő ágyba bújik egy fiatal fiúval. Csakhogy Bancroft sokkal többet látott a karakterben: egy álmokkal teli, kielégítetlen nőt, aki menekül a szürke hétköznapok elől. Mondhatni, ráérzett a figurára, mert életigenlésből fakadó önzésével, az álmaiban és házasságában való csalódottságából fakadó cinizmusával egy ponton túl kiválóan tükrözi mindazt, amivel Ben nem akar azonosulni. (Anne Bancroft 2005-ben hunyt el.)

Nichols harmadik remek szereplőválasztása az Elaine-t megszemélyesítő Katharine Ross volt. A gyönyörű színésznő tökéletes ellentéte Hoffmannak, finom játékával mégis képes elhitetni a nézővel, hogy meglát a fiúban valamit, ami vonzóvá teszi számára. Anne Bancrofthoz és Hoffmanhoz hasonlóan Rosst is Oscarra jelölték.

Persze nem csak a színészválasztásban remekelt a rendező. A film formailag sokban emlékeztet a francia újhullámra, persze annak fésületlen lázadását Nichols hollywoodiasra szelídítette. Egy-egy beállítás és jelenet kifejezetten groteszk, sok a kitartott snitt, sőt Hoffman néhol hosszasan mered a kamerába, mintha csak farkasszemet nézne a közönséggel.

Az egyik ilyen, már-már hosszú jelenet a film legendás zenéjéhez kapcsolódik: Ben „autós üldözése" alatt Simon és Garfunkel muzsikája veszi át a főszerepet, amitől a hosszan kitartott komikus kocsikázás felejthetetlenné válik.

Az 1956-ban alakult Simon and Garfunkel duó épp a film forgatása idején vált Amerika-szerte ismertté, s bár Paul Simonnak voltak fenntartásai a filmes munkával kapcsolatban, beleegyezett, hogy néhány számukat, így az 1964-es The Sound of Silence címűt, Nichols felhasználja. A rendező viszont szeretett volna kifejezetten a filmhez írt zenét is, és Dave Grusin instrumentális filmzenéje mellé Paul Simonéktól is azt várta, hogy írjanak neki egy dalt – így született meg a ma már popkulturális hivatkozási ponttá lett Mrs. Robinson című szám.

A most ötvenéves Diploma előtt értékállóságát a fentiek egytől-egyig megalapozták. De az, hogy a film kiállja az idők próbáját, az igazán a kezdő- és zárójelenet pazar egymásra rímelésében rejlik. A nagy szöktetés után a busszal menekülő Ben és Elaine arcjátéka, gesztusai leleplezi a nagy lázadást. A boldogság eufóriája elpárolog, a mosoly helyét átveszi ugyanaz a közöny, ami Ben arcán már az első képkockán is látható. Nichols úgy forgatott „ellenkulturális" filmet, hogy a fiatalok útkeresését, konvenciók elleni lázadását rögvest zárójelbe is tette.

Útkeresők félelmei (Katherine Ross és Dustin Hoffman).Forrás: AFP

 

Nincs igazi happy end, csak tehetetlen bizonytalanság. A Diploma előtt a mai napig kiválóan ábrázolja a szüleik értékrendjétől eltávolodni igyekvő, önmegvalósításra vágyó, de a világ rendjéhez igazodni kénytelen fiatalok belső vívódásait.