Botrányok árnyékában – a filmvilág 2017-ben

Hollywood követi a jól bevált receptet (Star Wars: Az utolsó Jedik)
Vágólapra másolva!
Az Oscar-gálán rossz borítékot bontottak ki, igaz, nekünk nem ez volt a legfontosabb, mert nyert a magyar rövidjátékfilm, a Mindenki. Berlinben újabb magyar siker, Cannes-ban újabb magyar versenyfilm indulhat, végül egy nagyszerű, politikailag inkorrekt film győzött, a franchise-bűvöletében élő Hollywoodban pedig sorra buknak a nagyágyúk a szexbotránycunamiban. A filmvilág 2017-ben.
Vágólapra másolva!

Hollywood még mindig a franchise bűvöletében él. A sorozatos képregényfilmek fantasztikus és akciósorozatok újabb és újabb darabjai hozzák a legnagyobb, de legalábbis a legbiztosabb bevételt nagyjából az Álomgyár nagykorúsága, az 1930-as évek óta.

Az Egyesült Államokban 2017-ben is egy franchise-mozi, az Underworld-sorozat ötödik darabja nyitotta az évet (Magyarországra korábban, 2016 decemberében jutott el a film), de ugyancsak januárban mutatták be a xXx: Újra akcióban című filmet. A harmadik xXx-film 85 millió dollárból készült és világszerte 350 millió dollárt fialt, jól éreztetve, mennyire megéri a stúdióknak olyan filmekbe invesztálniuk, amelyek az újrafelhasználás biztos receptjét követik.

Hollywood követi a jól bevált receptet (Star Wars: Az utolsó Jedik) Forrás: Lucasfilm Ltd./Jonathan Olley

De folytatódott a Halálos iramban, az Alien, a Verdák és a Gru, epizódfilmet kapott az X-Menes Logan és az igazság ligájából Wonder Woman, miközben a Marvel- és DC-képregénymozik sorfilmjei is gyarapodtak, és a franchise bűvöletében ért véget az év, december közepén megérkezett a Star Wars: Az utolsó Jedik. Sőt, nem csak Hollywoodban volt igény az újrajátszásra: a Berlini Fimfesztiválon mutatták be Danny Boyle legendás Trainspotting-jának folytatását, a T2-t, Indiában pedig szintén egy folytatás lett a legsikeresebb hazai film (Baahubali 2: The Conclusion).

Bár az év legnagyobb nézőszámát A szépség és a szörnyeteg című film (az 1991-es animáció élőszereplős változata) könyvelte el, a Star Wars nyolcadik sorfilmje minden idők második legnagyobb bevételét könyvelte el a nyitóhétvégéjén (220 millió dollár), és eddig csaknem egymilliárd dollárt termelt. Eközben a 2017-es Oscar-gálán a legjobb film elismerésével kitüntetett Holdfény (2016) világszerte alig 30 millió dollárt hozott, hiába írta róla a New York Times, hogy a 21. század eddigi legjobb alkotása. Igaz, a teljesen fekete szereposztással és stábbal készült miamii felnövéstörténet csupán 4 millió dollárból készült.

Ráadásul épp a legjobb film nyertesét sikerült februárban rosszul bejelenteni az Oscar-gálán.

A kategória kihirdetői, Warren Beatty és Faye Dunaway ugyanis rossz borítékot kaptak a szervezőktől, és csak miután a Kaliforniai álom stábja megköszönte a díjat, derült ki, hogy valójában a Holdfény nyert.

Őszintébb lehetett a magyarok öröme, hiszen a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte. Így két éven belül két Oscar-díjat nyert a magyar filmgyártás.


Sőt, februárban újabb magyar film nyert jelentős nemzetközi filmes elismerést. Enyedi Ildikó 18 év után készített ismét nagyjátékfilmet, és a Testről és lélekről elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Berlin - Cannes és Velence mellett - a világ három legnagyobb filmfesztiváljának az egyike.

