Jön a Downton Abbey-film!

Jim Carter és Phyllis Logan a sorozatban.
Vágólapra másolva!
Most már biztos: film készül az utóbbi idők legnépszerűbb kosztümös tévésorozatából. A The Daily Telegraphnak az egyik szereplő, Phyllis Logan erősítette meg a hírt.
Vágólapra másolva!

Phyllis Logan, aki a történelmi drámaszériában Mrs. Hughest, a házvezetőnőt alakítja, a napokban beszélt arról, hogy a producerek felvették a kapcsolatot a Downton Abbey színészeivel, hogy időpontot egyeztessenek velük a film forgatásához.

A brit színésznő elmondta: kollégáival együtt nagyon szurkol annak, hogy minden összejöjjön, már csak azért is, mert a film kedvéért ismét visszatérhetnének a kastélyba, a sorozatban megszokott díszletek közé.

Logan hozzátette, hogy a filmhez korábban készült forgatókönyvet átdolgozzák, és ez a munka is éppen most folyik.

Jim Carter és Phyllis Logan a sorozatban. Forrás: BBC

A brit arisztokrácia életét 1912 és 1926 között a személyzet nézőpontjából bemutató sorozat utolsó, hatodik évada 2015-ben fejeződött be. A rajongók azóta is abban bíznak, hogy viszontláthatják a történetet és a szereplőket a filmvásznon. A 2017-es forgatásról szőtt álmok elúsztak, de Logan nyilatkozata alapján idén elkészülhet a produkció.

Ezt megerősíti az az értesülés, hogy június első hetében lezárják a berkshire-i Highclere kastélyát, ahol a belső felvételek készülnének.

Michael Edelstein, az NBC Universal nemzetközi stúdióinak elnöke tavaly nyáron mondta el, hogy egy ideje már dolgoznak a filmen, és ha sikerül egyeztetni az időpontot minden szereplővel, 2018-ban megszülethet a mozifilm.

Korábban felmerült, hogy egy előzményfilmet forgathatnának a szériához teljesen új szereposztással, de Logan szavai alapján bizonyára nem ez a forgatókönyv valósul meg. Az a legvalószínűbb, hogy a film 1926-ban veszi fel a fonalat, és a tévésorozat történetét folytatja. A szereplők átélik a Wall Street 1929-es összeomlását és a nácik hatalomra jutását is a 30-as években.