Alraune: 100 éve mutatták be a magyar genetikai horrort

Az Alraune plakátja

Science-fiction és horror keveredett Kertész Mihály Alraune című alkotásában. A Hanns Heinz Ewers német regényíró 1911-ben megjelent könyvéből ráadásul 1918-ban egy német film is készült, de a mandragóra-gyökér ördögi természete azóta több más film témája volt.

Kertész Mihály már több tucat némafilmen is túl volt, amikor Edmund Fritz rendezőtársával belefogott a 80 perces genetikai horror elkészítésébe. Az Alraune forgatókönyvét Falk Richárd írta Hanns Heinz Ewers azonos című, 1911-ben megjelent regényéből.

Az Alraune a regényben és a filmváltozatban egyaránt egy női név, de voltaképp a német megfelelője a közönséges mandragóra nevű növénynek.

Ewers a varázsgyökér vagy ördögalma néven is ismert burgonyaféléhez kapcsolódó középkori legendát elevenítette fel írásában. A legenda szerint ugyanis a növény gyakran emberi alakra hasonlító formája varázserővel bírt. Alakja miatt már az egyiptomiak is afrodiziákumnak tartották, de atropintartalma miatt altatóként, sőt bénító méreg forrásaként is alkalmazták, levelét pedig őrültséget kiváltó méregként tartották számon.

Az Alraune plakátja Forrás: AFP

A középkori babonák szerint az éjjel kiásott mandragóra pénzt és sikert hoz. A középkori germán alkimisták úgy vélték, a mandragóra születésének köze van a halálhoz: megfigyeléseik szerint a legtermékenyebb mandragóra lelőhelyek az akasztófák körül voltak. Ebből arra a következtetésre, és hiedelemre jutottak, hogy a mandragóra az akasztott bűnözők utolsó gyermeke, amikor ugyanis a felakasztott férfi haláltusájakor utoljára ejakulál, a földbe szálló „férfiereje" (spermája) megtermékenyíti az anyaföldet és megszületik a humanoid külsejű közönséges mandragóra.

Ewers azt a babonát gondolta tovább, miszerint, ha egy boszorkány a mandragóra gyökerével termékenyíti meg magát, akkor lélektelen, érzésekre képtelen gyermeke születik. Igaz, a történetet elszakította a középkori babonától és korszerűbb köntösbe bújtatta, azt vizsgálva, meddig mehet el a tudomány az emberi természet megismerésében.

Regényében egy őrült tudós, Jakob ten Brinken professzor a genetikai öröklődést kutatja. Laboratóriumában egy felakasztott gyilkos spermájával mesterségesen megtermékenyít egy prostituáltat. A kísérletből megszülető Alraunét a tudós örökbe fogadja, és bele is szeret, csakhogy a lány nem tud mit kezdeni a szerelemmel. Alraune felnőttkorában kicsapongó és perverz szexualitásával küzd, majd amikor szembesül azzal, hogy milyen körülmények között fogant meg, és vélhetően ezért sem képes a legmélyebb emberi érzésre, Alraune haragjában teremtője ellen fordul.

Sajnos a Kertész Mihály rendezésében készült Alrauné-t a mai napig elveszett filmként tartják számon, így csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a Casablanca rendezője milyen filmet készíthetett.

Kertész Mihály korai hollywoodi éveiben több horrort is rendezett, ilyen volt például a Doctor X (1932) vagy a Boris Karloff főszereplésével készült Halvajáró (1936) – e korai horrorok alapján biztos, hogy az Alraune is ügyesen egyensúlyozott a melodráma és az "őrült tudós" narrativa között, abból a fontos kérdésből kiindulva, ami a regény íróját is izgatta: mi határozza meg az ember természetét: a genetika, vagy a környezeti tényezők, a neveltetés?

1918-ban egyébként egy másik Alraune-film is készült, amelynek szintén van magyar kötődése. A német Alraune, die Henkerstochter, genannt die rote Hanne (Alraune, az akasztott ember lánya, akit Vörös Hannának hívtak) egyik rendezője Eugen Illés, azaz Illés Jenő volt.

A szépségben rejlő szörnyeteg meséje tíz évvel később újabb mozifilmet kapott, Henrik Gaalen rendezésében, s ebben már a mandragóra is feltűnik a megtermékenyítés során: a növény keletkezésének körülményei megegyeznek a középkori babonáéval.

A kor német szexidolja, Brigitte Helm olyan meggyőzően alakította a szerelemre képtelen hideg szépséget, hogy 1930-ban ismét eljátszotta Alraune szerepét, ezúttal Richard Oswald rendezésében.

Brigitte Helm az 1930-as Alraune c. filmben Forrás: AFP

Azóta egyetlen Alraune-mozifilm készült, 1952-ben, amelyben a némafilm-rendezőlegenda Erich von Stroheim alakította az őrült tudóst.

A Frankenstein-sztorival nem kevés hasonlóságot mutató bio-horror 1998-ban egy német képregénysorozatban találta meg új helyét, igaz, a Tony Greis által rajzolt Alraune-szériának már kevés köze van Ewers regényéhez.