Cannes-ban pedig a Pedro Almodovár vezette zsűri egy politikailag inkorrekt, de legalábbis a politikai korrektségből gúnyt űző, polgárpukkasztó filmnek adta az Arany Pálmát. A svéd Ruben Östlund A négyzet című nagyszerű filmje tulajdonképpen mindenből (még saját színészeiből is) gúnyt űz, a társadalmi normákat fonákjukról láttatja, a társas érintkezést, az emberi kommunikációt bizarrként ábrázolja. A cannes-i versenyprogramban szerepelt egyébként Mundruczó Kornél új filmje, ami önmagában is nagy siker. Mundruczó filmjét - Enyedi Ildikóéhoz hasonlóan - szinte minden ország megvásárolta.

Mindenkit igyekszik kigúnyolni (A négyzet) Forrás: AFP

A Velencei Filmfesztivál fődíjasa, A víz érintése egy gyönyörű tündérmese. A mexikói Guillermo del Toro Arany Oroszlánnal kitüntetett filmje 2018. február 22-én érkezik a magyar mozikba.

Az év utolsó negyedévének filmes eseményeit beárnyékolta a szexuális zaklatások ügye.

Október 5-ikén a The New York Times cikket közölt Harvey Weinstein filmmogul szexuális visszaéléseiről, amelyben több színésznő, így Ashley Judd és Rose McGowan azt állították, hogy a producer molesztálta őket, így például felajánlotta, hogy erotikus masszázsért cserébe segít beindítani karrierjüket. A producer hiába magyarázkodott, azóta sorozatban hullnak a csontvázak a szekrényből, és mára már nemi erőszakkal is vádolják, miközben több rangos filmes szervezet zárta ki tagjai közül.
A Weinstein-ügy valóságos lavinát indított el nemcsak Hollywoodban, de a teljes filmes szakmában (és azon is túl). Olyan sztárok kerültek az egyre gyarapodó szexbotrányok célkeresztjébe, mint Kevin Spacey, Dustin Hoffman, Bret Rattner vagy Richard Dreyfuss (akinek fia állítólag épp Spacey egyik áldozata volt), de például a dán Lars von Trier cégében is már-már intézményesített volt a nők megalázása és zaklatása.

Sokba került neki a szexbotrány (Kevin Spacey A világ összes pénze c. filmben) Forrás: AFP

A szexbotrányok miatt ráadásul vannak filmek, amelyek biztosan nem fognak elkészülni: a stand-up komikus Louis C. K. I Love You, Daddy című projektjét megölte C. K. szexbotránya, Chaning Tatum lemondott rendezői debütjéről (Forgive Me, Leonard Peacock), amelyhez Weinstein cége adott támogatást. De Spacey sem készítheti el a Gore Vidal életrajzi filmet. Sőt, Spacey-t Ridley Scott kivágta a már elkészült A világ összes pénze című filmből, és jeleneteit újraforgatta Christopher Plumerrel.
Utóbbi döntést persze valószínűleg nem csak erkölcsi megfontolások indokolták. Valószínűleg a jegypénztáraknál sem hangzik mostanában csábítóan Kevin Spacey neve.

Kiállnak a jogaikért (Sally Hawkins A víz érintésében) Forrás:Forum Film/ Kerry Hayes


A szexbotrányok árnyékában fordult rá Hollywood a 2018-as Oscar-hajrára.

A nagyobb esélyesek közül decemberben mutatták be Amerikában például A víz érintésé-t és Steven Spielberg A Pentagon titkai című, a Watergate-botrányról szóló filmjét. Mindkét alkotásban erős nő veszi fel a harcot a férfiak által dominált világban. De az Oscar-előszobájának tartott Golden Globe-gálán is kiállnak a szexuálisan zaklatott nők mellett: a színésznők szimbolikusan fekete ruhában érkeznek majd január 7-én a díjátadóra, de az akcióhoz már férfiak is jelezték csatlakozásukat. És abban sem lesz semmi meglepő, ha a politikai korrektség aktuális hullámaira felülő Amerikai Filmakadémia tagjai az Oscar-gálán is olyan filmeket fognak elismerni, amelyek így vagy úgy érintik a nők helyzetét.