Meghalt a Rendőrakadémia rendezője

2018.01.18. 10:10

Január 14-én meghalt a Rendőrakadémia és az Elvált nők klubja rendezője. Hugh Wilson 74 éves volt.

Hugh Wilson 1943-ban született Miamiban. Pályafutását tévéműsorok forgatókönyvírójaként kezdte a hetvenes években. Eredetileg a Rendőrakadémia című vígjátékhoz is azért hívták, mert kicsit fel kellett javítani a forgatókönyvet. Wilson azonban csak úgy vállalta el a munkát, ha egyúttal ő is rendezheti.
A forgatás Torontóban zajlott. Az 1984-ben bemutatott komédia egy zűrös újonccsapat rendőrtiszti kiképzését követte nyomon. A produkció sikere nyomán hat mozis folytatás és tévésorozat is készült a történetből. Ezeket azonban már nem Wilson rendezte.

A kelletlen rendőrakadémista, Carey Mahoney szerepét az eredeti filmben és három folytatásban is Steve Guttenberg alakította. Kim Cattrall az elkényeztetett, unatkozó Karen Thompsont játszotta, aki azért jelentkezett az akadémiára, hogy megismerje az élet másik oldalát is. Az amerikai focistából lett színész, Bubba Smith pedig hat epizódon át alakította Moses Hightowert. Michael Winslow feltűnt az összes Rendőrakadémia-filmben Larvell Jones szerepében, akárcsak a Lassard parancsnokot alakító George Gaynes.

Wilson a Rendőrakadémiá-n kívül olyan produkciókat jegyzett rendezőként, mint a Betörő Whoopi Goldberggel a főszerepben, vagy az Elvált nők klubja Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton közreműködésével. Utolsó rendezői munkája a Mickey című sportdráma volt, amelyet 2004-ben mutattak be.

Bár ezt követően már nem forgatott, a Virginia Egyetemen továbbra is tanította a forgatókönyvírást.
Családi barátai szerint a hétvégén hunyt el egy betegség következtében otthonában, a virginiai Albemarle megyében.